A fű Miskolcon, Mezőkövesden és Debrecenben is zöld, a pálya mérete is hasonló, mégsem ugyanaz idegenben fogadni az aktuális ellenfelet, mint hazai pályán. 2016 novemberétől a DVTK összesen 22 bajnoki és 4 kupamérkőzést játszott albérletben Mezőkövesden és Debrecenben. Ez azt jelenti, hogy az elmúlt bő másfél év hazai mérkőzéseire összességében mintegy 4660 kilométert utazott pluszban a csapat, a háttérszemélyzet és a labdarúgókat minden meccsre elkísérő szurkolók.  Ha valaki egyhuzamban autóval szeretné megtenni ezt a távot, akkor az olyan lenne, mintha elindulna Diósgyőrből és meg sem állna kazahsztáni Karagandi városáig, de a New York-Los Angeles távolság is belefér. Sőt, a Miskolc-Madrid útvonal is megjárható, vagy a Mikulás is meglátogatható a lappföldi Rovaniemi városában, mindkettő oda-vissza úttal számolva.

De senki nem panaszkodott emiatt, a szurkolók ugyanolyan lelkesedéssel követték a csapatot, mint ahogy a háttérszemélyzet a nehezített pályán is tette a dolgát. Őket kérdeztük most, hogy idézzék fel, milyen nehézségeket okozott az albérleti lét.

- Minden mérkőzésre, legyen az itthon vagy idegenben, igyekszünk kollégáimmal úgy felkészülni, hogy minden szükséges eszköz rendelkezésre álljon - mondta el Gácsi Péter, a DVTK szertárvezetője. - A szerelés mellett a bójákat, taktikai táblát, gátakat és sok hasonlót kellett állandóan pakolni. A Diósgyőri Stadionban könnyű a dolgunk, mert pár lépéssel elérhető a szertár, ha valamire szükség van, idegenbe viszont vinni kell mindent. A kapusaink például a fekete mezt szeretik, de minden eshetőségre felkészülve van nálunk egy-egy sárga mez is, erre is gondolni kell. Úgyszintén két-két mezt viszünk minden játékosnak, kora tavasszal, késő ősszel kabátot, pokrócot a kispadra, ha netalántán hirtelen hidegre fordulna az időjárás, de a széldzsekik a legnagyobb kánikulában is nálunk vannak a biztonság kedvéért. Normál körülmények között kéthetente kell szinte a teljes szertárat becsomagolni, az elmúlt időszakban viszont hetente megtettük ezt. Létezik egy checklist, azon kell végigmennünk, majd 2-3 alkalommal ellenőrizni, hogy mindent bepakoltunk-e. Ha mi vagyunk a pályaválasztók, akkor lényegesen nagyobb a csomag, hiszen ilyenkor nekünk kell biztosítani a labdaszedők megkülönböztető mezét, a fair-play zászlót és sok olyan dolgot, amire egy átlagos idegenbeli meccsen nincs gondunk. Mezőkövesden és Debrecenben is van cseretábla, mégis mind a két helyre mindig vittünk sajátot, mert az ördög sosem alszik. Sok játékos kedvenc alsóban, aláöltözetben szeret játszani, időnként előfordul, hogy ez otthon marad, ilyenkor meg kellett kérni valakit, aki később indul, hogy hozza utánunk. Apróság, de szinte a legnagyobb odafigyelést a játékvezetők törülközője igényelte, mert azt a pályaválasztónak kell biztosítania, de a meccs után általában a csapat már régen úton van hazafelé, amikor a sporik elhagyják a stadiont. Ezért következő alkalommal ismét vinni kellett, hiszen ki tudja, nem keveredett-e el, a helyiek kimosták-e, mert ha nem, akkor használt törülközőt mégsem adhattunk nekik. Ha ehhez hozzátesszük, hogy az egyik héten Debrecenben, a másik héten Mezőkövesden játszottunk, akkor bizony néha el kellett gondolkodnunk, hogy éppen hol mennyi törülközőt hagytunk. 

- Ahogy a szurkolók számára nehézséget okozott az állandó utaztatás, úgy a VIP-vendégek is kisebb számban jelentek meg az albérletben játszott mérkőzéseken - osztotta meg Nagy Judit, a DVTK VIP-vendéglátásért felelős munkatársa. - Kicsit hamarabb el kellett kezdeni a vendégek meghívását, hogy lehetőség szerint minél hamarabb belőhessük a vendégsereg létszámát, illetve a Miskolcon már jól működő ellátási rendszert kellett újraépíteni két újabb helyszínen. Mezőkövesden és Debrecenben is ki kellett választani azokat a helyi szolgáltatókat, akik a legjobb ár/érték arányban tudják biztosítani a cateringet, de szerencsére mindkét helyszínen sikerült megtalálni azt a partnert, aki biztosítani tudta a megfelelő színvonalat. Ezen kívül a pálya mentén elhelyezett reklámok menedzselése is kiemelt feladat. Természetesen semmi nem maradhatott otthon, de a helyzetet bonyolította, hogy Debrecenben rendelkezésre álltak a ledfalak, míg Mezőkövesden molinókkal kellett mindent megoldanunk. Ezek a feladatok egyszerűbb formában, de az új Diósgyőri Stadionban is megmaradnak, az utazás viszont egyáltalán nem fog hiányozni. Egy 17 órakor kezdődő találkozóra 11 órakor el kellett indulni a DVTK Edzőközpontból Debrecenbe, és csak este 10-fél 11-re értünk haza. Mezőkövesd egy kicsivel közelebb van, azonban a két stadion közötti infrastrukturális különbségek miatt ott sokkal tovább tartott a berendezés és a kipakolás, így időt ezzel sem lehetett spórolni.

- A jegyértékesítés szempontjából sem mindegy, hogy Miskolcon vagy máshol rendezzük a hazai mérkőzéseket - mondta el Petrán Vilmos, a DVTK pénzügyi vezetője. - Mezőkövesden ugyanazt a központi programot használtuk, mint Diósgyőrben, a Nagyerdei Stadionnak viszont saját jegyértékesítő rendszere van, amihez alkalmazkodni kellett.  A felmerülő problémákat kollégáim és a partnerklubok munkatársainak segítségével orvosolni tudtuk, bízunk benne, hogy a szurkolók ebből semmit nem vettek észre. Összességében még annyi pozitív hozadéka is volt az elmúlt másfél évnek, hogy arányaiban nőtt az elővételben eladott jegyek száma, bízom benne, hogy ezt a jó szokásukat a hazatérést követően is megtartják szurkolóink, mert a mérkőzésnapi sorban állás a jövőben is ezzel kerülhető el a legkönnyebben. Aki pedig még kényelmesebb megoldást keres, annak javaslom a klubkártya megújítását, kiváltását, mert akkor továbbra is az interneten keresztül tudja otthonról biztosítani a helyét a mérkőzésekre.

- Eleinte örömmel keltem útra hétről hétre, hosszú távon viszont egyre nyomasztóbbá vált ez a helyzet, belefáradtam én is - mesélte Zsille András, aki mind a 26 idegenben lejátszott hazai mérkőzésen a helyszínen szurkolt. - Persze, ahogy közeledett a meccsnap, annál jobban vágytam az indulásra. A közönség létszáma és a hangulat sem lehetett ugyanaz, még ha időnként rendesen kitettünk magunkért, és az átlagnézőszámban így is bőven megelőzünk olyan szurkolótáborokat, akik gyalog vagy kerékpárral járnak a meccseikre. Diósgyőrben a napos oldal közepéről néztem a meccseket, így ha a forintokat egymás mellé állítom, akkor az olcsó jegyeknek köszönhetően az jön ki, hogy utazással együtt sem került többe egy mezőkövesdi, debreceni túra, mint egy hazai. Többnyire kisbusszal, ritkábban személyautóval utaztam, arra viszont jó volt ez a sok kilométer, hogy összerántotta a társaságot, mert haverokkal utazni jó. Összeköt és témát ad a DVTK szereplése, ezáltal megvan a varázsa, persze egy győzelmet követően mindig gyorsabban hazaértünk, mint amikor kikapott a csapat. Az a véleményem, hogy a szurkolók is várják a hazatérést, de a legjobban a csapatnak kell az új stadion, ahol nekik is könnyebb lesz ismét rátalálni arra az útra, ami a jó irányba visz. Mert végső soron az a legfontosabb, hogy a csapat sikeres legyen.

Mindehhez csak azt tudjuk hozzátenni, hogy köszönjük a szurkolóknak a türelmet, a megértést, és a rengeteg csapatra fordított szabadidőt, illetve a DVTK összes dolgozójának a többletmunkáját az elmúlt másfél évben. Találkozunk május 5-én az újjáépített Diósgyőri Stadionban!