Beharangozó 2018. május 17., csütörtök

A 13. DVTK - Paks mérkőzés következik

Az idei bajnokságban még nem sikerült pontot szerezni a paksiaktól, pedig mindkét alkalommal esély nyílt rá. Harmadszorra nem csak emiatt fontos a győzelem. Bemutatjuk az ellenfelet, és felidézzük a két csapat közös történelmét.

A 13. DVTK - Paks mérkőzés következik


1952. november 28-án alapították a Paksi Kinizsi Sportkört, ami később Paksi SE, majd Paksi FC néven szerepelt. 2011-től a Magyar Villamos Művek Zrt.-nek köszönhetően MVM Paks néven játszottak, majd a főszponzor távozását követően visszatértek a Paksi FC névhez. A csapat színe a zöld-fehér. Az NB I-be 2006-ban jutottak fel, első évükben a 11. helyen végeztek.

A 2010/2011-es bajnokságban érte el a csapat a legnagyobb sikerét, amikor a tabella második helyén végeztek és kijutottak a nemzetközi porondra, valamint megnyerték a Ligakupát.

Az OTP Bank Liga legutóbbi kiírását az 5. helyen zárták, a házi gólkirály Bartha László lett 11 találattal.

OTP Bank Liga 2017/2018

Az idei bajnokságban 30 fordulót követően 42 ponttal az 5. helyen állnak. Legeredményesebb gólszerzőjük a hétgólos Bartha László.

  1. forduló: Paks - Újpest 2-2
  2. forduló: Mezőkövesd - Paks 3-2
  3. forduló: Paks - DVSC 1-1
  4. forduló: Paks - Haladás 2-0
  5. forduló: FTC - Paks 1-1
  6. forduló: Vasas - Paks 3-1
  7. forduló: Paks - Videoton 1-4
  8. forduló: Paks - Honvéd 2-2
  9. forduló: DVTK - Paks 2-4
  10. forduló: Paks - Balmazújváros 1-0 
  11. forduló: PAFC - Paks 1-2
  12. forduló: Újpest - Paks 0-0
  13. forduló: Paks - Mezőkövesd 1-1
  14. forduló: DVSC - Paks 3-2
  15. forduló: Haladás - Paks 1-2
  16. forduló: Paks - FTC 0-2
  17. forduló: Videoton - Paks 2-0
  18. forduló: Paks - Vasas 3-1
  19. forduló: Honvéd - Paks 1-0
  20. forduló: Paks - DVTK 2-1
  21. forduló: Balmazújváros - Paks 0-0
  22. forduló: Paks - PAFC 3-1
  23. forduló: Paks - Újpest 0-0
  24. forduló: Mezőkövesd - Paks 2-3
  25. forduló: Paks - DVSC 2-5
  26. forduló: Paks - Haladás 1-2
  27. forduló: FTC - Paks 2-2
  28. forduló: Paks - Videoton 1-0
  29. forduló: Vasas - Paks 0-1
  30. forduló: Paks - Honvéd 1-2

A legutóbbi fordulóban a Rácz G. - Kulcsár D., Fejes, Gévay, Szabó J. - Kecskés, Simon Á. (Nikházi, 86.), Bertus - Haraszti, Hahn (Simon A., 46.), Bartha (Szakály D., 46.) összeállításban léptek pályára

Téli játékosmozgás

Mindössze két új játékossal vágott neki a paksi csapat a tavasznak.

Érkezett
Fejes András (Videoton)
Simon András (Gyirmót FC Győr)

Távozott
Adamcsek Máté (Budaörs - kölcsönbe)
Daru Bence (ETO FC Győr - kölcsönbe)
Fejős Áron (Szeged 2011 - kölcsönbe)

A játékoskeret

Kapusok
1      Molnár Péter    (HUN)    1983.12.14.
31    Rácz Gergó    (HUN)    1995.11.20.
87    Verpecz István    (HUN)    1987.02.04.

Védők
5      Gévay Zsolt    (HUN)    1987.11.19.
7      Báló Tamás    (HUN)    1984.01.12.
20    Zachán Péter    (HUN)    1997.12.12.
23    Vági András    (HUN)    1988.12.25.
30    Szabó János    (HUN)    1989.07.11.
77    Kulcsár Dávid    (HUN)    1988.02.25.
96    Lenzsér Bence    (HUN)    1996.04.09.
14    Fejes András     (HUN)      1988.08.28.

Középpályások
8      Kecskés Tamás    (HUN)    1986.01.15.
12    Nagy Richárd    (HUN)    1995.08.15.
17    Szakály Dénes    (HUN)    1988.03.15.
21    Papp Kristóf    (HUN)    1993.05.14.
26    Bertus Lajos    (HUN)    1990.09.26.
28    Nikházi Márk    (HUN)    1989.02.02.
29    Koltai Tamás    (HUN)    1987.04.30.
38    Hajdú Ádám    (HUN)    1993.01.16.
46    Simon Ádám    (HUN)    1990.03.30.

Támadók
9     Hahn János    (HUN)    1995.05.15.
10   Haraszti Zsolt    (HUN)    1991.11.04.
39   Bartha László    (HUN)    1987.02.09.
90   Simon András  (HUN) 1990.03.30.

A vezetőedző

A csapat vezetőedzője az 52 éves Csertői Aurél, aki a Győri ETO, MTK és a Honvéd játékosaként 11-szeres válogatott, vezetőedzőként pedig 320 alkalommal ült a Siófok, a Videoton, a Sopron, a Haladás, a Kecskemét, a Győri ETO és a Paks kispadján. Jelenlegi csapatát 2014 januárja óta irányítja.

Ismerősök a másik oldalon

Verpecz István a diósgyőri utánpótlásban nevelkedett, az élvonalban már Debrecenben mutatkozott be. Onnan igazolt Paksra.

Nikházi Márk 2013 és 2016 között - egyéves dunaújvárosi kölcsönnel megszakítva - játszott a DVTK-ban, 54 bajnoki mérkőzésen 6 gólt szerzett. Ezt követően visszatért az MTK-ba, ahonnan tavaly nyáron igazolt Paksra.

Vági András 2012 elejétől 2014 nyaráig játszott a DVTK-ban, kereken ötven bajnokin lépett pályára. Ezt követően Paksra igazolt, majd mezőkövesd kölcsön után tért vissza a Dunántúlra.

Egymás ellen

A paksi együttes a 2006/2007-es szezonban jutott fel az első osztályba, akkor találkoztunk velük először. Az őszi szezonban mi látogattunk az akkori újonc együtteshez és 2-1-es vereséget szenvedtünk. Tavasszal azonban az Andrássy úton sikerült a visszavágás: a történelmi, első DVTK - Paks meccsen a Szalma - Farkas V., Hegedűs, Elek, Sadjo - Sipeki (Rebecsák, 91.), Katona, Rubint, Binder (Faggyas, 86.) - Simon (Huszák, 60.), Douva összeállításban léptünk pályára és Rubint Richárd, valamint Farkas Viktor góljával 2-1-re nyertünk.

A következő évben a Köteles - Mogyorósi, Sebők, Hegedűs, Elek (Virágh, 89.) - Pelecaci, Cardozo (Szélpál, 29.), Pintér, Kamber - Homma (Lipusz, 56.), Simon összeállítású csapatunk Cardozo súlyos sérülése után az első félidőben kétgólos hátrányba került. Vágó Attila edzőnek azonban sikerült a szünetben rendet tenni a fejekben és a második félidőben 18 perc alatt Simon Attila duplájával kiegyenlítettünk. A Paks Tököli révén a 69. percben újra vezetéshez jutott, de ismét jött Simon és a 3. góljával döntetlenre mentette a mérkőzést.

A 2008/2009-es bajnokságban a Paks ellen a Köteles - Lakatos, Bogunović, Visković, Gohér - Pelecaci (Ahodikpe, 61.), Lippai (Stanić, 75.), Takács, Kamber - Tóth M., Homma (Szabó V., 61.) csapat lépett pályára és Tóth Mihály 78. percben szerzett remek találatával 1-0-ra diadalmaskodott.

Legközelebb 2009. október 24-én járt Miskolcon a paksi együttes. A DVTK a Kovács Z. - Bognár Zs. (Apostu, 67.), Miličić, Visković, Horváth  - Vukadinović (Lipusz, 53.), Búrány - Lippai, Ivancsics, Balajti - Szabó V.  (Takács, 84.) összeállításban játszott és ért el gól nélküli döntetlent.

2012. szeptember 21-én Szivics Tomiszláv még a vendégek kispadján ült. Akkor Bacsa Patrik korai góljával itthon tudata tartani a Ribánszki - Vági, Gal (Hanek, 54.), Raković, Gohér - Takács P., Elek (Abdouraman, 78.) - Gosztonyi (Silva, 59.), Fernando, Bacsa - Tisza összeállítású DVTK a három pontot.


Az ezt követő két mérkőzésen a paksiak győzni tudtak Miskolcon.

Az OTP Bank Liga 2015/2016 évi kiírásában háromszor találkoznak egymással a csapatok. Miskolcon 1-1-es döntetlent játszottak a csapatok a második körben. A vendégek szereztek vezetést, és amikor már majdnem úgy tűnt, hogy mind a három pontot elviszik, Georges Griffiths fejesével egyenlített a  létszámhátrányban is hősiesen küzdő DVTK a mérkőzés hajrájában. Bekő Balázs a Radoš - Okuka, Lipták, Tamás, Husić - Koman (Bognár I., 66.), James (Bacsa, 55.), Kitl, Barczi - Novothny (Griffiths, 55.) - Grumić csapatot küldte pályára.

A bajnokság utolsó fordulójában, az első félidő hajrájában a vendégcsapat szerzett vezetést szinte a semmiből. A második játékrészben a DVTK támadott, és emberelőnybe is került, azonban egy kapufánál közelebb nem sikerült jutni az egyenlítéshez, majd a hosszabbításban a vendégek bebiztosították a győzelmüket. A mérkőzés krónikájához tartozik még Rados Ivan és Elek Ákos sérülése, utóbbinak emiatt a franciaországi szereplése is veszélybe került. Egervári Sándor csapata a Rados (Antal, 76.) - Okuka, Lipták, Tamási, Nemes - Egerszegi - Bognár I., Nikházi (Ternován P., 71.), Elek, Barczi, Bacsa (Grumic, 46.) összeállításban játszott.

Az előző bajnokságban a Horváth Ferenc irányította Radoš - Eperjesi, Lipták, Jagodinskis, Nemes - Dausvili, Elek - Vela, Nono (Nikházi, 85.), Bacsa (Bognár I., 63.) - Novothny (Ugrai, 77.) összeállítású DVTK Mezőkövesden fogadta a zöld-fehéreket a 17. fordulóban. Gól nélküli első félidőt követően Nono szögletét követően Lipták Zoltán szerezte meg a vezetést, majd a ráadásban Ugrai Roland biztosította be a győzelmet. 

Az OTP Bank Liga idei kírásában először Debrecenben játszott a DVTK a Paks ellen. A  9. fordulójában Ugrai Roland révén gyorsan előnyt szerzett a Diósgyőr, azonban a vendégek még az első félidőben fordítani tudtak. A második félidő elején Nikolaos Ioannidis góljával sikerült egyenlíteni, majd sorra következtek a diósgyőri ziccerek. A gólt azonban a vendégek lőtték, és a lefújás előtt bebiztosították a győzelmüket is.

Diósgyőri VTK - Paksi FC 2-4 (1-2)

DVTK: Antal - Eperjesi (Makrai, 46.), Lipták, Karan, Tamás - Vela, Busai, Nono, Óvári (Kitl M., 70.) - Ugrai, Ioannidis. Szakmai igazgató: Bódog Tamás.
Paks: Verpecz - Vági, Zachán, Gévay, Szabó J. - Papp K., Simon Á. (Kecskés T., 75.), Bertus, Hajdú Á. (Kulcsár D., 89.) - Koltai, Bartha (Daru, 68.). Vezetőedző: Csertői Aurél.

Gólszerző: Ugrai (1-0) a 7., Bartha (1-1) a 13., Bertus (1-2) a 40., Ioannidis (2-2) az 50., Daru (2-3) 72., Kulcsár D. (2-4) a 77. percben.

A "visszavágón", a 20. fordulójában az első félidőben hátrányba került a DVTK, majd a második félidőben Szarka Ákos góljával sikerült egyenlíteni. Mindkét csapat győzelemre játszott, végül a hazaiak szerezték meg a három pontot a hajrában egy jól eltalált lövéssel.

Paksi FC - Diósgyőri VTK 2-1 (1-0)

PFC: Verpecz - Vági, Lenzsér, Gévay, Szabó J. - Simon Á. (Kecskés T., 45+1.) - Haraszti, Papp K., Bertus, Szakály D. - Hahn (Hajdú, 81.). Vezetőedző: Csertői Aurél.
DVTK: Antal - Brković, Lipták, Karan, Tamás - Shestakov, Busai, Kocsis (Hasani, 46.), Ugrai - Ioannidis (Szarka, 46.), Bacsa (Makrai, 77.). Szakmai igazgató: Bódog Tamás

Gólszerző: Szakály D. (1-0) a 24., Szarka (1-1) a 60., Haraszti (2-1) a 90+1. percben.

A DVTK - Paks élvonalbeli mérkőzések

  1. 2006/2007
    DVTK - Paksi SE 2-1 G.: Rubint, Farkas V.
  2. 2007/2008
    DVTK - Paksi FC 3-3 G.: Simon A. (3)
  3. 2008/2009
    DVTK - Paksi FC 1-0 G.: Tóth M.
  4. 2009/2010
    DVTK - Paksi FC 0-0
  5. 2011/2012
    DVTK - MVM Paks 1-2 G.: Seydi
  6. 2012/2013
    DVTK - MVM Paks 1-0 G.: Bacsa
  7. 2013/2014
    DVTK - MVM Paks 0-4
  8. 2014/2015
    DVTK - Paksi FC 1-2 G.: Griffiths
  9. 2015/2016 (1. kör)
    DVTK - Paksi FC 1-1 G.: Griffiths
  10. 2015/2016 (3. kör)
    DVTK - Paksi FC 0-2
  11. 2016/2017 (2. kör, Mezőkövesd)
    DVTK - Paksi FC 2-0 G.: Lipták, Ugrai
  12. 2017/2018 (1. kör, Debrecen)
    DVTK - Paksi FC 2-4 G.: Ugrai, Ioannidis

Hazai mérlegünk: 12 mérkőzés, 4 győzelem, 3 döntetlen, 5 vereség, 13 rúgott és 19 kapott gól.