- Ilyen könnyű dolgunk talán még sohasem volt az előszezon megszervezése során, mint ebben az évben - osztotta meg gondolatait Nagy Ádám csapatmenedzser. - Számos megtisztelő felékérés közül választhattunk, de ebből is talán kiemelkedik, hogy a miskolci jégkorong történetében először, a HC Košice csapatával is összecsapnak a DVTK Jegesmedvék. Ennek köszönhetően nem kell a bajnokság kezdetéig várnia szurkolóinknak a régen várt mérkőzésre, hiszen már az előszezonban is kétszer találkozik a két együttes. A világbajnokságra kis átalakításon esik át a kassai Steel Aréna, így a történelmi összecsapásnak a Crow Aréna fog otthont adni. Ezen felül a poprádi Tátra Kupán való szereplés is nagy megtiszteltetés számunkra, hiszen ez az egyik legpatinásabb jégkorong torna egész Európában. A házigazdák mellett, a cseh extraligás Vitkovice lesz az ellenfelünk a csoportkörben, és még egy helyosztó mérkőzést is játszunk a zárónapon.

- Emellett a nagymihályi Dukla csapatával játszunk oda-vissza már-már hagyományos módon. A Tipsport Liga sorsolása még nem hivatalos és nem nyilvános, de hogy szurkolóink tudjanak tervezni annyit elárulhatok, hogy a bajnokság szeptember 14-én rajtol egy nyitrai vendégszerepléssel, majd 16-án mutatkozik be a csapat hazai környezetben, amikor a zsolnaiakat fogadjuk. Az első kassai tétmeccsre sem kell majd sokat várni, hiszen szeptember 18-án kedden a helyiek reményei szerint már a Steel Arenában mérkőzünk meg egymással - tájékoztatott a sportvezető.

Előszezon

2018. augusztus 7., kedd (Kassa, Crow Aréna)
18:00 HC Košice - DVTK Jegesmedvék

2018. augusztus 15., szerda (Nagymihály)
17:30 Dukla Michalovce - DVTK Jegesmedvék

2018. augusztus 23., csütörtök (Miskolc, Városi Jégcsarnok)
18:00 DVTK Jegesmedvék - HC Košice

2018. augusztus 30., csütörtök (Poprád)
16:00 HK Poprad - DVTK Jegesmedvék (Tátra Kupa)

2018. augusztus 31., péntek (Poprád)
19:00 DVTK Jegesmedvék - HC Vitkovice (Tátra Kupa)

2018. szeptember 2., vasárnap (Poprád)
Tátra Kupa helyosztó

2018. szeptember 7., péntek (Miskolc, Városi Jégcsarnok) 
18:00 DVTK Jegesmedvék - Dukla Michalovce

Tipsport Liga

2018. szeptember 14., péntek (Nyitra)
HK Nitra - DVTK Jegesmedvék

2018. szeptember 16., vasárnap (Miskolc, Városi Jégcsarnok) 
DVTK Jegesmedvék - MsHK Žilina

2018. szeptember 18., kedd (Kassa, Steel Aréna)
HC Košice - DVTK Jegesmedvék