Beharangozó 2018. november 2., péntek

Az 5. PAFC - DVTK mérkőzés következik

Egy győzelem és három vereség a DVTK felcsúti mérlege a házigazdák ellen. A legutóbbi három meccsen Szivics Tomiszláv, Egervári Sándor és Bódog Tamás csapata is egyaránt egygólos vereséget szenvedett. Bemutatjuk az ellenfelet, és felidézzük a két csapat közös történelmét.

Az 5. PAFC - DVTK mérkőzés következik

A Budapesttől 40 kilométerre nyugatra fekvő felcsúti labdarúgó utánpótlás-nevelő központot a legendás névadó, Puskás Ferenc 80. születésnapján, 2007. április 1-én avatták fel ünnepélyesen, akkor vette fel az akadémia a legismertebb magyar nevét. Az akadémia alapítója, a Felcsútról származó és a faluban ma is sok időt töltő Orbán Viktor miniszterelnök.

Az Akadémia a Videoton FC utánpótláscsapataként Videoton-Puskás Akadémia néven 2010-ben már az NB II. Nyugati-csoportjában szerepelt. Az MLSZ döntésének értelmében később az NB I.-es klubok utánpótlás együttesei nem indulhattak a másodosztályban, ezért az Akadémia "levált" a Videoton FC-ről és Puskás Akadémia FC néven önálló klubként folytatta szereplését az NB II.-ben.

A Puskás Akadémia FC csapata az első bajnoki évében aranyérmet szerzett az NB II. Nyugati-csoportban, és feljutott az élvonalba, ahol első évükben sikerült teljesíteniük minden újonc minimum tervét. A következő idényben a terveknek megfelelően tovább erősödött a felcsútiak csapata és a középmezőny tagjaként a 10. helyen zárták a bajnokságot.

A 2015/2016-os bajnokság végén búcsúztak az élvonaltól, azonban egyből, bajnokként tértek vissza az NB II.-ből. Az előző bajnokságban a 6. helyen végeztek, és kupadöntőt játszottak.

OTP Bank Liga 2018/2019

Eddig kétarcú teljesítményt nyújt a PAFC, mert alapvetően gyengén szerepel, de hazai pályán egyaránt legyőzte a bajnokesélyes FTC-t és a Vidit is.

  1. forduló: PAFC - DVSC 0-1
  2. forduló: DVTK - PAFC 2-2
  3. forduló: PAFC - MTK 1-2
  4. forduló: Haladás - PAFC 2-1
  5. forduló: PAFC - Kisvárda 1-1
  6. forduló: Paks - PAFC 3-2
  7. forduló: Mezőkövesd - PAFC 2-0
  8. forduló: PAFC -Vidi 2-1
  9. forduló: PAFC - Honvéd 1-0
  10. forduló: Újpest - PAFC 2-0
  11. forduló: PAFC - FTC 1-0
  12. forduló: DVSC - PAFC 2-1

Legutóbb ebben az összeállításban szerepelt a PAFC csapata: Danilović - Szolnoki, Hegedűs J., Poór - Osváth (Latifi, 74.), Urblík, Varga J., Mioc (Vega, 76.), Balogh B. - Arabuli, Radó A. (Kiss T., 46.)

Nyári játékosmozgás

Nyáron többen távoztak a rendkívül bő keretből, és a játékosmozgás nem állt le a bajnokság kezdetével. Márkvárt Dávid Diósgyőrbe érkezett, de a DVTK - PAFC találkozón gólt szerző Ulysse Diallo és a kiállított Molnár Gábor sem Felcsúton játszik már. Még érdekesebb Bryan de Jesús pályafutása, aki néhány mérkőzést követően már távozott is Felcsútról.

Érkezett
Bachana Arabuli (grúz, Balmazújváros)
Kiss Tamás (Haladás)
Szolnoki Roland (Vidi)
Urblík József (szlovákiai, Vysocina Jihlava)
Varga József (Vidi)
Ján Vlasko (szlovák, Spartak Trnava)
Bryan de Jesús (ecuadori, CD El Nacional - kölcsönbe)
Benedik Mioc (horvát, NK Osijek - kölcsönbe)

Távozott
Stipe Bačelić-Grgić (horvát)
Ulysse Diallo (mali, ???)
Patrick Mevoungou (kameruni, Mezőkövesd)
Vanczák Vilmos (visszavonult)
Ezekiel Henty (nigériai, NK Osijek - kölcsönbe)
Madarász Márk (ZTE - kölcsönbe)
Márkvárt Dávid (DVTK)
Molnár Gábor (Mezőkövesd - kölcsönbe)
Oroszi Dániel (Csákvár - kölcsönbe)
Antonio Perošević (horvát, al-Ittihad Kalba - kölcsönbe)
Prosser Dániel (Sepsi OSK - kölcsönbe)
Szécsi Márk (DVSC - kölcsönbe)
Tóth Balázs (Csákvár - kölcsönbe)

A PAFC kerete

Kapusok
19 Hegedüs Lajos    (HUN)    1987.12.19.
44 Branislav Danilović    (SRB, HUN)    1988.06.24.
99 Varga Ádám    (HUN)    1999.12.19.

Mezőnyjátékosok
4 Bokros Szilárd    (HUN)    2000.03.28.
6 Dejan Trajkovski    (SLO)    1992.04.14.
7 Bachana Arabuli (GEO) 1994.01.05.
10 Radó András    (HUN)    1993.09.09. 
12 Balogh Balázs    (HUN)    1990.06.11.
14 Jonathan Heris     (BEL)    1990.09.03.
16 Gonzalo Vega    (URU)    1992.06.29.
17 Zsidai László    (HUN)    1986.07.16.
21 Kiss Tamás    (HUN)    2000.11.24.
22 Szolnoki Roland    (HUN)    1992.01.21.
23 Spandler Csaba    (HUN)    1996.03.07.
24 Poór Patrik    (HUN)    1993.11.25.
27 Latifi Liridon    (ALB)    1994.02.06.
30 Josip Knežević    (CRO)    1988.10.03.
55 Szakály Péter    (HUN)    1986.08.17. 
68 Hegedüs János    (HUN)    1996.10.04.
71 Osváth Attila    (HUN)    1995.12.10.

A vezetőedző

Az új idényben az a Benczés Miklós irányítja a PAFC csapatát, akit különösebben nem kell bemutatni a DVTK szurkolóinak, hiszen éveken keresztül dolgozott Diósgyőrben. Az utánpótlásban kezdte, majd számos vezetőedző munkáját segítette. 2010-ben került a stáb élére, és első teljes idényében visszajuttatta a DVTK-t az élvonalba. Ezt a sikert a PAFC élén is megsimételte. Legutóbb ismét Diósgyőrben dolgozott akadémiai igazgatóként, nyáron fogadta el a felcsútiak hívását.

Egymás ellen

Eddig négyszer találkozott a két csapat a felcsútiak pályaválasztása mellett egyszer Székesfehérvárott, kétszer Felcsúton.  

A 2013/2014-es bajnokság 7. fordulójában 2013. szeptember 14-én Székesfehárvárott fogadták a Radoš - Vági, Vadász, Kádár, Husić - Kostić (Gosztonyi az 56.) , Abdourman, Elek (Batioja a 34.), Barczi - Tisza (Bacsa a 73.) , Futács összeállítású DVTK-t.

A mérkőzésre kilátogató 300 néző két hazai kiállítást és két diósgyőri gólt láthatott. Először Futács Márkó lőtte meg élete első diósgyőri bajnoki gólját, majd Bacsa Patrik szerzett csodagólt sarokkal, így a DVTK magabiztosan hozta el a 3 pontot az újonctól.


A 2014/2015-ös bajnokságban hiába próbálkozott a DVTK, nem sikerült gólt lőni a vendégszektort zsúfolásig megtöltő szurkolók bánatára, míg a hazaiak egyszer betaláltak, így Felcsúton maradt a három pont. Szivics Tomiszláv az Antal - Okuka, Szalai V., Kádár, Husić - Marjanović, Egerszegi (Barczi, 80.), Elek, Gosztonyi (Bognár I., 73.) - Takács T. (Bacsa, 73.), Griffiths összállításban küldte pályára a csapatot.

2016. február 13.-án a hazaiak a találkozó 3. percében büntetőből szereztek vezetést, majd a DVTK hatalmas erőket mozgatott meg az egyenlítésért, de nem sikerült betalálni az ellenfél kapujába. Egervári Sándor vezetőedző a Radoš - Okuka, Lipták, Kovács G., Nemes - James (Bacsa, 46.), Elek - Barczi, Bognár I. (Egerszegi, 85.), Koman - Novothny (Griffiths, 63.) csapatot küldte pályára.

Az OTP Bank Liga tavalyi 16. fordulójában Felcsúton nem esett gól a PAFC - DVTK mérkőzés első félidejében. A második játékrészben a hazaiak egyszer eredményesek tudtak lenni, míg a másik oldalon minden lövés, fejes elakadt. Bódog Tamás az Antal - Eperjesi,  Karan, Tamás, Forgács (Szarka, 71.) - Vela, Busai, Kocsis (Nono, 62.), Óvári - Ugrai, Ioannidis összetételű csapatnak szavazott bizalmat.

Az OTP Bank Liga idei kiírásában Diósgyőrben találkozott először a két csapat. A 2. fordulóban gyorsan kétgólos előnybe került a PAFC a mérkőzés elején. Ezt követően feljött a DVTK, sorra alakította ki a helyzeteket, amiből Dušan Brković szépített, egyenlíteni - ekkor még - nem sikerült. A második játékrészben előbb Vernes Richárd egyenlített, majd emberelőnybe került a DVTK. Később büntetőhöz is jutott, amit Ugrai Roland a keresztlécre bombázott, és ezen a délutánon nem esett több gól.

Diósgyőri VTK - Puskás Akadémia FC 2-2 (1-2)

DVTK: Antal - Eperjesi, Brković, Tamás, Bárdos (Forgács, 29.) - Hasani, Mazalović, Busai (Tajti M., 74.) - Makrai (Ugrai, 61.), Bacsa, Vernes. Vezetőedző: Fernando Fernandez.
PAFC: Hegedűs L. -  Heris, Hegedüs J. (Osváth, 65.), Spandler, Trajkovski - Balogh B., Márkvárt (Molnár G., 57.) -  Kiss T. (Latifi, 88.), Szakály P., Radó - Diallo. Vezetőedző: Benczés Miklós.

Piros lap: Molnár G. a 69. percben.
Gólszerző: Diallo (0-1) a 13., Radó (0-2, 11-esből) a 19., Brković (1-2) a 32., Vernes (2-2) az 52. percben.

 

PAFC - DVTK bajnoki mérkőzések

  1. 2013/2014 (Székesfehérvár)
    PAFC - DVTK 0-2 G.: Futács, Bacsa
  2. 2014/2015 
    PAFC - DVTK 1-0
  3. 2015/2016
    PAFC - DVTK 1-0
  4. 2017/2018
    PAFC - DVTK 1-0