Összefoglaló 2018. december 19., szerda

A Cegléd ellen zárja az óévet az Aluinvent DVTK

Az Aluinvent DVTK csütörtökön a Cegléd csapata ellen lép pályára utoljára az óévben a bajnokság 11. fordulójában. Az összecsapás 18:30 órakor kezdődik a Generali Arénában, a feldobást a DKSK egykori legendás irányítója és csapatkapitánya, Madaras Judit végzi el.

A Cegléd ellen zárja az óévet az Aluinvent DVTK

Női Kosárlabda NB I. A-csoport 11. forduló

2018. december 20., csütörtök
18:30 Aluinvent DVTK - VBW CEKK Cegléd

Cziczás László: - Semmivel sem lesz ez a meccs különlegesebb a többinél. Továbbra is harcolunk a céljainkért, hogy bekerüljünk a bajnokság legjobb négy csapata közé. Egy nagyon nehéz mérkőzésre számítok csütörtökön, hiszen egy több sebből vérző csapat ellen fogunk játszani, akiknek eddig nem úgy sikerült ez a szezon, ahogy tervezték. Ettől függetlenül három remek idegenlégiósuk van, úgy gondolom, ha elkapják a ritmust, akkor veszélyesek lehetnek és bárkinek a dolgát meg tudják nehezíteni. A PEAC-cal és a Szekszárddal is szoros mérkőzést játszottak, ezért fontos lesz, hogy maximális alázattal álljunk hozzá a találkozóhoz. Nagyon bízom benne, hogy csütörtökön feltesszük a koronát az eddigi teljesítményünkre.


 

Játékvezetők

A találkozót a Frányó Péter, Balogh Gyula, Győrfy Ruben játékvezetői hármas dirigálja.

Jegyinfó

A találkozóra a felnőtteknek 1000 forintba kerül a belépőjegy, míg a kedvezményes junior és senior jegyek 500 forintért válthatók. A családi jeggyel 2000 forintba kerül a mérkőzés megtekintése. A gyermekjegy ingyenes.

Gyermek: 0-6 éves korig
Junior: 6-20 éves korig
Senior: 65 év felett
Családi: 4 személy (2 felnőtt+2 junior vagy 1 felnőtt+3 junior)

Helyszín

Generali Aréna
3529 Miskolc, Görgey Artúr utca 19.

Az ellenfél

A Cegléd csapata jelenleg a kilencedik helyen áll a bajnokságban. Az eddig lejátszott tíz találkozóból csupán két győzelmet értek el a sárga-kékek. Legutóbb a tavalyi ezüstérmes Szekszárd vendégeként szenvedtek tízpontos, 87-77 arányú vereséget Peter Janković lányai. A gárda tagjai közül Leia Dongue a legjobb pontdobó, aki 15,7 pontot átlagolt az eddigi mérkőzéseken.

Az Cegléd keretének négy idegenlégiósa van, centerposzton a svéd Hamilton-Carter, 1-2-es poszton a szerb Jovana Popović, az amerikai Swanier szintén irányító pozícióban a leghatékonyabb. Erőcsatárként pedig az izlandi Helena Sverrisdóttír ígyekszik húzni a gárda szekerét. Utóbbi játékos a DVTK-ban is megfordult a 2012/13-as szezonban. Rajta kívül is akad még egy ismerős arc a csütörtöki ellenfelünk keretében, mégpedig Gorjanácz Ágnes, aki két évvel ezelőtt szolgálta a Diósgyőrt.

Az VBW CEKK Cegléd kerete

Böröndy Dominika    1997    1-2    169 cm    56 kg
Swanier Naketia Marie    1986    1    170 cm    65 kg
Vasas Orsolya    1997    4    185 cm    80 kg
Hamilton Carter Danielle Evelyn    1990    5    191 cm    90 kg
Révész Boróka    2000    2-3    178 cm    70 kg
Kobolák Cintia Zsófia    1991    4-5    185 cm    84 kg
Popović Jovana    1990    1-2    176 cm    61 kg
Révész Luca    2001    2-3    181 cm    61 kg
Gorjanácz Ágnes    1994    2-3    183 cm    76 kg
Dongue Leia TÁnia Do BastiÁo    1991    4    185 cm    96 kg
Király Andrea    2001    4    184 cm    75 kg
Filipowicz Vanda    1995    2-3    178 cm    64 kg
Sverrissdóttír Helena    1988    3-4    184 cm    101 kg

Egymás ellen

A 2017/18-as bajnokságban négyszer találkozott egymással a két csapat. Az alapszakaszban mindkétszer a DVTK diadalmaskodott, a rájátszás során az 5. helyért folytatott kétmeccses párharcban viszont a ceglédiek bizonyultak jobbnak az akkor már Ambrus Erzsébet vezette piros-fehéreknél.

Női Kosárlabda NB I A-csoport 3. forduló

Ceglédi EKK – Aluinvent DVTK  81-85 (27-20, 21-23, 23-22, 10-20)

Cegléd, 800 néző. Játékvezetők: Tőzsér Dénes, Boros Tamás, Gál János.
Cegléd: Zsovár 13/9, Medgyessy 13, Nagy-Bujdosó 8/3, Lelik, Mokango 13. Csere: Popović 19/6, Maksimović 13/3, Kányási, Katona 2. Vezetőedző: Cziczás László.
DVTK: Bach 2, Burkholder 8, Szabó F. 11/3, Pecková 7/3, Melnika 15. Csere: Zele 14/6, Engelman 16/9, Nagy D. 12/6, Aldazabal, Kiss A. Vezetőedző: Štefan Svitek.

Női Kosárlabda NB I A-csoport 14. forduló

Aluinvent DVTK - Ceglédi EKK 97-58 (23-23, 25-12, 25-10, 24-13)

Miskolc, Generali Arána 800 néző. Játékvezetők: Kapitány Gellért, Balog György, Varga-Záray Kata.
DVTK: Fontenette 10, Bach 2, Burkholder 11, Zele 19/3, Melnika 10. Csere: Szabó F. 12/6, Pecková 13/9, Raksányi 10/6, Aldazabal 10, Vukov. Vezetőedző: Štefan Svitek.
Cegléd: Zsovár 6/6, Medgyessy 13, Katona, Kányási 14/6, Mokango 8. Csere: Popović 10, Maksimović, Révész 2, Serbán 3, Kobolák 2. Vezetőedző: Cziczás László.

Női Kosárlabda NB I A-csoport, rájátszás az 5. helyért

Aluinvent DVTK - Ceglédi EKK 77-83 (16-17, 13-12, 22-22, 18-18, 8-14)

Miskolc, Generali Arána 400 néző. Játékvezetők: Kapitány Gellért, Jakab László, Hervay Tibor.
DVTK: Nagy 11/3, Fontenette 12, Raksányi 15/3, Peckova, Melnika. Csere: Brewer 6/3, Szabó F. 15/9, Zele 18/6, Bach. Vezetőedző: Ambrus Erzsébet.
Cegléd: Medgyessy 12, Popović 20/6, Cooper 7/3, Maksimović 9, Mokango 16. Csere: Kányási 4, Zsovár 15/15. Vezetőedző: Cziczás László.    
 

Ceglédi EKK - Aluinvent DVTK 93-78 (27-21, 24-19, 18-19, 24-19)

Cegléd 600 néző. Játékvezetők: Györffy Pál Attila, Balogh Gyula, Goda László.
Cegléd: Medgyessy 4, Popović 28/12, Cooper 21, Maksimović 4, Mokango 27. Csere: Kányási 4, Révész 3, Serbán 2, Zsovár, Kobolák, Filipowicz. Vezetőedző: Cziczás László.
DVTK: Nagy 12/3, Fontenette 11, Raksányi 5/3, Zele 8/6, Brewer 12/3. Csere: Peckova 6/6, Melnika 6, Szabó F. 15/9, Bach 3/3. Vezetőedző: Ambrus Erzsébet

A 11. forduló programja

2018. december 20. csütörtök
18:00 MTK-Budapest - Atomerőmű KSC Szekszárd        
18:30 Aluinvent DVTK - VBW CEKK Cegléd
        
2018. december 22. szombat
17:00 CMB CARGO UNI Győr - PINKK-Pécsi 424        
18:00 Vasas Akadémia - ELTE BEAC Újbuda    
18:00 PEAC-Pécs - NKE-Csata

2019. január 5. szombat    
18:00 VBW CEKK Cegléd - Sopron Basket