Alig pihenhették ki az első felkészülési mérkőzés és a vele járó utazás fáradalmait a DVTK labdarúgói, hiszen hétfőn reggel kilenc óra után már a konditeremben volt jelenésük, ahol Dobos Attila és Erdélyi Péter instrukciói alapján végeztek erősítő és állóképességet javító gyakorlatokat.


Délután ismét a füves edzőpálya felé vette az irányt a csapat, ahol a szemerkélő esőben Fernando Fernández vezérletével, természetesen már a taktikai elemek is újra előkerültek. 


A nap zárásaként a labdarúgók ismét egy sporttáplálkozási előadáson vettek részt, amelyet ezúttal is Dr. Szabó Zsolt, a DVTK egészségügyi igazgatója és Erdélyi Péter, a klub korrektív trénere tartott.