Beharangozó 2019. január 25., péntek

Fernando Fernández: Fontos, hogy versenyhelyzet legyen a csapaton belül

Pénteken délután Antalya, Isztambul és Budapest érintésével hazaérkezett Diósgyőrbe a DVTK labdarúgó csapata a téli törökországi edzőtáborból. Fernando Fernándezzel értékeltük a mögöttünk hagyott heteket.

Fernando Fernández: Fontos, hogy versenyhelyzet legyen a csapaton belül


- Még nem találkoztam olyan edzővel, aki azt mondta volna, hogy nem sikerült a felkészülés. Ezért rendhagyó módon most arra kérlek, mondj valamit, ami nem úgy alakult az elmúlt két hétben, ahogy eltervezted.
- Ha ki kell emelnem valamit, akkor az Tóth Barnabás sérülése. Tudtuk, hogy időt vesz igénybe a gyógyulása, bíztunk benne, hogy mostanra már rendben lesz, de úgy tűnik, hogy néhány hetet még várni kell erre. Ő az egyetlen, aki nem tudott pályára lépni egyik mérkőzésen sem az utazó keret tagjai közül. Szomorú továbbá, hogy Ivan Rados kisebb sérülést szenvedett az egyik edzésen. Pontos diagnózist csak Miskolcon fogunk tudni, remélem, hogy nem vesz majd hosszú időt igénybe a felépülése. De ezt a két esetet félretéve tényleg minden a terveink szerint alakult. Az időjárásra sem lehetett panaszunk, annak ellenére, hogy csak három olyan napunk volt, amikor verőfényes napsütésben készülhettünk. Pozitívum, hogy - néhány másik klubbal ellentétben - nekünk nem kellett elhalasztani egyik mérkőzésünket sem, és a legviharosabb napon is edzettünk a szálloda tökéletesen felszerelt konditermében.

- Többen először vettek részt edzőtáborban. Mennyire vagy elégedett a fiatalokkal?
Nagyon. Mindegyikük remekül dolgozott. Borisznak ez már a második felkészülése az első csapattal a tavaly nyári után. Megkapta a bizalmat és élt is vele az edzőmérkőzéseken. Farkas Marcellt már ismertem korábbról, Vég Csongor is sokat dicsérte, tudtam, hogy jó labdarúgó, de mégis pozitív meglepetés számomra. Kész játékos, aki a segítségünkre tud lenni, bármikor bevethető, ha szükség lesz rá. Géringer Tamásra ugyanez igaz. Ő több poszton is használható, a középpályán és a védelemben is. Bárdos Bence számomra már nem fiatal játékos, hiszen neki megvan a rutinja, de nagyon hasznos volt számára ez az edzőtábor, mert látszik, hogy sokkal magabiztosabb lett, mint amilyen korábban volt.

- Melyik mérkőzés tetszett legjobban a négy közül?
- Mindegyiken voltak jó periódusok, de számomra a harmadik volt a legjobb, mert azon olyan játékosok játszottak többet, akik a bajnokságban kevesebb szerepet kaptak. Egyáltalán nem vallottak szégyent. Sőt. Nagyon fontos, hogy versenyhelyzet legyen a csapaton belül és ebben is sikerült ez alatt a két hét alatt előrelépni.

- Ha már a versenyhelyzet szóba került. A tavalyi év végéhez képest változás, hogy igazolás nélkül is sokkal bővebb keretből válogathatsz. Tóth Barnabás, Makrai Gábor és Ivánka Patrik kivételével felépültek a sérültjeink. Gondolom ez kellemes probléma is lehet a kezdőcsapat összeállításánál.
- A kezdőcsapat összeállításánál számomra továbbra is az az egyik legfontosabb tényező, hogy hétköznap az edzéseken hogyan dolgoznak a labdarúgók. Könnyen előfordulhat, hogy lesz olyan, aki Pakson nem játszott, de most kezdő lesz, mert olyannyira odatette magát az elmúlt három hétben, hogy nem lehet kihagyni. Nagyon jó lenne, ha állandósulna az, hogy amikor csütörtökön vagy pénteken leülünk a stábbal, hogy összeállítsuk a hétvégi kezdőcsapatot, minden posztra két hasonló szintű játékos jutna. A sérültekkel kapcsolatban fontosnak tartom megemlíteni, hogy tavaly nyáron az egészségügyi stábot megreformáltuk, ezért két új fizioterapeuta és egy rehabilitációs edző csatlakozott hozzánk. Az ő munkájuk az, hogy a sérült játékosok hamarabb vissza tudjanak térni a csapatba. Ez úgy tűnik, hogy működik is.

- A játékosok több előadáson is részt vettek az edzőtábor alatt. Hogyan táplálkozzanak, hogyan regenerálódjanak, stb. Mennyire voltak partnerek ebben?
Mióta megérkeztem, sok mindenen változtattunk. Számomra nagyon fontos, hogy a pályán kívül is sportemberek legyenek. Az edzőközpontban sokszor együtt étkezünk, de nagyon fontos, hogy otthon is megfelelően táplálkozzanak. Ahhoz, hogy a pályán fejlődjenek, az kell, hogy az élet más területein is professzionálisabbak legyenek. Ez a két hét azért is jó volt, mert mindenre oda tudtunk figyelni. Maximálisan partnerek voltak a labdarúgók.

- Egyelőre nem érkezett új játékos Diósgyőrbe. Véleményed szerint a jelenlegi keret képes arra, hogy elérje a kitűzött célt?
- A csapat készen áll, a jelenlegi keret alkalmas rá, hogy versenyképes legyen. Ugyanakkor szeretném megnyugtatni a szurkolókat, hogy Tajti József irányításával a klub hónapok óta figyeli a piacot, minden csapatrészbe nézünk játékosokat. Február közepén zárul az átigazolási időszak. Amint lesz mit bejelentenünk, azonnal meg fogjuk tenni. Sokkal könnyebb volt ez a pár hét, mint a nyári felkészülés. Minden labdarúgónk tudja, hogy mit szeretnénk játszani. Mivel két játékos elhagyta télen a klubot, prioritás az, hogy védőt igazoljunk, de ezt leszámítva minden pozícióra van több játékosunk. A labdarúgásban sosem lehet tudni, hogy mikor igazol el egy focista egy másik klubhoz, ha például kap egy jó ajánlatot, ezért folyamatosan nyitott szemmel kell járnunk, mert őket is pótolni kell előbb-utóbb.

- Egy hetünk van a Mezőkövesd elleni első tavaszi bajnokiig. Milyen munkát lehet elvégezni a fennmaradó néhány napban?
- Azon az úton haladunk tovább, amit elkezdtünk. Elmondtam többször, hogy ez a szünet nem is igazi szünet, igazából csak pár hétre megszakadt a bajnokság. Már decemberben is tudtuk azt, hogy ki lesz az első ellenfelünk februárban. Ismerjük a Mezőkövesdet, a stílusukat, ami valószínűleg nem sokat fog változni az őszihez képest. Biztos vagyok benne, hogy ők is ugyanígy készülnek ránk és meg szeretnének verni minket. A játékosaink tudják, hogy mit kell tenniük, ahhoz, hogy győzzünk, és képesek is rá, hogy megtegyék. Úgy érzem, hogy sokkal nyugodtabb lesz ez a tavaszi idény, mint az őszi volt. Első és legfontosabb célunk, hogy bent maradjunk. Remélem, hogy sokan látogatnak majd ki az első mérkőzésünkre, nagy szükségünk van a szurkolóinkra. Nyáron elkezdtünk felépíteni egy új csapatot, ez nem könnyű, de a játékosok megértették, mit szeretnénk viszontlátni a stábbal és mi kell ahhoz, hogy eredményesek legyünk.

- Köszönjük az elmúlt két hetet. Találkozunk a jövő pénteki sajtótájékoztatón!
- Én is köszönöm szépen!

A DVTK téli programja

A felkészülés kezdete

2019. január 3., csütörtök (DVTK Edzőközpont)
9:00 Orvosi és fizikai felmérések

Edzőtábor

2019. január 11., péntek
5:15 Utazás Törökországba (Miskolc-Kassa-Isztambul-Antalya-Kızılağaç)

2019. január 13., vasárnap (Belek, Törökország)
15:00 FK Rubin Kazan - DVTK 2-0 (2-0)

2019. január 16., szerda (Kızılağaç, Törökország)
13:00 AFC Dunărea Călărași - DVTK 0-0

2019. január 20., vasárnap (Kızılağaç, Törökország)
13:00 FC Politehnica Iași - DVTK 1-2

2019. január 24., csütörtök (Kızılağaç, Törökország)
9:00 FK Chornomorets Odessa - DVTK 1-2

2019. január 25., péntek
Hazautazás (Kızılağaç-Antalya-Isztambul-Budapest-Miskolc)

OTP Bank Liga 19. forduló

2019. február 2., szombat
17:00 DVTK - Mezőkövesd