Női Röplabda NB I., kvalifikáló kör 5. forduló

2019. április 7., vasárnap
19:30 DVTK FUX - Penta Gödöllői RC

Toma Sándor: - Márciusban kétszer játszottunk egymás ellen, mindkét alkalommal Gödöllőn csaptunk össze, egyszer mi nyertünk, egyszer ők. Az idény utolsó hazai mérkőzésén jó játékkal és győzelemmel szeretnénk kirukkolni. Szépen akarunk búcsúzni a közönségünktől. 

Játékvezetők

A mérkőzésen Varjasi Melina és Mezei Zoltán István látja el a játékvezetői teendőket. 

Helyszín

Generali Aréna
3529 Miskolc, Görgey Artúr utca 19.

Egymás ellen

A bajnokságban alapszakaszában háromszor találkozott ebben a szezonban a két csapat. November 11-én Gödöllőn és január 12-én Miskolcon a Penta RC örülhetett a győzelemnek, de március 2-án már a DVTK diadalmaskodott idegenben. Március 17-én a kvalifikáló kör második fordulójában Gödöllőn hazai győzelem született.

Női Röplabda NB I. 7. forduló

Penta Gödöllői RC - DVTK FUX 3:0 (15, 22, 8)
Gödöllő, Szent István Egyetem Sportcsarnoka, 170 néző. Játékvezető: Gyulai, Barabás
DVTK: Kundrák, Kiss E., Kiss V., Kovács, Sitkey, Egri. Csere: Nagy Zs. (liberó), Nagy D. (liberó), Szajkó, Bertók, Dömsödi, Rohály, Mátyus. Szakmai igazgató: Toma Sándor.

Női Röplabda NB I. 14. forduló

DVTK FUX - Penta Gödöllői RC 1:3 (-17, -15, 25, -10)
Miskolc, Generali Aréna, 150 néző. Játékvezető: Csizmarik József, Suba István.
DVTK: Kiss E., Kovács E., Kiss V., Egri, Kundrák E, Szajkó T. Csere: Nagy Zs. (liberó), Nagy D. (liberó), Mátyus. Szakmai igazgató: Toma Sándor.

Női Röplabda NB I. 21. forduló

Penta Gödöllői RC - DVTK FUX 1:3 (-22, 18, -21, -20) 
Gödöllő, Szent István Egyetem Sportcsarnoka 200 néző Játékvezető: Pőcze Attila, Bátkai-Katona Ágnes.
DVTK: Sitku, Kovács, Szajkó, Sitkey, Kundrák, Kiss E.. Csere: Nagy Zs. (liberó), Bertók. Szakmai igazgató: Toma Sándor.

Női Röplabda NB I., kvalifikációs kör 2. forduló

Penta Gödöllői RC - DVTK FUX 3:2 (-13, -19, 25, 20, -13)
Gödöllő, Szent István Egyetem Sportcsarnoka, 100 néző. Játékvezető: Nagy Lajos Zoltán, Farkas László.