- Szeretettel köszöntöm Marcelt a körünkben - kezdte Egri István, a DVTK Jegesmedvék elnöke. - Ha csak fele olyan sikeres edző lesz belőle, mint amilyen játékos volt, akkor a DVTK Jegesmedvék nagyon jól jár vele. Bízom benne, hogy ezt az utat fogjuk együtt bejárni, és remélem azt is, hogy nagyon jól fogja magát érezni nálunk. Ezen a szinten rengeteg megkeresést, nevet kapunk, sok név közül választhatunk. Örülök, hogy egy kíváló szakembert sikerült Miskolcra csábítanunk. A klub nevében szeretném megköszönni Ádám munkáját, aki a tárgyalásokat lebonyolította. A keret további kialakítását Marcellel együtt fogjuk elvégezni. Tudom, hogy ez a pozíció megfelelő kihívást jelent neki. Sok sikert kívánok a munkájához!


- Vasárnap érkeztem Miskolcra, és kitűnő fogadtatásban volt részem - vette át a szót Marcel Rodman, a DVTK Jegesmedvék szlovén vezetőedzője. - Már most látom, hogy egy nagyon őszinte és keményen dolgozó közösségbe érkeztem, ezért nagyon várom a következő szezon kezdetét. Boldog vagyok, hogy itt lehetek, a karrieremben ez egy lépcsőfok. Nagyon pozitív és magabiztos vagyok azt illetően, hogy együtt egy sikertörténetet írhatunk. A játékstílust illetően az a legfontosabb dolog, hogy a mérkőzésre kilátogató emberel azt lássák, hogy teljes odaadással, sok energiával játsszunk, valamint fontos, hogy a szurkolók érezzék bennünk a győzni akarást. Úgy hiszem, hogy ha egy pozitív hangulatú öltöződ van, ahol a srácok egymásért küzdenek, akkor nem igazán számít, hogy milyen szisztémát választasz, mert siker lesz a jutalmad. Szóval agresszívak leszünk, egy észak-amerikai és európai ötvözet, de látható lesz a szív, az energia, amit a srácok minden mérkőzésbe bele fognak tenni. Ez az öltözőből és az edzésekből fog jönni. Az edzői filozófiám egyszerű: az egész csapatnak egyfelé kell húznia, tudnunk kell, hogy merre tartunk, és egymásért kell küzdenünk. Nem gondoltam, volna, hogy edző leszek, sőt az ellenkezőjét hittem. Amikor megkérdezték tőlem aktív pályafutásom során, hogy mihez fogok kezdeni miután befejezem, esetleg edző leszek-e, akkor nemet mondtam volna. De az élet másfele sodort, és az utolsó két évemben már úgy éreztem, hogy inkább az edzői pályára születtem, mint, hogy játékos legyek. Most nagyon élvezem az edzősködést, minden energiámat ebbe fektetem, keményen dolgozom, és úgy gondolom, hogy tudok segíteni minden játékosomnak. Még nincs eldöntve, hogy honnan érkeznek a légiósaink, de egy egységet szeretnék. Meg kell vizsgálnunk, hogy jelenleg milyen minőséggel rendelkezünk és mi hiányzik még a céljaink eléréséhez. Nem számít, hogy Európából, Amerikából, Csehországból vagy Svédországból jön hozzánk játékos. Jelenleg is vizsgájuk a lehetőségeket, sok hal van a tengerben. Nem kell sietnünk, remek magyar játékosaink vannak jelenleg, akik a jövőben is nagy szerepet fognak kapni. A lehető legjobb megoldást fogjuk választani, de még nem tudom megmondani, hogy honnan fognak jönni a játékosok. Látnunk kell, hogy mennyire akarnak hozzánk jönni, milyen áron, szóval sok összetevőből áll össze a játékosok igazolása.


- Glen Hanlon már korábban is jelezte felénk, hogy a szezon után időre lesz szüksége, hogy eldöntse, tudja-e vállalni a következő évadot - kezdte Nagy Ádám, a DVTK Jegesmedvék általános-igazgatója. - Nagyon korrekt volt vele a viszonyunk, így mi is korán elkezdhettünk gondolkozni azon, hogy mit tegyünk, ha nem vállalja a folytatást. Nagyon sajnáltuk, hogy nem tudta folytatni a munkát. Sokat beszélgettünk szűk körben arról, hogy merre menjünk tovább, és a mostani trendek azt mutatják, hogy a modern hokiban sok sikeres csapatnál fiatal vezetőedző dolgozik. A Tipsport Ligán belül ilyen a zólyomi és a poprádi együttes, de említhetnénk példát Magyarországról, vagy a tengerentúlról is. Marcelt már három éve ismerem, őt is és a testvérét is csábítottuk korábban, hogy játszanak nálunk, de ez különböző okok miatt nem sikerült. A kapcsolat tehát a a korábbi holtszezonokból már megvolt, nem ismeretlen jelöltként ültünk le vele. Mikor kiderült, hogy nyitott a vezetőedzői posztra, nagyon megörültünk, hiszen ismerjük, tudjuk, hogy milyen személyiség. Nagyon sok emberrel beszélgettünk arról, hogy miként dolgozik edzőként, és mindenkitől jó véleményt kaptunk. Maga a tárgyalás gyorsan lezajlott, és nagyon boldogok vagyunk, hogy nálunk folytatja karrierjét. Valószínűleg egy magyar és egy légiós játékossal bővebb lesz a keretünk, de jelenleg az építkezés fázisában járunk. A rendelkezásünkre álló anyagi forrásokat a leghatékonyabban szeretnénk felhasználni, ennek alapján alakítjuk ki a játékoskeretünket. Szeretnénk bővebb keretet, de senki ne számítson rá, hogy 28-30 fős csapattal kezdjük meg a szezont.