Mathieu Tousignant a junior éveit a Québec Major Junior Hockey League-ben töltötte, majd 2009-ben a Dallas Stars farmcsapatához, az AHL-es Texas Starshoz került. A második legerősebb tengerentúli ligában figyelemre méltó mérkőzésszámmal rendelkezik, hiszen 335 találkozón jutott szóhoz, ezeken pedig 80 pontot gyűjtött. Hat AHL-es szezont követően tette át székhelyét Európába, és a DEL2-es Ravensburg Towerstarshoz igazolt. Már az első németországi idényében letette névjegyét, 49 találkozón 54 pontig jutott és az elődöntőig menetelt csapatával, sőt a második szezonjában is tartani tudta a pont/meccs átlagot. A 2017/2018-as évadot a svéd másodosztályban töltötte és 15 gólt, valamint 15 gólpasszt jegyezhettünk fel a neve mellé. Ezt követően visszatért Németországba és eddigi pályafutása legjobb szezonját produkálta a Löwen Frankfurt együttesében. 48 alapszakasz meccsen 50 pontot szerzett, majd a rájátszásban ehhez hozzátett 6 gólt és 6 asszisztot és egészen a bajnoki döntőig jutott csapatával.

- Én egy francia-kanadai srác vagyok, aki mindig tele van energiával pályán és pályán kívül egyaránt. – kezdte nyilatkozatát Mathieu Tousignant - Tipikusan az a játékos vagyok, aki beférkőzik az ellenfél bőre alá, szeretek kellemetlen pereceket okozni a riválisoknak. A hoki az én szenvedélyem, nagy érzelemmel játszom, de ez jellemez a magánéletben is. Alig várom már, hogy Magyarországra érkezzek. Nagyon szeretek új kultúrákat felfedezni. Már utánanéztem Miskolc és Budapest nevezetességeinek, alig várom hogy kipróbálhassam a Barlangfürdőt és a magyar ételeket. A barátim azt mondták, hogy remek a csapat és, hogy a magyar játékosok is nagyszerűek, akik kiváló közösséget alkotnak, melyből nem zárják ki a légiós játékosokat sem. A Tipsport Liga egy új kihívás lesz számomra, szeretnék itt is jól teljesíteni és minél szebb sikereket elérni a csapattal. A szurkolóknak azt üzenem, hogy rendkívül izgatott vagyok, hogy Magyarországon, Miskolcon játszhatok egy ilyen nagyszerű közönség előtt. Alig várom, hogy minél több emberrel megismerkedhessek, nagyszerű szezonunk lesz, amiben sok örömüket fogják lelni!

- Mathieu egy olyan játékos, aki minden meccsen a teljesítménye 100%-át nyújtja. – mondta a kanadai csatárról Marcel Rodman, vezetőedző - Remek karakterű csatár, aki ellen kifejezetten nehéz játszani. Nagyon hatékony az ellenfél kapujánál és a korongbedobásoknál. Ő egy újabb támadó, aki rengeteg energiát hoz a csapatba, valamint a személyiségének köszönhetően a csapat identitására is nagy hatással lesz.

Névjegy

Név: Mathieu Tousignant
Születési hely: St-Étienne-de-Lauzon, Quebec (Kanada)
Születési idő: 1989. november 21.
Magasság: 183 cm
Súly:85 kg
Poszt: csatár

Pályafutása

2019/2020 DVTK Jegesmedvék (Tipsport Liga)
2018/2019 Löwen Frankfurt (DEL2)
2017/2018 Tingsryds AIF (Allsvenskan)
2015-2017 Ravensburg Towenstars (DEL2)
2014/2015 Adirondack Flames (AHL)
2013/2014 Milwaukee Admirals (AHL)
2012/2013 Idaho Steelheads (ECHL)
2009-2013 Texas Stars (AHL)
2009/2010 Idaho Steelheads (ECHL)
2008/2009 Prince Edward Island Rocket (QMJHL)
2008/2009 Chicoutmini Saguenéens (QMJHL)
2006-2008 Baie-Comeau Drakkar (QMJHL)
2004-2006 Magog Cantonniers (QMAAA)