Dekoncentráltan kezdett a magyar csapat, amit az is jelzett, hogy csak az első tíz percben hat büntetőt dobtak mellé Határ Bernadették, és több ziccer is kimaradt. A csapatkapitány Raksányi Krisztina triplájával négyperces gólcsend után szerzett pontot együttesünk, de ezzel együtt is egyre jobban elléptek a hazaiak. Sokkal gördülékenyebb volt a játékuk, a mieinknél sokszor elakadt a labda és a figurákat is ritkán sikerült végigjátszaniuk a fehér mezeseknek, akik egyszer már tizenhét ponttal is vezettek.

A nagyszünet után már egy sokkal harcosabb és lelkesebb magyar válogatott volt a pályán: Varga Zsófia remek labdaszerzésével és az ebből indított akcióból szerzett Horti Dóra kosárral indult a második félidő, s immár Raksányinál volt a karmesteri pálca. De nem csak az irányító személye, hanem a védekezés minősége és intenzitása is változott, aminek eredményeképpen tíz pontra zárkóztunk. Megnyertük a harmadik negyedet, sőt, Bálint Réka bravúrkosarával, majd Határ Bernadett ziccerével már csak triplányi volt a hátrány a 37. percben, mert közben a csehek négy percig nem találtak be. Az utolsó előtti percben aztán kipontozódott Raksányi és a tizenöt lepattanót szerző Határ, s a végjátékot a csehek rutinból hozták. Az Aluinvent DVTK játékosa Zele Dorina csereként beállva hat ponttal segítette csapatát. Pénteken folytatás a bosnyákok ellen.

Női nemzetközi felkészülési torna, Prága

Csehország–Magyarország 65-58 (18-11, 21-14, 18-21, 8-12)

Prága, 100 néző. Játékvezető: Vyklicky, Vávrová, Kucirek (csehek).
Csehország: Bartáková 2, Vorácková, Kat. Elhotová 12/6, N. Stépanová 8, Krakovicová 15/3. Csere: Brezinová 2, Kar. Elhotová 6, Hanusová 16/3, Vyoralová 2, Adamcová 2. Szövetségi kapitány: Stefan Svitek  
Magyarország: Horváth B. 4, Lelik 9/6, Simon, Horti 12/3, Határ 13. Csere: Varga Zs., Raksányi 8/3, Dubei 2, Barnai, Zele 6, Pusztai 2, Bálint 2. Szövetségi kapitány: Székely Norbert

Kipontozódott: Határ (39. p.), Raksányi (39. p.)