A csütörtöki csoportmérkőzések után - melyet 2-1-es mérleggel abszolváltak a mieink - Fehéroroszország várt Papp Klaudiáékra, a győztes a legjobb nyolc között várhatta a folytatást, ahol aztán Fehéroroszország volt válogatottunk ellenfele, akiket Moszkvából már ismerhettünk. Riválisunk duplával indított, melyre Goree válaszolt, majd Medgyessy duplájával már 3-2-re nálunk volt az előny. A folytatásban betalált távolról Theodoreán is, így két perc játékot követően már 5-3-ra vezettünk. Innentől jó ritmusú támadásokkal 2-4 egység között menedzselte előnyét a magyar csapat. Három és fél perc után már harmadik duplánkat jegyeztünk 8-4-re módosítva az állást. Goree büntetőjével pedig 9-4-re elléptünk.

A mérkőzés középső szakaszában még 9-7-re felzárkóztak a fehéroroszok, de erre Theodoreán és Goree gyors találataival válaszoltunk és visszaállt a 4 egységnyi differencia. Lüktető, hullámzó meccs kerekedett, amely lényegesen szorosabban alakult, mint múlt héten az orosz fővárosban. A második játékmegszakításig 13-11-re ugyanis újra felzárkózott riválisunk. Az utolsó három percbe 16-14-ről érkeztünk. Jó pillanatban jött Medgyessy duplája, majd nem sokkal később Goree tett vissza egy lepattanót, amivel 19-15-re módosult a találkozó. Papp pedig betörésből volt eredményes. Másfél perccel a vége előtt így már arra is esély nyílt, hogy a rendes játékidő leteltét megelőzően betudjuk fejezni a találkozót. Ezt végül Papp duplájával tette meg csapatunk, mely remek játékkal 22-16-os győzelemmel jutott a legjobb nyolc közé Voironban.

Néhány órás szünetet követően Kína B csapata ellen már a négybe jutásért léphettek pályára a lányok, az ázsiaiak "A" gárdájához hasonlóan itt is hórihorgas, fizikális center várt a mieinkre. A rajtot itt sem sikerült elkapni - ez az egész tornán jellemző volt eddig -, 3-1-re, majd 5-2-re is vezettek a kínaiak. Papp agilis játékára azonban nem volt ellenszere a piros mezeseknek, a fürge hátvéd szép betörésekkel operált, amellyel átlendítette csapatát a holtponton - előbb 5-5-re jöttünk fel, majd Goree remek megoldásaival egészen 12-5-ig sikerült ellépnünk, vagyis egy 10-0-t repesztettek ekkor a hölgyek. Innen felváltva estek a kosarak, 13-7, 14-8 és 15-9 is volt, mindig akadt, aki megtolja a mieink szekerét. A mérkőzés végén pár kérdéses ítéletnek köszönhetően közelebb tudott zárkózni a kínai válogatott, de a győzelmet nem fenyegette valódi veszély - a dudaszó pillanatában még egy duplát beszórtak, de ezzel együtt is 17-16-os magyar győzelem született, vagyis Medgyessyék ott vannak a torna legjobb négy csapata között.