Branislav Danilović az FK Rad utánpótlásában nevelkedett, majd a klub színeiben mutatkozott be a felnőttek között. Az első évben csapatával feljutott az élvonalba, és néhány évvel később már az Európa Liga selejtezőjében is védett. Közben folyamatosan kapta a meghívót a szerb korosztályos válogatottakba.

2014-ben igazolt Magyarországra, és az első évben olyan jó teljesítményt nyújtott, hogy s következő évben magához csábította a bajnoki címvédő Videoton. Egy újabb kölcsönben - ezúttal Debrecenben - töltött évet követően tért vissza Felcsútra, ahol az előző bajnokság első felében alapembernek számított, tavasszal viszont a kispadra szorult.

- Örülök, hogy a DVTK játékosa lehetek - nyilatkozta Branislav Danilović. - Régóta játszok Magyarországon, jól ismerem a DVTK-t, így nem kellett sokat gondolkodnom, amikor megkerestek. A keretben több minőségi játékos is található, bízom benne, hogy tovább fejlődik a csapat, és egy szép eredménnyel tudjuk megörvendeztetni a szurkolókat. Mindig örömmel játszottam a diósgyőri szurkolók előtt, alig várom, hogy DVTK-mezben védjek a DVTK Stadionban.

- Branislav Danilović tölti be az Ivan Radoš távozásával megüresedett kapusposztot a keretben - mondta el Tajti József, a DVTK sportigazgatója. - Egy rutinos, a magyar élvonalban több helyen bizonyító kapus játékjogát vásároltuk meg, aki most van a legjobb kapuskorban. Ezzel komoly versenyhelyzet alakult ki a kapuban, ez a célunk a többi poszton is.

Névjegy

Vezetéknév: Danilović
Keresztnév: Branislav
Születési idő: 1988. június 24.
Születési hely: Belgrád (Jugoszlávia)
Állampolgárság: szerb, magyar
Magasság: 190 centiméter
Poszt: kapus

Sikerei
U21-es válogatott (Szerbia)
U19-es válogatott (Szerbia)

Pályafutás
2019/2020 Diósgyőri VTK (NB I.)
2018/2019 Puskás Akadémia FC (NB I.) 15/0
2017/2018 Puskás Akadémia FC (NB I.) 3/0
2016/2017 Debreceni VSC (kölcsönben, NB I.) 29/0
2015/2016 Videoton FC (kölcsönben, NB I.) 25/0
2014/2015 Puskás Akadémia FC (NB I.) 27/0
2013/2014 FK Rad Beograd (Szerbia, SuperLiga) 17/0
2012/2013 FK BSK Borča (kölcsönben, Szerbia, SuperLiga) 11/0
2012/2013 FK Rad Beograd (Szerbia, SuperLiga) 5/0
2011/2012 FK Rad Beograd (Szerbia, SuperLiga) 22/0
2010/2011 FK Rad Beograd (Szerbia, SuperLiga) 8/0
2009/2010 FK Rad Beograd (Szerbia, SuperLiga) 1/0
2008/2009 FK Rad Beograd (Szerbia, SuperLiga) 6/0
2007/2008 FK Rad Beograd (Szerbia, PrvaLiga) 12/0
FK Rad Beograd utánpótlás