A betegséggel küszködő, Korea elleni mérkőzésünket is kihagyó Varga Alíz nélkül kezdett a magyar válogatott a jó erőkből álló Ausztrália ellen, de szerencsére már játékra jelentkezett Völgyi Péternél a Sopron Basket újdonsült erőcsatára - tudósít a hunbasket.hu. Angyal Barbara triplával indított, a többi dobásunk viszont lepördült az első percekben - egyelőre kereste játékát a csapat a jó ausztrál védekezéssel szemben (3-4). Négy és fél perc elteltével kérte ki első idejét Völgyi mester, ez az 1/8-as mezőnymutatót elnézve nem is volt csoda (3-8). Kéita betörésével szépítettünk, majd Dombai is betalált, de a sárga-zöldek is eredményes támadásokat vezettek, jobban kapták el a rajtot, agresszívan is védekeztek (7-14). Wentzel kiosztásából a tegnap parádézó Dombai dobott sarokhármast, majd Kéita is beszórt egy trojkát, elkezdünk zárkózni a lassú kezdést követően (13-17).  Időt kért Ausztrália, de Mányoky kiosztásából Kiss csinált 2+1-es játékot, majd egy kivédekezett akciót követően Dombai tempója is utat talált a gyűrűbe, vezetéssel zártuk a negyedet (18-17).

Magas szerkezettel jött ki ellenfelünk a második játékrészre, a palánk alatti játékot erőltették, és dobtak is két duplát, amivel visszavették a vezetést. Összességében 7-0-val indította az etapot Ausztrália, amire időkéréssel reagált Völgyi Péter - az első negyed jól elkapott hajrája után most megint hullámvölgybe került együttesünk. Angyal büntetőivel, majd Wentzel palánkos triplájával megint visszajöttünk, fej-fej mellett haladtak a csapatok (25-26). A gyűrűhöz közel továbbra is problémát okoztak nekünk az ausztrálok, közeli találatokkal újfent elhúztak - több támadólepattanót is visszaszedtek ebben a periódusban (27-33). Sokat szabálytalankodott válogatottunk, de Dombai és Kéita kosaraival lőtávolon belül maradtunk a félidő hajrájához érve - Budácsik Dorottya viszont beütötte negyedik hibáját, ami nem volt jó hír számunkra. Potter hárompontosa zárta a félidőt, rosszul sikerült sajnos a második felvonás (33-44).

2+1-es játékkal kezdtek a fordulás után az ausztrálok, továbbra sem boldogultunk befutásaikkal és palánk alatti akcióikkal. Nem sok pont esett az első percekben, nem tudtunk érdemben közelebb zárkózni (38-47). Alacsonyabb szerkezettel próbálkoztunk, Vargával ötösben, de Mányoky triplájával is csak tíz alá tudtunk bejönni (43-52). Kéita és Boros Júlia dupláival kezdtünk éledezni, a védekezés is jobban festett, mint korábban - jött is az ausztrál időkérés (48-53). A támadólepattanókat tekintve 17-4-re vezetett ellenfelünk, kintről azonban csak Potter hármasa állt a nevük mellett 11 kísérletből – egyértelműen a palánk környéki területeket uralták. Wentzel büntetőivel azonban most mi zártuk pontokkal a játékrészt, és meg is nyertük azt (50-56).

A záró etap elején is hadilábon álltunk a szabálytalanságokkal, 21-16-ra „vezettünk” ebben a szegmensben, két és fél perc alatt nem csökkent hátrányunk (53-59). Emma-Nnopu bedobta ellenfelünk második hárompontosát, a túloldalon szerencsére Mányoky is beszórt egy kintit. Egyszerre volt fent az Angyal - Kéita hátvédpáros, védekezésben zónára váltottunk, de ezt újfent távolról büntette ellenfelünk (60-65). Az első három negyed egyetlen trojkáját már hárommal toldották meg a sárga-zöldek, visszaverve zárkózási kísérletünket - 63-70-nel fordultunk az utolsó négy percre. Támadólepattanók számában már előrébb járt Ausztrália, mint a védőpattanókat tekintve (26-25), 51-36-ra vezettek ebben a statisztikai mutatóban. Két közelivel ismét tíz pont fölé növelték előnyüket, Kiss triplája jókor jött (66-74). Angyal is bedobott egy távolit, csak közben sajnos folyamatosan szedték vissza a támadópattanókat az ausztrálok - 71-80-nal fordultunk az utolsó percre. Itt már nem történt meglepetés, Ausztrália gyakorlatilag végig kontrollálta a mérkőzést, és kihasználta fizikai fölényét, megnyerve a találkozót.

A mieink az Egyesült Államok ellen folytatják kedden, magyar idő szerint reggel 7 órakor.   

U19-es világbajnokság, C-csoport 2. mérkőzés

Ausztrália - Magyarország 81-71 (17-18, 27-15, 12-17, 25-21)

Magyarország: Angyal 15/9 Boros J. 2, Dombai 13/3, Mányoky 8/6, Kiss 12. Csere: Kéita 8/3, Varga, Wentzel 10/3, Budácsik, Horváth 3, Szirony. Edző: Völgyi Péter.

Ausztrália: Shelley 5, Scanlon 9/3, Fowler 19, Emma-Nnopu 5/3, Anstey 6. Csere: Bourne 15, Goodchild -, Heal 8, Simons 2, Potter 12/6.

A magyar válogatott programja

C-csoport

2019. július 20., szombat
Magyarország - Korea 92-68 (23-16, 20-15, 23-20, 26-17)

2019. július 21., vasárnap
Ausztrália - Magyarország 81-71 (17-18, 27-15, 12-17, 25-21)

2019. július 23., kedd
Amerikai Egyesült Államok - Magyarország