- Egy új kihívást kerestem magamnak, amit megtaláltam Diósgyőrben, hiszen egy új országban próbálhatom ki magam - nyilatkozta Danae Kaldaridou. - Tudom, hogy a DVTK jó csapat a női ligában, szeretnék bajnok és kupagyőztes lenni, ezért dolgozom keményen az edzéseken.

- Danae Kaldaridouban egy jó szellemiségű lányt ismertem meg - tette hozzá Fórizs Sándor vezetőedző. - Nagyon jól beilleszkedett a közösségbe, az edzéseken mindig próbálja magából kihozni a maximumot. Remélem, hogy alázatos játékával segíteni tud majd a csapatnak a sikeres szereplésben. A pályán kívül a diósgyőri utánpótlás-nevelésben is segítségünkre lesz, hiszen edzőként is számítunk majd a munkájára.

Névjegy

Vezetéknév: Kaldaridou
Keresztnév: Danae
Születési hely: Athén (Görögország)
Születési idő: 1997. szeptember 3.
Állampolgárság: brit, görög
Poszt: védő, középpályás