Beharangozó 2019. augusztus 9., péntek

"A szurkolók jelenthetik a különbséget"

A szezonnyitó hazai Honvéd elleni győzelem után alig hat nappal az Újpestet fogadja a DVTK labdarúgó csapata az OTP Bank Liga 2. fordulójában. Szokásos mérkőzés előtti sajtótájékoztatónkon Fernando Fernández válaszolt az újságírók kérdéseire.

"A szurkolók jelenthetik a különbséget"

OTP Bank Liga 2. forduló

2019. augusztus 10., szombat
19:30 Diósgyőri VTK - Újpest FC

A sajtótájékoztató anyaga látható lesz a Miskolc Televízióban, hallható a Rádió M-en, a Csillagpont Rádióban és az Európa Rádióban, de az online hírportálok (boon.hu, minap.hu, stb.) mellett bárki elolvashatja majd a szombati Nemzeti Sportban és Észak-Magyarországban is. Az elhangzottakból a DVTK TV is készített egy rövid összefoglalót.

Fernando Fernández: - A legutóbbi egymás elleni felkészülést követően nem is mondhatok mást, mint hogy egy rendkívül nehéz mérkőzésre számítok. A két csapat kiválóan ismeri egymást, a heti munka során felhasználtuk az előző bajnokság zárófordulójában és a nyári felkészülési mérkőzésen szerzett tapasztalatokat, de az Újpest - PAFC mérkőzésen látottakat is. Biztos vagyok benne, hogy egy teljesen más mérkőzés következik, az előszezonban is nyerni akartunk, de akkor sokkal inkább a megfelelő terhelésre került a hangsúly, szombaton viszont a három pont megszerzése a legfontosabb.

Az egymás elleni találkozók előtt rendre el szoktam mondani, hogy Magyarország egyik legjobb csapatával játszunk, akik sok kiváló játékossal rendelkeznek, és évek óta ugyanazzal az edzővel dolgoznak. Az első fordulóban elszenvedett vereséget követően bizonyára éhesek a sikerre, és ez még veszélyesebbé teszi őket.

Ismét mi játszunk itthon, és a jó rajtnak köszönhetően egészséges önbizalommal várjuk a következő ellenfelet. De bárhol is lépünk pályára, mindig a győzelem reményében tesszük.

Sokat jelent, hogy győzelemmel kezdtük a bajnokságot, azonban továbbra is szerénynek kell maradnunk. A Honvéd ellen is „csak” három pontot szereztünk, ami önmagában semmire sem elég, szükséges az eredményes folytatás. A játékosok még jobban hisznek a felkészülés során elvégzett munkában, és abban, hogy jönni fog a többi siker is.

Nem győzöm hangsúlyozni, hogy a közönség támogatása milyen fontos összetevője a DVTK teljesítményének. Boldog vagyok, hogy a szurkolók már a rajton mellénk álltak, és biztos vagyok benne, hogy szombaton este még többen, és még nagyobb hangerővel szurkolnak majd.


Nebojša Vignjević: - A legfontosabb célunk most az, hogy meglegyen a teljes csapat, megerősítsük a keretet. Jelenleg van egy jó magunk, minőségi játékosok, akik együtt készülnek, együtt dolgoznak, képesek arra, hogy jó mérkőzéseket játsszanak. De mindenképpen szükségünk van még erősítésre, csak akkor nevezhetünk meg konkrét távlati célokat, addig nem, de mint rendesen, most is szeretnénk azért pályára lépni, hogy a végén megmutathassuk magunkat az európai futballporondon.

Mind a két oldalon majdnem ugyanazok a keretek vannak, nem voltak nagy változások, tudjuk, hogy mire számíthatunk ellenfelünktől. Láttuk mi is a legutóbbi bajnoki mérkőzésüket a Honvéd ellen, amelyet megnyertek. Nem volt egy különleges találkozó, de megmutatták mire képesek, nagyon impresszív volt, ahogy harcoltak, hiszen a kispestiek ellen nem könnyű. Ha pontokat akarunk nyerni idegenben, akkor nekünk is ugyanolyan magas szinten kell lennünk harciasságban, és motivációban is a legmagasabb fokon kell legyünk, aztán majd meglátjuk mi lesz. Úgy gondolom, hogy a minőség megvan nálunk, már megmutattuk, hogy tudunk a DVTK otthonában nyerni, de ehhez mindegyik labdarúgómnak száz százalékot kell majd nyújtania.

A hazaiaknak nagyon sok futballistája van, akik szeretnek játszani, Márkvárt vagy Tajti például. Arra számítok, hogy sok helyzet lesz mindkét kapu előtt, talán amiatt is, mert az elmúlt barátságos meccsen könnyen nyertünk, emiatt is nagyon motiváltak és élesek lesznek a vendéglátóink, akárcsak mi. Kellenek nekünk a pontok, nekik is, ők jobban kezdték a bajnokságot, nyíltsisakos mérkőzés lesz, amelyet remélhetőleg majd megnyerünk.

Információk

Sportszerű szurkolás

Kérjük szurkolóinkat, hogy sportszerűen buzdítsák a DVTK-t! Kérjük tartsák tiszteletben a pályarendszabályokat, tartózkodjanak a rasszista, homofób, gyűlöletkeltő rigmusoktól, az ellenfél és harmadik csapat szidalmazásától, valamint ne használjanak pirotechnikai eszközöket, ellenkező esetben büntetésre számíthat klubunk az MLSZ részéről.