Beharangozó 2019. augusztus 15., csütörtök

A 35. alkalommal utazik Fehérvárra a DVTK

Először kerül be a DVTK mérkőzésének a jegyzőkönyvébe a MOL Fehérvár FC név, de a DVTK már 35. alkalommal utazik Fehérvárra. A két csapat legutóbbi négy idegenbeli találkozóján kétszer a DVTK, kétszer a pályaválasztó csapat győzött.

A 35. alkalommal utazik Fehérvárra a DVTK

Egymás ellen

Az első mérkőzésünket 1968. március 10-én játszottuk Székesfehérváron. Teleki Gyula edző a Tamás - Kovács, Gál, Kiss, Hajas, Szucsányi, Ruttkai, Horváth, Szurgent, Sikora, Vass összeállítású csapatot küldte pályára, de a miskolci fiúk nem bírtak a lelkes újonccal és 1-0-s vereséget szenvedtünk.

A következő találkozónkat 1970. május 11-én azonban már megnyertük. Veréb - Kolláth, Gál, Salamon, Sáfrány, Mathesz, Hajas, Udvarev, Csuhány, Földesi, Vass összeállításban állt fel a Tátrai Sándor edzette Diósgyőr. Az 1-0-s sikert jelentő találatot Földesi Károly szerezte.

Egy hosszú, sikeretelen sorozat tört meg 1998. november 7-én. A Diósgyőr nagy őszi hadjáratának egyik állomásán Tornyi Barnabás legénysége a Nota - Téger, Smiljanić, Kuttor, Kovács T. - Turóczi, Kiser (Földvári az 56.), Buzás (Varga E. a 90.), Babos - Kulcsár (Szabados a 82.), Egressy összeállításban egy fordulatos, remek mérkőzésen győzte le a hazai csapatot. Az akkor DFC néven szereplő csapat góljait Egressy Gábor (2) és Mićo Smiljanić szerezték.

Ezt követően hosszú ideig nemhogy győzelemnek, még pontnak sem örülhettünk Székesfehérváron.

Minden sorozat véget ér egyszer. Ez például akkor, amikor 2012. szeptember 15-én Sisa Tibor Ribánszki - Vági, Gal, Raković (Nagy T., 80.), Gohér - Takács P., Elek (Abdouraman, 77.) - Gosztonyi (Seydi, 62.), Fernandez, Bacsa - Tisza összeállítású csapata 0-0-s döntetlent játszott.

A 2013/2014-es bajnokiság végén az eltiltott Szivics Tomiszlávot a kispadon helyettesítő Bene Ferenc a Radoš - Eperjesi, Vadász, Abdouraman, Gohér - Elek, Egerszegi - Batioja (Bacsa, 46.), Gosztonyi, Barczi (Grumić, 73.) - Futács (Szabó I B., 80.) összetételben küldte pályára a DVTK-t. Futács Márkó góljával sikerült megszerezni a vezetést, de Nikolics Nemanja egyenlített, így 1-1 lett a végeredmény.

Az OTP Bank Liga 2016/2017-es idényének nyitányán Felcsúton korán hátrányba került a DVTK, de Bognár István két góljával sikerült fordítani, majd mindhárom pontot elhozni. Horváth Ferenc vezetőedző az Antal - Lázár, Lipták, Tamás, Nemes - Oláh B., Elek - Ternován P. (Dausvili, 46.), Bognár I., Nikházi (Bacsa, 62.) - Ugrai (Okuka, 73.) csapatot küldte pályára.

Idén tavasszal a legutóbbi székesfehérvári mérkőzésen is hamar hátrányba került a DVTK, de Branko Mihajlović és Dejan Karan góljával még az első félidőben sikerült fordítani. A második játékrészben hatalmas küzdelemben sikerült megőrizni az előnyt, mert újabb gól nem esett. A hazaiak büntetőt, a vendégek ziccert hibáztak.

MOL Vidi FC - Diósgyőri VTK 1-2 (1-2)

Vidi: Kovácsik - Nego, Juhász R., Fiola, Stopira - Kovács I., A. Hadžić, Pátkai (Hangya, 68.), Huszti (Futács, 62.) - Hodžić, Šćepović. Vezetőedző: Marko Nikolić.
DVTK: Bukrán - Brković, Karan, Tamás M. - Shestakov, Szabó B. (Hasani, 85.), Mazalović, Márkvárt, Juhar - Vernes (Tajti M., 69.), Mihajlović (Bacsa, 80.). Vezetőedző: Fernando Fernández.

Gólszerző: Šćepović (1-0) a 4., Mihajlović (1-1) a 28., Karan (1-2) a 33. percben.

A legutóbbi egymás elleni találkozón, az OTP Bank Liga 31. fordulójában hazai pályán játszott a DVTK a Vidi ellen. A találkozó elején Florent Hasani pontos bombájával gyorsan vezetést szerzett a jól játszó DVTK, amit a félidő után szögletből kiegyenlítettek a vendégek, azonban a DVTK újítani tudott, és Márkvárt Dávid fű alatti lövésével megszerezte a rendkívül fontos három pontot.

Diósgyőri VTK - MOL Vidi FC 2-1 (1-0)

DVTK: Antal - Polgár, Brković, Karan, Tamás M. -  Shestakov (Bacsa, 45.), Szabó B., Márkvárt, Tajti M. - Prosser, Hasani (Géringer T., 90+1.). Vezetőedző: Fernando Fernández.
Vidi: Kovácsik - Nego, Stopira, Elek, Tamás K., - Kovács I., Pátkai - Hodžić (M. Šćepović, 59.), Nikolov (Berecz, 82.), Milanov (Huszti, 70.) - Futács. Vezetőedző: Marko Nikolić.

Piros lap: Szabó B. a 85. percben.
Gólszerző: Hasani (1-0) az 5., Stopira (1-1) a 50., Márkvárt (2-1) a 73. percben.

Az eddig lejátszott NB I.-es Fehérvár - DVTK mérkőzések eredményei

  1. 1968
    Videoton - DVTK 1-0
  2. 1970
    Videoton - DVTK 0-1 G.: Földesi
  3. 1970/1971
    Videoton - DVTK 2-0
  4. 1971/1972 
    Videoton - DVTK 2-0
  5. 1972/1973
    Videoton - DVTK 3-1 G.: Kiss
  6. 1974/1975
    Videoton - DVTK 0-0
  7. 1975/1976
    Videoton - DVTK 2-0
  8. 1976/1977
    Videoton - DVTK 1-2 G.: Fekete, Görgei
  9. 1977/1978 
    Videoton - DVTK 0-2 G.: Borostyán (2)
  10. 1978/1979
    Videoton - DVTK 0-0
  11. 1979/1980
    Videoton - DVTK 3-1 G.: Oláh
  12. 1980/1981
    Videoton - DVTK 5-0
  13. 1981/1982
    Videoton - DVTK 3-0
  14. 1982/1983
    Videoton - DVTK 1-1 G.: Teodoru
  15. 1983/1984
    Videoton - DVTK 2-1 G.: László II
  16. 1991/1992 
    Videoton - DVTK 3-0
  17. 1992/1993
    Videoton - DVTK 3-0
  18. 1997/1998
    Videoton - DVTK 0-1 G.: Kiser
  19. 1998/1999
    Videoton - DVTK 2-3 G.: Egressy (2), Smiljanić
  20. 2004/2005
    Videoton- DVTK 3-0
  21. 2005/2006
    FC Fehérvár - DVTK 5-0
  22. 2006/2007
    FC Fehérvár - DVTK 2-0
  23. 2007/2008
    FC Fehérvár - DVTK 3-1 G.: Pintér Z.
  24. 2008/2009
    FC Fehérvár - DVTK 2-1 G.: Homma
  25. 2009/2010
    Videoton - DVTK 3-2 G.: Lippai, Horváth G.
  26. 2011/2012
    Videoton - DVTK 2-0
  27. 2012/2013
    Videoton - DVTK 0-0
  28. 2013/2014
    Videoton - DVTK 1-1 G.: Futács
  29. 2014/2015
    Videoton - DVTK 2-1 G.: Grumić
  30. 2015/2016 (2. kör)
    Videoton - DVTK 2-1 G.: Grumić
  31. 2016/2017 (Felcsút, 1. kör)
    Videoton - DVTK 1-2 G.: Bognár I. (2)
  32. 2016/2017 (Felcsút, 3. kör)
    Videoton - DVTK 2-0
  33. 2017/2018 (Felcsút, 2. kör)
    Videoton - DVTK 4-1 G.: Óvári
  34. 2018/2019 (2. kör)
    MOL Vidi FC - DVTK 1-2 G.: Mihajlović, Karan

Idegenbeli mérlegünk: 34 mérkőzés, 7 győzelem, 5 döntetlen, 22 vereség, 25 rúgott gól és 66 kapott gól

MOL Vidi FC

  • Alapítva: 1941
  • Bemutatkozás az NB I.-ben: 1968
  • Élvonalbeli évek: 51
  • Folyamatosan az NB I.-ben: 2000-től
  • Bajnok: 3 alkalommal (2010/2011, 2014/2015, 2017/2018)

Szombati ellenfelünk elődjét 1941-ben alapították Székesfehérvári Vadásztölténygyár SK néven, majd 1950. március 10-én újjáalapították a klubot, Vadásztölténygyári Vasas elnevezéssel. Az 1957/1958-as szezonban szerepelt először az NB II.-ben, míg az élvonalba tíz évvel később 1967-ben jutott fel, 1968-ban pedig átkeresztelték az egyesületet Videoton SC névre. Az elmúlt évtizedek során több névváltozatot használtak, tavaly MOL Vidi FC, idén MOL Fehérvár FC néven szerepelnek.

A fehérvári klub háromszor nyert bajnokságot (2010/2011, 2014/2015, 2017/2018) és egyszer Magyar Kupát (2005/2006), kétszer Szuperkupát (2011, 2012), háromszor Ligakupát (2007/2008, 2008/2009, 2011/2012), de legnagyobb sikere az 1985-ben megszerzett UEFA-kupa ezüstérem volt. A Real Madrid ellen vívott kétmérkőzéses finálé óta magyar klubcsapat nem játszott nemzetközi kupa döntőjében.

A legutóbbi bajnokságban törtánetük 7. ezüstérmét nyerték, és indulhattak az Európa Liga selejtezőjében. Az első körben magabiztosan léptek túl az FK Zeta csapatán, majd hatalmas meglepetésre hosszabbítás után búcsúztak az FC Vaduz ellen.

OTP Bank Liga 2019/2020

A Fehérvár két győzelemmel kezdte a bajnokságot.

  1. forduló: Fehérvár - Kaposvár 4-2
  2. forduló: PAFC - Fehérvár 0-2

A legutóbbi mérkőzésen a Kovácsik - Nego, Juhász R., Fiola, Hangya - Kovács I., Hadžić (Petriak, 79.), Pátkai, Huszti (B. Nikolov, 68.) - Hodžić (Milanov, 65.), Futács összeállításban játszottak.

Nyári játékosmozgás

Nyáron néhány helyen igyekeztek megerősíteni a keretet (Ivan Petriak és Visar Musliu számít nagy névnek), illetve reményteljes fiatalokat igazoltak. A másik oldalon pedig elsősorban kölcsönbe engedtek el néhány labdarúgót.

Érkezett
Funsho Bamgboye (nigériai, Haladás)
Halmai Ádám (Haladás)
Kovács Dániel (Soroksár)
Nyári Patrik (Haladás)
Visar Musliu (északmacedón, Shkëndija)
Ivan Petriak (ukrán, FTC)
Rus Adrián (romániai, Sepsi OSK)  

Távozott
Joan Campins (spanyol, Royal Excel Mouscron)
Hársfalvi András (Gyirmót FC Győr)
Berecz Zsombor (Mezőkövesd - kölcsönbe)
Bévárdi Zsombor (DVSC - kölcsönbe)
Nyári Patrik (Haladás - kölcsönbe)
Tamás Krisztián (ZTE FC - kölcsönbe)
Zeke Márió (Gyirmót FC Győr - kölcsönbe)
Halmai Ádám (Budaöes - kooperációs kölcsön)
Mocsi Attila (Budaöes - kooperációs kölcsön)
Szabó Bálint (Budaöes - kooperációs kölcsön)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Elvir Hadzic (bosnyák)

A Vidi kerete

Kapusok
1 Kovács Dániel (HUN) 1994. január 16.
74 Kovácsik Ádám (HUN) 1991. április 4.
12 Tomáš Tujvel (SVK) 1983. szeptember 19.

Mezőnyjátékosok
70 Bamgboye, Funsho (NGR) 1999. január 9.
6 Elek Ákos (HUN) 1988. július 21.
5 Fiola Attila (HUN) 1990. február 17.
18 Futács Márkó (HUN) 1990. február 22.
49 Géresi Krisztián (HUN) 1994. június 14.
8 Hadžić, Anel (BIH, AUT) 1989. augusztus 16.
65 Hangya Szilveszter (HUN) 1994. január 2.
15 Hodžić, Armin (BIH) 1994. november 17.
9 Huszti Szabolcs (HUN) 1983. április 18.
23 Juhász Roland (HUN) 1983. július 1.
10 Kovács István (HUN) 1992. március 27.
77 Milanov, Georgi (BUL) 1992. február 19.
16 Musliu, Visar (MKD) 1994. november 13.
11 Nego, Loïc (FRA, HUN) 1991. január 15.
19 Nikolov, Boban (MKD) 1994. július 28.
17 Pátkai Máté (HUN) 1988. március 6.
7 Petriak, Ivan (UKR) 1994. március 13.
4 Rus Adrián (HUN, ROU) 1996. március 18.
44 Šćepović, Marko (SRB) 1991. május 23.
22 Stopira (CPV, POR) 1988. május 20.
3 Paolo Vinícius (BRA, HUN) 1990. február 21.

Ismerősök a másik oldalon

Az ózdi születésű Elek Ákos 2012 és 2017 között - egy év megszakítással - 96 bajnokin viselte a DVTK mezét, ebből sok alkalommal a csapatkapitányi karszalagot is. Tagja volt a Ligakupa-győztes, Magyar Kupa-döntős csapatnak, és szerepelt az Európa Liga selejtezőjében is. 2017-ben Kazahsztánba igazolt, ahonnan télen tért haza. A DVTK labdarúgójaként 17 alkalommal szerepelt a nemzeti válogatottban, közte a franciaországi Európa-bajnokságon is.

Az Andrusch József által felfedezett Futács Márkó 16 éves kora óta külföldön játszott, 2013-ban tért haza a DVTK hívására. Diósgyőrben 22 mérkőzésen 9 gólt szerzett, nem késett a válogatott meghívó sem, ahol 3 alkalommal lépett pályára. Törökország és Horvátország érintésével tért ismét haza, idén télen a Vidit választotta.

A Vidi sportigazgatója, Kovács Zoltán korábban egy éven keresztül töltötte be ugyanezt a pozíciót Diósgyőrben.

A vezetőedző

A szerb Marko Nikolić ül a Vidi kispadján, aki korábban az FK Rad, Vojvodina, a Partizan Beograd és a szlovén Olimpija Ljubljana csapatát irányította. A szerb és magyar bajnoki cím, valamint a szerb kupagyőzelem mellett arra lehet a legbüszkébb, hogy a 2014/2015-ös idényben a belgrádi fekete-fehérekkel bejutott az Európa Liga csoportkörébe, amit a Vidivel is meg tudott ismételni.