Beharangozó 2019. november 21., csütörtök

Az 56. Újpest - DVTK mérkőzés következik

Amikor legutóbb Angyalföldön találkozott a DVTK és az Újpest, akkor 4-4-es döntetlen született. Bemutatjuk az ellenfelet, és felidézzük a két csapat közös történelmét.

Az 56. Újpest - DVTK mérkőzés következik


Egymás ellen

Miután feljutott a DVTK az élvonalba, először 1940. október 13-án látogatott az Újpest együtteséhez. Az első mérkőzésünk közönségszórakoztató játékot és 8 gólos döntetlent hozott. Az újonc miskolci fiatalok tehát nem vallottak szégyent a kor egyik legerősebb gárdájával szemben. Csapkay Károly gárdája az alábbi összeállításban lépett pályára: Gáspár - Bohus, Felföldi, Kalocsay, Turán, Barta, Magyar, Berecz, Füzér, Barna, Fazekas. A négy gólunkon Füzér és Fazekas testvériesen megosztozott.

"Hogyan? - a DiMÁVAG derék legénysége egyenrangú lenne a többszörös magyar bajnokkal, a félelmetes Újpesttel? Ha itt még nem is tartunk, kétségtelen, hogy tudásukat, amatőr szívüket megkétszerezve önmagukat múlták felül. Mert szerencséről az Újpest beszélhet, hiszen a Vasgyár már 4:1-re vezetett, de eredményt tartani még nem tud" - írta a mérkőzésről a korabeli tudósító.

Az első újpesti győzelmünkre közel 10 évet kellett várnunk. 1950. szeptember 3-án, az akkor már Bp. Dózsaként szereplő fővárosiak vendége volt Tomecskó József együttese. A Károlyi - Palicskó II, Kakuszi, Gyuris, Török, Krucsai, Mixtai, Csorba, Salamon, Pribelszky, Demény (Németh) összeállításban szerepló Diósgyőri Vasas Németh Gyula góljával aratott történelmi sikert.

A következő győzelmünket 1954-ben arattuk. Akkor Dobó kettő és Pocsai egy góljával 3-2 arányban bizonyultunk jobbnak a Dózsánál. Jávor Pál vezetőedző a Károlyi - Dudás, Kakuszi, Kékesi, Peller, Pesti, Nagy, Dobó, Szigeti, Gondos, Pocsai 11-ben találta meg a nyerő csapatot.

Ezután azonban egészen a 90-es évek végéig nem sok babér termett csapatunknak. Egy-egy döntetlent még sikerült elcsípnünk, de két vállra nem sikerült fektetni vendéglátónkat.

Tornyi Barnabás csapata zárta le ezt a sorozatot 44 év után az 1998/1999-es bajnokságban. Téger István, Buzás Attila és Szabados Gábor góljával, valamint Nota Gyula parádés védéseivel 3-1-re nyert a Diósgyőr. Az akkor DFC néven szereplő csapat a Nota - Földvári (Babos), Smiljanić, Kuttor, Kovács T., Turóczi (Varga S.), Kiser, Téger, Buzás, Kulcsár (Szabados), Egressy összeállításban győzött.

Ezt követően még egy alkalommal sikerült saját pályáján megleckéztetni az Újpestet. 2006 decemberében Csank János edző irányításával szerepeltünk a Szusza Ferenc stadionban. A Szalma - Mogyorósi, Farkas (Kerényi,  77. ), Elek N., Katona - Halgas (Stanić, 67.), Rubint, Vitelki, Szögedi - Foxi, Simon A. (Faggyas, 81.) összeállítású DVTK Foxi Kethevoama, Simon Attila és Halgas Tibor góljával 3-0-ra verte a jóval esélyesebb fővárosiakat és okozott örömet az őket elkísérő szépszámú vendégdrukkernek.


A folytatásban a döntetlenek uralták a két csapat budapesti találkozóit.

A 2011/2012 évi kiírásban Benczés Miklós vezetőedző Rados - Vadász, Gal, Budovinszky, Gohér - Gallarado, Abdouraman (Takács P., 55.), Lippai (Arze, 65.), Dobos (Pál Sz., 76.) - Menougong, Seydi összetételű csapata 1-1-et játszott, miután l'Imam Seydi góljával egyenlített.

A következő bajnokságban már Szentes Lázár ült a DVTK kispadján, és a Ribánszki - Vági, Vadász, Elek, Gohér - Tisza, Jeff Silva (Bogáti, 75.), Takács P., Luque (Csirszki, 60.) - Rudolf (Gallardo, 81.), Bacsa összeállításban játszó csapat ezúttal is hátrányból egyenlített Tisza Tibor góljával. 

A 2014/2015-ös bajnokságban a Miroslav Grumić révén a DVTK szerzett vezetést Újpesten, amit kiegyenlítettek a hazaiak. Egerszegi és Debreceni kiállítását követően már kettős emberhátrányban játszott a DVTK a találkozó végén, mégis sikerült pontot szerezni. Szivics Tomiszláv a Radoš - Okuka, Alves, Kádár, Husić - Bori, Egerszegi, Elek (Takács T., 42.), Bognár I. (Debreceni, 70.) - Bacsa (Németh M., 87.), Grumić összeállításban küldte pályára a csapatot.

Az OTP Bank Liga 2016/2017 évi kiírásában kétszer Miskolcon, egyszer Budapesten (az újpesti stadion felújítása miatt Angyalföldön) találkoztak a csapatok. Utóbbi a legelső újpest randevúhoz hasonló 4-4-es döntetlennel zárult.  Horváth Ferenc vezetőedző a Rados - Lázár, Lipták, Mahalek (Jagodinskis, 13.) - Vela, Daushvili, Bognár I., Elek, Nemes - Nono (Nikházi, 73.), Novothny (Bacsa, 81.) csapatot küldte pályára, és  Diego Vela góljával a DVTK gyorsan vezetést szerzett, azonban az Újpest még az első félidőben fordítani tudott. A második játékrészben a DVTK is fordított Bognár István és Lipták Zoltán góljával, majd az Újpest még egyszer megtette ezt. Azonban végül az élete első diósgyőri meccsét játszó Vitalijs Jagodinskis góljával pontot szerzett a DVTK.

A 2017/2018 évi bajnokság 6. fordulójában zárt kapus mérkőzést játszott a DVTK Újpesten. Az első félidőben gólt termett Makrai Gábor szemfülessége, és további helyzeteket alakítottak ki a diósgyőri játékosok. A második félidőben is egy gól esett, Angelov lesről fejelt a hálóba, azonban a játékvezető megadta a találatot. Bódog Tamás csapata az Antal - Nagy T., Lipták, Karan, Tamás - Vela, Busai, Kocsis (Oláh B. 78.), Óvári - Makrai (Szarka, 63.), Ugrai (Nono, 83.) összeállításban játszott.

Az OTP Bank Liga előző kiírásának 22. fordulójában az Újpest szakította meg a DVTK nyolc mérkőzésen keresztül épített veretlenségi sorozatát.

Újpest FC - Diósgyőri VTK 5-0 (1-0)

ÚFC: Pajović - Pauljević, Litauszki, Ristevski (Bojović, 38.), Bureković - Sanković, Onovo - Nwobodo, Rácz (Zsótér, 83.), Nagy D. (Beridze, 71.) - Novothny. Vezetőedző: Nebojša Vignjević.
DVTK: Bukrán - Brković, Karan, Tamás M. - Shestakov (Orosz D., 46.), Szabó B., Márkvárt, Hasani, Juhar (Tajti M., 53.) - Vernes (Bacsa, 62.), Prosser. Vezetőedző: Fernando Fernández.

Gólszerző: Nwobodo (1-0) az 5., Nagy D. (2-0) a 48., Bureković (3-0) a 70., Novothny (4-0) a 86., Zsótér (5-0) a 90. percben.

Az idei bajnokságban először hazai pályán játszott a DVTK az Újpest ellen. Az OTP Bank Liga 2. fordulójában a vendégcsapat egy számukra szerencsésen pattanó labda után szerzett vezetést, amit Tajti Mátyás közvetett szabadrúgás után még a szünet előtt kiegyenlített. A ráadásban mindkét csapat támadott, de gólt csak a vendégek szereztek, egy jól eltalált lövés akadt be a hálóba.

Diósgyőri VTK - Újpest FC 1-2 (1-1)

DVTK: Danilović - Ternován P. (Bacsa, 58.), Brković, Karan (Szabó B., 77.), Polgár - Márkvárt, Adukor - Shestakov, Tajti M., Juhar (Hasani, 52.) - Prosser. Vezetőedző: Fernando Fernández.
ÚFC: Pajović - Pauljević, Litauszki, Ristevski, Balázs B. - Onovo, Sanković - Zsótér (Kovács L., 82.), Rácz B. (K. Mészáros, 70.), Simon K. (Bjarnason, 90.)  - Nwobodo. Vezetőedző: Nebojša Vignjević.

Gólszerző: Zsótér (0-1) a 14., Tajti M. (1-1) a 38., Nwobodo (1-2) a 48. percben.

Az eddig lejátszott Újpest - Diósgyőr NB I-es mérkőzések

  1. 1940/1941
    Újpest FC - DiMÁVAG 4-4 G.: Füzér (2), Fazekas (2)
  2. 1941/1942
    Újpest FC - DiMÁVAG 2-2 G.: Penderi, Füzér
  3. 1942/1943
    Újpest FC - DiMÁVAG 2-2 G.: Fazekas, Turbéki
  4. 1943/1944
    ÚTE - DiMÁVAG 5-0
  5. 1945/1946
    ÚTE - DiMÁVAG 4-0
  6. 1950
    Bp. Dózsa - Di. Vasas 0-1 G.: Németh
  7. 1951
    Bp. Dózsa - Di. Vasas 2-2 G.: Mixtai, Salamon
  8. 1952
    Bp. Dózsa - Di. Vasas 2-1 G.: Csorba
  9. 1954
    Bp. Dózsa - Di. Vasas 2-3 G.: Dobó (2), Pocsai
  10. 1955 (Népstadion)
    Bp. Dózsa - Di. Vasas 4-1 G.: Bujtor
  11. 1957/1958
    Újpesti Dózsa - DVTK 2-2 G.: Iván, Pál II.
  12. 1958/1959
    Újpesti Dózsa - DVTK 1-1 G.: Kiss
  13. 1959/1960
    Újpesti Dózsa - DVTK 2-2 G.: Török, Iván
  14. 1960/1961
    Újpesti Dózsa- DVTK 5-0
  15. 1963
    Újpesti Dózsa - DVTK 3-1 G.: Sikora
  16. 1964 (Népstadion)
    Újpesti Dózsa - DVTK 3-1 G.: Ráczi
  17. 1966
    Újpesti Dózsa - DVTK 3-0
  18. 1967
    Újpesti Dózsa - DVTK 2-1 G.: Szucsányi
  19. 1968
    Újpesti Dózsa - DVTK 9-0
  20. 1969
    Újpesti Dózsa - DVTK 2-1 G.: Vass
  21. 1970
    Újpesti Dózsa - DVTK 3-0
  22. 1970/1971
    Újpesti Dózsa - DVTK 5-1 G.: Horváth
  23. 1971/1972
    Újpesti Dózsa - DVTK 2-1 G.: Gass
  24. 1972/1973
    Újpesti Dózsa - DVTK 7-0
  25. 1974/1975
    Újpesti Dózsa - DVTK 2-0
  26. 1975/1976
    Újpesti Dózsa - DVTK 7-2 G.: Oláh, Egri
  27. 1976/1977
    Újpesti Dózsa - DVTK 4-1 G.: Fükő
  28. 1977/1978
    Újpesti Dózsa - DVTK 0-0
  29. 1978/1979
    Újpesti Dózsa - DVTK 5-0
  30. 1979/1980
    Újpesti Dózsa - DVTK 3-2 G.: Oláh, Borostyán
  31. 1980/1981
    Újpesti Dózsa - DVTK 2-0
  32. 1981/1982
    Újpesti Dózsa - DVTK 1-1 G.: Kolár (öngól)
  33. 1982/1983
    Újpesti Dózsa - DVTK 1-1 G.: Borostyán
  34. 1983/1984
    Újpesti Dózsa - DVTK 0-0
  35. 1991/1992
    ÚTE - DFC 2-1 G.: Parhomenko
  36. 1992/1993
    ÚTE - DFC 2-2 G.: Máriási, Farkas
  37. 1997/1998
    ÚTE - DFC 2-0
  38. 1998/1999
    Újpest FC - DFC 1-3 G.: Téger, Buzás, Szabados
  39. 1999/2000
    Újpest FC - DFC 5-0
  40. 2004/2005
    Újpest FC - DVTK 4-1 G.: Egressy
  41. 2005/2006
    Újpest FC - DVTK 3-2 G.: Elek, Sipeki
  42. 2006/2007
    Újpest FC - DVTK 0-3 G.: Foxi, Simon A., Halgas
  43. 2007/2008
    Újpest FC - DVTK 2-2 G.: Homma, Virág
  44. 2008/2009
    Újpest FC - DVTK 2-2 G.: Tóth M., Homma
  45. 2009/2010
    Újpest FC - DVTK 4-1 G.: Menougong
  46. 2011/2012
    Újpest FC - DVTK 1-1 G.: Seydi
  47. 2013/2013
    Újpest FC - DVTK 1-1 G.: Tisza
  48. 2013/2014
    Újpest FC - DVTK 2-0
  49. 2014/2015
    Újpest FC - DVTK 1-1 G.: Grumić
  50. 2015/2016 (1. kör)
    Újpest FC - DVTK 2-1 G.: Novothny
  51. 2015/2016 (3. kör)
    Újpest FC - DVTK 1-0
  52. 2016/2017 (2. kör, Angyalföld)
    Újpest FC - DVTK 4-4 G.: Vela, Bognár I., Lipták, Jagodinskis
  53. 2017/2018 (1. kör)
    Újpest FC - DVTK 1-1 G.: Makrai
  54. 2017/2018 (3. kör)
    Újpest FC - DVTK 1-0
  55. 2018/2019 (2. kör)
    Újpest FC - DVTK 5-0

Idegenbeli mérlegünk: 55 mérkőzés, 4 győzelem, 19 döntetlen, 32 vereség, 30 rúgott és 147 kapott gól

Újpest FC

Az Újpesti Torna Egylet a magyar sportklubok közül a - Nagykanizsai TE után - a második legnagyobb múltra tekinthet vissza, hiszen még a XIX. században, 1885. június 16-án alapították. Az ÚTE labdarúgó-szakosztályából alakult később az Újpest FC.

Az eltelt 129 évben a fővárosi lila-fehérek 20 bajnokságot nyertek (a rendszerváltás óta csak egyet), 11-szer elhódították a Magyar Kupát és 3 alkalommal a Szuperkupát is.

Az előző bajnokságban az 5. helyet szerezték meg az újpestiek, a házi gólkirály 9 találattal a tél végén távozó Novothny Soma lett. 

OTP Bank Liga 2019/2020

Az Újpest - elsősorban gyenge hazai teljesítményének köszönhetően - az élmezőnytől leszakadt, de a kiesés egyelőre nem fenyegeti, mert a legutóbbi 3 találkozón 7 pontot szereztek.

6. helyezett 12 5 2 5 18-18 0 17

Hazai pályán

11. helyezett 6 1 2 3 8-11 -3 5

Forma

Utolsó 5 mérkőzés: 6. helyezett 5 2 1 2 7-6 +1 7
Utolsó 10 mérkőzés: 6. helyezett 10 4 2 4 15-14 +1 14

Házi góllövőlista

6 gólos
Feczesin Róbert

2 gólos
Koszta Márk
Obinna Nwobodo
Vincent Onovo
Zsótér Donát

Eredmények

  1. forduló: Újpest - PAFC 1-3
  2. forduló: DVTK - Újpest 1-2
  3. forduló: Újpest - Paks 1-1
  4. forduló: Kisvárda - Újpest 2-0
  5. forduló: Újpest - Honvéd 2-3
  6. forduló: Újpest - DVSC 3-2
  7. forduló: Fehérvár - Újpest 0-2
  8. forduló: Újpest - Mezőkövesd 1-2
  9. forduló: FTC - Újpest 1-0
  10. forduló: Újpest - ZTE 0-0
  11. forduló: Kaposvár - Újpest 2-3
  12. forduló: PAFC - Újpest 1-3

A legutóbbi bajnoki mérkőzésen a Banai - Pauljević, Heris, Ristevski, Bureković - Sanković - Nwobodo, Zsótér (Szakály 89.), Onovo, Simon K. (Balázs B. 91.) - Feczesin (Koszta M., 92.) összeállításban játszottak.

A válogatott szünetet kihasználva a Vasas ellen ebben az összeállításban játszottak felkészülési mérkőzést: Banai (Pajović) - Balázs B. (Milasinović), Heris (Máté Zs.), Litauszki, Bureković - Sanković (Kovács L.), Onovo (Rácz B.) - Nwobodo (K. Mészáros), Szakály P. (Csongvai), Simon K. (Bjarnason) - Koszta M. (Perošević). A góljaikat Koszta M. (2), Sanković és Csongvai szerezte.

Nyári játékosmozgás

Egészen az átigazolási szezon hajrájáig aktív maradt az Újpest a piacon, a legnagyobb erősíté a már 6 gólnál járó Feczesin Róbert lett.

Érkezett
Aron Bjarnason (izlandi, Breidablik)
Fadgyas Tamás (Nyíregyháza Spartacus)
Feczesin Róbert (Adanaspor)
Jonathan Heris (belga, PAFC)
Koszta Márk (Mezőkövesd)
Mészáros Karol (szlovákiai, Haladás)
Antonio Perošević (horvát, PAFC)
Szakály Péter (PAFC)

Távozott
Mijuško Bojović (montenegrói, Kesla FK)
Alassane Diallo (mali)
Gundel-Takács Bence (Fehérvár)
Nagy Dániel (Mezőkövesd)
Theophilus Solomon (nigériai, Partizani Tirana)
Lacina Traoré (elefántcsontparti, CFR Cluj – Románia)
Szűcs Kristóf (Vác - kölcsönbe)
Giorgi Beridze (grúz, KAA Gent - kölcsönből vissza)
Lukács Dániel (Bp. Honvéd - kölcsönből vissza) 

Az Újpest FC játékoskerete

Kapusok

1 Filip Pajović (SRB) 1993.07.30.
23 Banai Dávid (HUN) 1994.05.09.
34 Fadgyas Tamás (HUN) 1995.11.20.

Mezőnyjátékosok
8 Aron Bjarnason (ISL) 1995.10.14.
21 Balázs Benjámin (HUN) 1990.04.26.
68 Dženan Bureković (BIH) 1995.05.29.
9 Feczesin Róbert (HUN) 1986.02.22.
11 Marko Filpović (SRB, HUN) 1999.12.09.
28 Jonathan Heris (BEL) 1990.09.23.
19 Koszta Márk (HUN) 1996.09.26.
27 Kovács Lóránt (HUN, ROU) 1993.06,06
5 Litauszki Róbert (HUN) 1990.03.15.
55 Máté Zsolt (HUN) 1997.09.14.
70 Karol Mészáros (SVK) 1993.07.25.
6 Obinna Nwobodo (NIG) 1996.11.29.
30 Vincent Onovo (NIG) 1995.12.10.
49 Branko Pauljević (SRB, HUN) 1989.06.12.
11 Antonio Perošević (CRO) 1992.03.06.
24 Rácz Barnabás (HUN) 1996.04.26
4 Kire Ristevski (MKD) 1990.10.22.
18 Bojan Sanković (MNE) 1993.11.21.
7 Simon Krisztián (HUN) 1991.06.10.
17 Szakály Péter (HUN)  1986.08.17.
10 Zsótér Donát (HUN) 1996.01.06.

A vezetőedző

A csapat vezetőedzője az 50 éves szerb Nebojša Vignjević. Labdarúgóként a Rad Beogradtól Ciprusra igazolt, majd játszott az Egyesült Államokban és Kanadában is, pályafutását Tatabányán fejezte be. Edzőként Szerbiában vezette a Hajduk Kula, a Rad Beograd és a Vojvodina csapatát, ezt követően lett 2013 októberében az Újpest vezetőedzője.