Beharangozó 2019. november 28., csütörtök

A címvédő ellen zárul az alapszakasz második köre

A Tipsport Liga 26. fordulójában a bajnoki címvédő érkezik a Miskolci Jégcsarnokba. A DVTK Jegesmedvék ezzel a mérkőzéssel zárja a bajnokság alapszakaszának második körét. A találkozót a Digi Sport 2 élőben közvetíti, belépőjegyek még kaphatók online és a helyszínen is. A mérkőzés után a Népkerti Vigadóban várjuk a szurkolókat, ahol ankétot tartunk.

A címvédő ellen zárul az alapszakasz második köre


Marcel Rodman: Pénteken a címvédőt fogadjuk, ami mindig egy kiemelkedő esemény. A mérkőzésen az lesz a legfontosabb, hogy fizikailag felvegyük velük a versenyt, hiszen rendkívül gyors és fizikális hokit játszanak. Ezen kívül a fegyelem is kulcs lesz, a sérülések miatt kevesebben vagyunk, mint szeretnénk, így gyors cserékkek, kiállítások nélkül kell játszanunk. Minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni annak érdekében, hogy itthon tartsuk a pontokat.

Tipsport Liga

26. forduló

2019. november 29. péntek (Miskolci Jégcsarnok)
18:00 DVTK Jegesmedvék - HC ‘05 iClinic Banská Bystrica

Szurkolói ankét a mérkőzés után

Ahogy a szezonnyitó szurkolói találkozón ígértük, bizonyos mérkőzések után a DVTK Jegesmedvék játékosai és szakmai stábja kötetlen beszélgetésre invitálja a szurkolókat. Az első alkalom a pénteki Banská Bystrica elleni mérkőzés után kerül megrendezésre. A helyszín a Népkerti Vigadó és Söröző, akik étel és ital akciókkal várják a résztvevőket..

A forduló további mérkőzései

HC07 Detva - HC Nové Zámky
HK Dukla Trencin - HK Poprad
HK Nitra - HKM Zvolen

Tabella

# CSAPAT J GY GYH VH V LG KG GK P
1. HC Slovan BratislavaHC SLOVAN BRATISLAVA 25 16 3 1 5 89 48 41 55
2. HC KošiceHC KOŠICE 24 12 5 2 5 73 49 24 48
3. HC ‘05 iClinic Banská BystricaHC ‘05 ICLINIC BANSKÁ BYSTRICA 23 13 3 2 5 65 42 23 47
4. HKM ZvolenHKM ZVOLEN 23 15 0 0 8 75 56 19 45
5. HK DUKLA TrenčínHK DUKLA TRENČÍN 23 11 3 2 7 70 54 16 41
7. Dukla MichalovceDUKLA MICHALOVCE 24 10 1 4 9 57 62 -5 36
8. HK PopradHK POPRAD 23 8 2 4 9 57 59 -2 32
9. HK NitraHK NITRA 23 7 1 4 11 55 67 -12 27
10. HC 07 DetvaHC 07 DETVA 23 7 3 0 13 59 75 -16 27
11. MAC ÚjbudaMAC ÚJBUDA 24 7 0 3 14 70 91 -21 24
12. MHk 32 Liptovský MikulášMHK 32 LIPTOVSKÝ MIKULÁŠ 24 5 2 3 14 41 90 -49 22
13. HC Nové ZámkyHC NOVÉ ZÁMKY 24 5 2 0 17 56 86 -30 19

Közvetítés

A találkozót a Digi Sport 2 élőben közvetíti, valamint angol nyelvű élő eredménykövetés elérhető a hockeyslovakia.sk oldalon.

Jegyinfó

A belépőjegyek megvásárolhatóak a mérkőzés helyszínén, illetve online a jegy.hu oldalon. 

                                                                                                                                                     Jegyár (forint)

Nem ülőhely

Könyöklő

világos zöld

-

Álló

narancssárga

1500

Palánk

kék

1500

Vigadó álló

világosbarna

1500

Ülőhely

A szektor

fehér

1800

B szektor

sárga

2200

C szektor

sárga

-

D szektor

fehér

1800

E szektor

fehér

1800

F szektor

sárga

2200

G szektor

sárga

2200

H szektor

sárga

2200

I szektor

sárga

2200

J szektor

fehér

1800 (€6)

Vigadó ülő

piros

2200