Beharangozó 2019. november 30., szombat

Ma Budapesten játszik a DVTK FUX

A Női Röplabda NB I Liga 8. fordulójában a DVTK FUX együttese Budapestre utazik, ahol a TFSE vendégeként lép pályára. A mérkőzés szombaton 18 órakor kezdődik a Magyar Testnevelési Egyetem 'D' termében.

Ma Budapesten játszik a DVTK FUX


Női Röplabda NB I Liga, alapszakasz 8. forduló

2019. november 30., szombat
18:00 TFSE - DVTK FUX

Toma Sándor: - Az első fordulóban öt szettben alulmaradtunk a TFSE ellen az akkor még formálódó csapatunkkal. Ám az utóbbi időben egyre kiegyensúlyozottabb játékra voltunk képesek, és bízom benne, hogy ez tovább folytatódik. Ennek a hétnek a munkáját nehezítette, hogy egyetemista játékosaink számára beindult a zárthelyi írások időszaka, és a sok tanulás miatt látszódott rajtuk a fáradtság az edzéseken. Bízom benne, hogy a meccsen ennek nem lesz nyoma, minden játékosom ott lesz fejben, és azaz százalékos teljesítményre lesz képes. Fontos lenne a győzelem, mert azzal leszakíthatnánk magunkról mai ellenfelünket.

Játékvezetők

A mérkőzésen Villás Tibor Richárd és Jámbor Tamás látja el a játékvezetői teendőket. 

Helyszín

Magyar Testnevelési Egyetem 'D' terem
1123 Budapest, Alkotás u. 44.

A TFSE kerete

1 Riberio Araujo Debora Wing-spiker 178 cm 1991
3 Dobrovits Renáta Libero 156 cm 1995
4 Nagy Kitti Setter 175 cm 1995
5 Szabó Ágnes Setter 2000
6 Villám Csenge Middle-blocker 176 cm 1999
7 Ambrus Nóra Middle-blocker 183 cm 1992
8 Veress Kata Wing-spiker 172 cm 1999
11 Czakó Bernadett Middle-blocker 175 cm 1998
12 Dani Laura Opposite 183 cm 2000
13 Poór Alexandra Wing-spiker 175 cm 1993
15 Németh Judit Setter 162 cm 1994
16 Horváth Zita Zsófia Opposite 180 cm 1998
17 Villányi Brigitta Wing-spiker 158 cm 1997
18 Hackl Szilvia Middle-blocker 178 cm 1991
20 Boller Anna Libero 165 cm 1995