Beharangozó 2019. december 10., kedd

Szerdán itthon játszik az Aluinvent DVTK

A 9. fordulóból elhalasztott bajnoki mérkőzését pótolja szerdán az Aluinvent DVTK. A PINKK Pécsi 424 elleni összecsapás 18 óra 30 perckor kezdődik a Generali Arénában.

Szerdán itthon játszik az Aluinvent DVTK


Női Kosárlabda NB I. A-csoport 8. forduló

2019. december 11., szerda
18:30 Aluinvent DVTK - PINKK Pécsi 424 NKK

Cziczás László: - Vasárnap Magyarország topcsapatával játszottunk, most pedig azzal a gárdával, amelyiknek még nem sikerült győzelmet elérnie. A PINKK elleni mérkőzés a kötelező kategóriába tartozik, mindenféleképpen nyernünk kell. Hosszú és reményeim szerint eredményes beszélgetésen vagyunk túl, melyen elemeztük a hibáinkat. Nem bűnbakokat keresünk, hanem megpróbálunk közösen magunkhoz térni ebből a megrendítő erejű pofonból, amelyet Sopronban kaptunk. Mindenkivel megbeszéltük, miken kellene változtatnia. Én úgy gondolom, ez a csapat van annyira erős, és tagjai szeretik egymást annyira, hogy együtt ki fogunk jönni ebből a gödörből, és ehhez az első lépést megtesszük szerdán.

Játékvezetők

A találkozót az Tőzsér Dénes Kelemen, Pozsonyi László, Györfy Rúben játékvezetői hármas dirigálja.

Jegyinfó

Jegyárak
Bajnoki alapszakasz
Felnőtt*: 1000 forint
Junior/szenior**: 500 forint
Családi jegy***: 2000 forint

Bajnoki rájátszás, Európa Kupa
Felnőtt*: 1500 forint
Junior/szenior**: 1000 forint
Családi jegy***: 3000 forint

* Felnőtt: 1954. január 1. és 2000. december 31. között születettek
** Junior korosztály: 2001. január 1. és 2013. december 31. között születettek
** Szenior korosztály: 1954. január 1. előtt születtek
*** Családi jegy: 2 felnőtt és 2 junior vagy 1 felnőtt és 3 junior egyidejű belépésére ad lehetőséget

Helyszín

Generali Aréna
3529 Miskolc, Görgey Artúr u. 19.

Az ellenfélről

A 2014-es bajnok PINKK Pécsi 424 NKK csapata az utóbbi években jóval gyengébb színvonalon teljesít. Ezt jól mutatja az is, hogy a 2019/20-as szezonban valamennyi találkozóját elveszítette Vanja Miljković együttese. Legutóbb december 7-én hazai pályán szenvedtek 77-64-es vereséget a városi rivális PEAC-tól. A gárda tagjai közül Shenita Landry a legjobb pontdobó, aki figyelemre méltó 19,6 pontot átlagolt az eddigi mérkőzéseken. Az amerikai centeren kívül még két légióst foglalkoztat a pécsi székhelyű, de hazai mérkőzéseit a közeli Kozármislenyben rendező klub. A szintén center Tetiana Yurkevichus ukrán, míg az irányitó Emma Stach német útlevéllel rendelkezik. A gárda zömét fiatal magyar játékosok alkotják. 

A PINKK Pécsi 424 kerete

3 Séra Nikolett    1998    5    193 cm    82 kg
4 Vári Zita    2001    2-3    177 cm    62 kg
5 Horváth Zsanett    1998    3    178 cm    63 kg
6 Szűcs Lilla    1997    3-4    180 cm    68 kg
7 Jáhni Zsófia    1999    4    187 cm    68 kg
9 Borbás Panni    2002    5    184 cm    70 kg
13 Tenyér Zsófia    1999    1    176 cm    62 kg
14 Stach Emma    1996    1-2    175 cm    
15 Szabó Laura    1999    2-1    172 cm    60 kg
17 Zsilinszki Lilla    1995    4-5    190 cm    80 kg
21 Pucz Eszter    2000    2-3    179 cm    58 kg
22 Chroméj Hajnalka    1999    1    170 cm    63 kg
23 Landry Shenita    1987    4-5    190 cm    80 kg
30 Yurkevichus Tetiana    1995    4-5    188 cm    82 kg
97 Kovács Kitti Regina    2000    4    188 cm    90 kg

A 9. forduló menetrendje

2019. november 27.
ZTE NKK - TFSE-MTK 79-72

2019. november 30.
Vasas Akadémia - ELTE BEAC Újbuda 85-62

2019. december 1.
NKE-FCSM Csata Atomerőmű KSC Szekszárd 71 - 66
PEAC-Pécs - Sopron Basket 83 - 77
VBW CEKK Cegléd - UNI Győr Mély-Út 72 - 82