Első harmad

Két magyar helyzettel indult a mérkőzés, majd a 4. perc elején jött a vezető gól is: Becze Tihamér lőtte rá messziről, s még mielőtt az ukránok kapusa rátenyerelhetett volna a korongra, Nagy Gergő azt a lábai között a hálóba juttatta (1–0). Másfél percig volt nálunk az előny, ekkor az ukránok az első helyzetüket gólra váltották, miután Roman Blagyi okos csellel megkerülte a vele szemben védekező Tóth Richárdot, és Arany Gergely eszén is tújárt (1–1).

Bő egy percig volt az állás egál, Nagy Gergő lőtt messziről, a kapu előterében Becze elvonta két védő és a kapus figyelmét is, a korong Galanisz Nikadrosz elé került, aki vetődve lőtte be azt a hálóba (2–1). A folytatásban az ukránok előtt egy nagy helyzet adódott, amit Arany Gergely védett, míg mi több lehetőséget is kidolgoztunk, de a szünetig nem változott a 2–1-es eredmény.

Második harmad

A második harmad elején ukrán helyzet nélkül zajlott le az emberhátrányunk, nekik ugyanez nem sikerült: Terbócs István lőtt középre, a korong pattogott a kapu előtt, Nagy Krisztián volt a legszemfülesebb, aki belőtte a bal sarokba (3–1). Nem sokkal később újabb magyar gólnak örülhettünk, miután Galanisz lendületből elkorcsolyázott el a kapu előtt, majd jobbról a bal alsóba lőtt (

Terbócs lőtt középre, a korong pattogott a kapu előtt, Nagy Krisztián volt a legszemfülesebb és belőtte a bal sarokba. Lendületes támadás után Galanisz ment a kapura először lövés helyett elkorcsolyázott a koronggal a kapu előtt, majd jobbról belőtte a bal alsóba (4–1). 

A 32. percben Vitalij Ljalka mehetett egy az egyben a kapunkra, Arany nagyot védett. Mint ahogy először Szerhij Babinyec próbálkozásánál is, aki a félpályán szerzett koronggal ment a kapunk felé, és végül a kipattanót lőtte be a hálóba (4–2). Óriási magyar helyzettel zárult a harmad: Becze maradt egyedül a kapu előtt, Nagy Gergőtől kapta a korongot, még arra is volt ideje, hogy megnézze, hová lövi, de nem sikerült eltennie az ukrán kapus mammutja mellett. 

Harmadik harmad

A játékrész első tíz percében kétszer is emberelőnyben játszhattunk, de egyiket sem sikerült kihasználni, miközben az ukránok igyekeztek csökkenteni a hátrányukat, de a próbálkozásaikat hárítottuk. 

Az utolsó tíz perc kezdetén öt a három ellen támadhattunk, de Ignatenko az összes lövésünket hárította.  Aranynak is akadt dolga a következő percekben, ráadásul az utolsó két percre emberhátrányba kerültünk. Az ukránok még a kapusukat is lehozták, hogy hat a négy ellen támadhassanak, de az eredményen így sem tudtak változtatni.

A magyar válogatott 4–2-es győzelmével az ötödik helyen végzett a budapesti Hat Nemzet Tornán.

Fotó: Mudra László - @mudralaszlo forrás:MJSZ

A budapesti Hat Nemzet Torna menetrendje:

december 10. kedd 19:00 Magyarország–Dél-Korea 2–1 h.u.

december 11. szerda 16:00 Franciaország–Japán 4–2
december 11. szerda 19:30 Ukrajna–Fehéroroszország 1–4

december 12. csütörtök 16:00 Fehéroroszország–Dél-Korea 6–5 h.u.
december 12. csütörtök 19:30 Magyarország–Japán 1–2

december 13. péntek 16:00 Dél-Korea–Ukrajna 4–2
december 13. péntek 19:30 Magyarország–Franciaország 2–5

december 14. szombat 12:30 Magyarország–Ukrajna 4–2
december 14. szombat 16:00 Dél-Korea–Japán
december 14. szombat 19:30 Fehéroroszország–Franciaország

A keret

Adorján Attila G DVTK Jegesmedvék  1996
Arany Gergely G FTC-Telekom 1996
       
Bukor Rajmund D Schiller-Vasas HC 1998
Kiss Dániel D DVTK Jegesmedvék  1991
Fejes Nándor D MAC Újbuda 1999
Garát Zsombor D MAC Újbuda 1997
Imre Patrik D Fehérvári Titánok 1997
Kiss Roland D Fehérvári Titánok 1999
Szabó Bence D Fehérvári Titánok 1998
Tóth Gergely D FTC-Telekom 1998
Sarcia Antonino D FTC-Telekom 1998
Vojtkó Mátyás D DVTK Jegesmedvék  1993
       
Becze Tihamér F Sport Club Csíkszereda 1990
Galanisz Nikandrosz F DVTK Jegesmedvék  1988
Hári Norbert F DEAC 1995
Horváth Bálint F Tyringe SoSS (SWE) 1999
Majoross Barnabás F MAC Újbuda 1998
Miskolczi Márk F DVTK Jegesmedvék  1993
Nagy Gergő F FTC-Telekom 1989
Nagy Krisztián F MAC Újbuda 1994
Pápa Márton F MAC Újbuda 1996
Németh Attila F FTC-Telekom 1992
Péter Andor F Fehérváti Titánok 1999
Kreisz Brúnó F MAC Újbuda 1999
Szigeti Ákos F MAC Újbuda 1999
Terbócs István F MAC Újbuda 1996
Vincze Péter F UTE 1995
Kiss Patrik F DVTK Jegesmedvék  1998
Szabó Krisztián F Fehérváti Titánok 1999
Madácsi Benedek F Fehérváti Titánok 1999