Összefoglaló 2019. december 20., péntek

HK Dukla Trenčín - DVTK Jegesmedvék 5-1

A három sorral játszó, több kulcsembert nélkülöző DVTK Jegesmedvék vereséget szenvedett a HK Dukla Trenčín otthonában. A mérkőzés elején hamar vezetést szerzett emberelőnyből a hazai csapat, majd végig megtartotta előnyét.

HK Dukla Trenčín - DVTK Jegesmedvék 5-1


A trencséni találkozón Láda, Harrison, Magosi, Ross, Ritó, Lövei és Tousignant sem állt Marcel Rodman rendelkezésére, így három sorral volt kénytelen kezdeni a meccset. Rendkívül rosszul indult az első harmad, előbb Galanisz kapott két perces büntetést, majd Gőz lökte palánkra ellenfelét, a játékvezetők pedig végleges kiállítást ítéltek. Így mindössze öt bevethető hátvéd maradt és közel másfél perc öt a három elleni játék következett, amit még sikerült kivédekezni, de a véglegesért járó öt perces létszámhátrányt már nem. Alderson kapásból lőtt Rajna kapujába (1-0). Ezt követően St.Pierre ellen szabálytalankodtak, így a másik oldalon is kialakult egy emberelőnyös helyzet, Beach több veszélyes lövést is leadott, de gól nem született. A 12. percben növelte előnyét a hazai csapat, egy elhozott korongbedobás után Sádecky lőtt gólt a kékvonalról (2-0). Ezzel még nem volt vége a harmadnak, az utolsó percben McCormack is a kapuba talált (3-0).

A második harmad gyors hazai góllal kezdődött, 34 másodperc elteltével Alderson talált be Rajna kapujába (4-0). Ezt követően kissé visszaesett a meccs tempója, de Tomek kapusnak több dolga is adódott. A játékrész második felében Beach hagyott ki egy nagy helyzetet, majd emberelőnyben szabálytalankodott, ami után büntetőlövés következett. Sádecky próbálkozását Rajna hárította magabiztosan. Négy perccel később ismét büntetőlövéshez jutottak a hazaiak Részegh szabálytalansága után, de ezt a próbálkozást is kivédte Rajna.

A harmadik játékrészben folyamatosan érkeztek a lövések Tomek kapujára, de vagy a kapus, vagy a kapuvas állta útját a szépítő találatnak. 10 perccel a rendes játékidő vége előtt Kiss Dániel kapott két perces büntetést, a létszámhátrányt még sikerült kivédekezni, de öt az öt elleni játék során érkezett az ötödik gól Marek Hecl révén (5-0). Két cserével később összejött a szépítő találat, Galanisz és Kiss Patrik összjátéka után Beach talált a kapuba (5-1). Ezt követően még kimaradt egy miskolci emberelőny, így az eredmény már nem változott.

Tipsport Liga

32.forduló

2019. december 20. 18:00

HK Dukla Trenčín - DVTK Jegesmedvék 5-1 (3-0, 1-0, 1-1)

Trencsén, Pavol Demitra Jégcsarnok, 2280 néző, játékvezetők: Milan Adamec, Vladimir Snásel, Juraj Konc, Daniel Konc

HK Dukla Trenčín: Tomek (Gabris) - Valach, Mikyska, Alderson, Starosta, McCormack, Hecl, Sádecky, Bartovic, Stach, Bokros, Lapsansky, Balán, Sojcik, Kajinek, Slaádok, Bezuch, Ferenyi, Chromiak, Dúzek, Maniacek, Vezetőedző: Jan Pardavy

DVTK Jegesmedvék: Rajna (Adorján) - Vojtkó, Vandane, Beauvillier, Vas, Részegh - Gőz, Dudás, Beach, St.Pierre, Rodman - Szirányi, Kiss D., Miskolczi, Galanisz, Kiss P., - Farkas, Vezetőedző: Marcel Rodman

1-0 06:51 Alderson (McCormack, Lapsansky)
2-0 11:56 Sádecky (Kajínek)
3-0 19:32 McCormack (Mikyska)
4-0 20:34 Alderson (Valach)
5-0 53:41 Hecl (Sádecky)
5-1 54:18 Beach (Kiss P., Galanisz)

Statisztika

Lövés 26-23 
Védés 22 (95.65 %) : 21 (80.77 %)
Büntetés percek 8-31

Értékelés

Marcel Rodman: Sok volt a hiányzónk és nagyon rosszul indult a meccs számunkra. Elvesztettünk egy védőt, így mindössze öt hátvéddel játszottuk le a meccset. Az első gól után még rosszabbra fordultak a dolgok. Harcoltunk, nem adtuk fel, de túl sok hibát vétettünk, főleg a védekező harmadban. Ezeket a hibákat ki kell elemeznünk, majd gyorsan el kell felejtenünk ezt az eredményt. Sorban érkeznek majd a fontos mérkőzések számunkra, nem szabad, hogy ez a meccs nyomot hagyjon bennünk.