Beharangozó 2020. február 7., péntek

Iványi Zoltán fújja a sípot

Elkészült az OTP Bank Liga 20. fordulójának játékvezetői küldése. A DVTK - DVSC találkozó játékvezetője Iványi Zoltán lesz. Asszisztensei az oldalvonal mellett Szalai Balázs és Vígh-Tarsonyi Gergő, míg az alapvonalon Karakó Ferenc és Lovas László lesznek. A tartalék játékvezetői feladatokat Szécsényi István látja el.

Iványi Zoltán fújja a sípot


Iványi Zoltán 1975. december 3-án született, Békéscsabán.

A játékvezetői vizsgát 2001-ben tette le, ezt követően megyéjében különböző labdarúgó osztályokban szerezte meg a szükséges tapasztalatokat. Egy Vác - Paks (0-2) bajnoki mérkőzésen debütált az NB I.-ben.

A futsal, kispályás labdarúgó játékban is NB I.-es minősítésű. 2007-ben és 2009-ben a szakvezetők véleménye alapján az Év futsal Játékvezetője címet érdemelte ki.

2010-ben az Év Játékvezetője elismerésben részesült.

Pályafutása során idáig 240 élvonalbeli mérkőzésen működött közre játékvezetőként, ezeken 1083 sárga és 68 piros lapot osztott ki. 

Iványi Zoltán ebben a kiírásban kétszer vezetett mérkőzést a Diósgyőrnek. Először a DVTK - ZTE mérkőzésen fújta a sípot, majd a decemberi Mezőkövesd - DVTK találkozón bíráskodott.

Az OTP Bank Ligában a mérkőzéseken a játékvezetőn kívül két asszisztens, két alapvonali asszisztens és egy tartalék-játékvezető is közreműködik. Iványi Zoltán segítői az oldalvonal mellett Szalai Balázs és Vígh-Tarsonyi Gergő, az alapvonal mögött pedig Karakó Ferenc és Lovas László lesznek. A tartalék játékvezetői feladatokat Szécsényi Istvánlátja el.

Iványi Zoltán az alábbi mérkőzéseinket vezette

2019/2020
2019. december 7. Mezőkövesd - DVTK 0-1
2019. szeptember 14. DVTK - ZTE 1-0

2018/2019
2019. május 19. DVTK - Újpest 3-0
2019. április 20. DVTK - Paks 1-0
2018. november 10. DVTK - DVSC 1-0

2017/2018
2018. június 2. DVTK - Videoton FC 2-1
2018. április 28. Újpest - DVTK 1-0
2017. augusztus 12. DVTK - PAFC 2-2

2016/2017
2017. május 13. DVTK - Mezőkövesd 2-2
2016. augusztus 17. Paks - DVTK 2-1

2015/2016
2016. április 20. DVTK - Honvéd 1-2
2015. november 21. DVSC - DVTK 1-0
2015. október 3. DVTK - Haladás 1-1
2015. július 30. DVTK - Videoton 1-2

2014/2015
2015. április 19. DVTK - Videoton 1-2
2015. április 4. DVTK - Paks 1-2
2014. október 4. DVTK - FTC 2-1

2012/2013 
2012. november 16. Pápa - DVTK 2-2

2011/2012
2011. október 2. DVSC-TEVA - DVTK 5-0

2010/2011
2010. augusztus 15. REAC - DVTK 2-2 (NB II.)

2009/2010
2009. augusztus 9. DVTK - Újpest 1-2

2008/2009
2009. április 18. DVTK - Győr 2-3
2009. március 15. MTK - DVTK 2-0
2008. szeptember 27. DVTK - Videoton 0-1

2007/2008
2007. augusztus 24. DVTK - Honvéd 2-2
2007. július 22. DVTK - DVSC 1-2

2006/2007
2006. november 3. Videoton - DVTK 2-0
2006. október 20. DVTK - DVSC 1-1

Játékvezetők a DVTK mérkőzésein (2019/2020)

  játékvezető

 
asszisztens

 
asszisztens

 
alapvonali
játékvezető

 
alapvonali
játékvezető

 
tartalék
játékvezető

 
1. Bognár Tamás Tóth II Vencel Vígh-Tarsonyi Gergő Berke Balázs Andó-Szabó Sándor Farkas Balázs
2. Farkas Ádám Ring György Szalai Balázs Solymosi Péter Takács János Horváth Róbert
3. Bogár Gergő Huszár Balázs Szalai Dániel Szőts Gergely Vad II István Király Krisztián
4. Andó-Szabó Sándor Georgiu Theodoros Szert István Pillók Ádám Vad II István Garai Péter
5.  Bognár Tamás Kóbor Péter Szalai Balázs Farkas Ádám Szőts Gergely Vígh-Tarsonyi Gergő
6. Iványi Zoltán Albert István Horváth Róbert Takács János Lovas László Szalai Dániel
7. Berke Balázs Király Krisztián Farkas Balázs Georgiu Theodoros Solymosi Péter Vad II István
8. Erdős József Vígh-Tarsonyi Gergő Szécsényi István Solymosi Péter  Ducsai József Szalai Balázs
9. Bogár Gergő Szert Balázs Buzás Balázs Berke Balázs Szilasi Szabolcs Garai Péter
10. Kassai Viktor Király Krisztián Becséri Gergely Szilasi Szabolcs Molnár Attila Huszár Balázs
11. Berke Balázs Albert István Medovarszki József Farkas Ádám Ducsai József Csatári Tibor
12. Pintér Csaba Buzás Balázs Szert Balázs Csonka Bence Takács János Ring György
13. Andó-Szabó Sándor Vígh-Tarsonyi Gergő Szalai Balázs Erdős József Molnár Attila Szalai Dániel
14.  Berke Balázs Medovarszki János Horváth Róbert Pillók Ádám Szőts Gergely Bornemissza Norbert
15.  Iványi Zoltán Albert István Berettyán Péter Karakó Ferenc Takács János Csatári Tibor
16. Farkas Ádám Kóbor Péter Szert Balázs Karakó Ferenc Lovas László Medovarszki János
17. Karakó Ferenc Szert Balázs Szalai Balázs Németh Ádám Szilasi Szabolcs Huszár Balázs
18. Solymosi Péter Albert István Becséri Gergely Vad II. István Takács János Szalai 
19. Farkas Ádám Kóbor Péter Garai Péter Takács János Ducsai József Medovarszki János
20. Iványi Zoltán Szalai Balázs Vígh-Tarsonyi Gergő Karakó Ferenc Lovas László Szécsényi István