Az MLSZ hétfőn kiadott közleményében így fogalmaz: A 13. fordulóból elmaradt MTK Hungária FC - DVTK mérkőzés pótlása után alakul ki a Simple Női Liga záró táblázata, melynek első két helyezettje egy két győzelemig tartó páros mérkőzésen dönti el egymás között a 2020/21-es női BL-indulás jogát. A bajnokság hivatalos végeredmény nélkül zárul le, nincs bajnok, sem végső helyezettek, illetve kiesők. A 2020/21-es idényben a 2019/20-as bajnokságban résztvevő csapatok jogosultak az NB I.-es nevezésre.

- Mikortól edzhetnek újra együtt a lányok teljes létszámban?
- A teljes csapat és minden stábtag, aki a lányokkal érintkezésbe kerül, átesett a szükséges teszteken, aminek szerdán meg is lett az eredménye és örömmel jelenthetem be, hogy mindenki egészséges. Ennek megfelelően a mai napon el is kezdtük a rendes edzéseket.

- Milyen állapotban vannak a lányok?
- Az alap erőállapotuk megvan, ezt kell átformálni futballspecifikus állapottá. Látom rajtuk a kiscsoportos edzéseken is, hogy nem megy minden mozdulat ugyanúgy, mint március 15-én, amikor abbahagytuk. Van rá 3-4 hetünk, hogy felkészüljünk, addigra rendben lesz a csapat és mindent el fogunk követni az MTK elleni mérkőzésen, hogy bejussunk a tulajdonképpeni döntőbe.


- Mit szóltál a döntéshez?  
- Arra lehetett számítani, hogy nem minden csapat tudja vállalni a bajnokság folytatását. Én arra számítottam, hogy az FTC, az MTK és a DVTK játszhat egy körmérkőzést, és így hirdetnek első, második és harmadik helyezettet. Ugyanakkor a mostani döntést természetesen elfogadjuk, mi e szerint készülünk, de tudok olyan NB II.-es csapatról, aki nem ért egyet ezzel. Kicsit furcsálljuk, hogy minden férfi osztályban van kieső és feljutó, a női bajnokságban nincs, de még egyszer mondom, elfogadjuk a döntést.

- Felkészülési meccseket tervezel?
- Gondolkodtunk rajta, de sajnos úgy áll a helyzet, hogy nem tudunk kivel. Információim szerint senki nem kezdte el az edzéseket a már említett két csapaton és rajtunk kívül. Ha szerveznénk egy edzőmeccset, akkor az ellenfélnek is le kellene tesztelni a játékosait, amit alapesetben nem biztos, hogy megtenne. Ez rendkívül költséges, így szerintem sem az MTK-nak, sem a Ferencvárosnak, sem nekünk nem lesz erre lehetőségünk. Élesben kell majd megmutatni, mit tudunk.

- Mire számítasz, mikor lehet az MTK elleni meccs?
- Az MTVA szerdán úgy tájékoztatott, hogy a férfi meccseket kedden, szerdán, illetve szombaton és vasárnap rendezik majd, de néhány meccs péntekre is kerül, ezért mi úgy számolunk, hogy május 28-án csütörtökön rendezhetik az MTK elleni mérkőzésünket. Jelenleg mi is várjuk, a hivatalos döntést.