Az OTP Bank Ligáben ebben az idényben is 3 kört játszanak a csapatok. A mezőny augusztus 15-én rajtol el, és május 15-én ér véget a bajnokság. 2020-ban 16 játéknapot illesztettek a programba a rendezők december 16-ig, ebből egy esik hétköznapra, míg 2021-ben január 23-i kezdettel 17 bajnokit játszanak a csapatok, szintén egyszer szerdán.

A Magyar Kupában minden fordulóban egy mérkőzésen dől el a továbbjutás. Az első 5 fordulóban csak alacsonyabb osztályú csapatok küzdenek, majd a 6. fordulóban az NB I.-es, NB II.-es és NB III.-as csapatok is csatlakoznak, ebből az első- és másodosztályúak kiemeltként, azaz a sorsoláskor elkerülik egymást. A 7. és 8. fordulóban pedig már csak az NB I.-es csapatok lesznek kiemeltek.

A 2020/2021-es idény naptára

2020. július 29., szerda
Magyar Kupa 1. forduló

2020. augusztus 4., szerda
Magyar Kupa 2. forduló

2020. augusztus 12., szerda
Magyar Kupa 3. forduló

2020. augusztus 15., szombat
OTP Bank Liga 1. forduló

2020. augusztus 19., szerda
Magyar Kupa 4. forduló

2020. augusztus 22., szombat
OTP Bank Liga 2. forduló

2020. augusztus 26., szerda
Magyar Kupa 5. forduló

2020. augusztus 29., szombat
OTP Bank Liga 3. forduló

2020. szeptember 3., csütörtök
20:45 Törökország - Magyarország (Nemzetek Ligája)

2020. szeptember 6., vasárnap
18:00 Magyarország - Oroszország (Nemzetek Ligája)

2020. szeptember 12., szombat
OTP Bank Liga 4. forduló

2020. szeptember 19-20., szombat-vasárnap
Magyar Kupa 6. forduló (Az NB I.-es, NB II.-es és NB III.-as csapatok is csatlakoznak a mezőnyhöz. Az első- és másodosztályú csapatok kiemeltek.)

2020. szeptember 26., szombat
OTP Bank Liga 5. forduló

2020. október 3., szombat
OTP Bank Liga 6. forduló

2020. október 8., csütörtök
20:45 Bulgária - Magyarország (Eb-pótselejtező, 1. forduló)

2020. október 11., vasárnap (Belgrád)
20:45 Szerbia - Magyarország (Nemzetek Ligája)

2020. október 14., szerda 
20:45 Oroszország - Magyarország (Nemzetek Ligája)

2020. október 17., szombat
OTP Bank Liga 7. forduló

2020. október 24., szombat
OTP Bank Liga 8. forduló

2020. október 18., szerda
Magyar Kupa 7. forduló (Az NB I.-es csapatok kiemeltek)

2020. október 31., szombat
OTP Bank Liga 9. forduló

2020. november 7., szombat
OTP Bank Liga 10. forduló

2020. november 12., csütörtök
Magyarország/Bulgária - Izland/Románia (Eb-pótselejtező, 2. forduló)

2020. november 15., vasárnap
20:45 Magyarország - Szerbia (Nemzetek Ligája)

2020. november 18., szerda
20:45 Magyarország - Törökország (Nemzetek Ligája)

2020. november 21., szombat
OTP Bank Liga 11. forduló

2020. november 28., szombat
OTP Bank Liga 12. forduló

2020. december 5., szombat
OTP Bank Liga 13. forduló

2020. december 12., szombat
OTP Bank Liga 14. forduló

2020. december 16., szerda
OTP Bank Liga 15. forduló

2020. december 19., szombat
OTP Bank Liga 16. forduló

2021. január 23., szombat
OTP Bank Liga 17. forduló

2021. január 27., szombat
Magyar Kupa 8. forduló

2021. január 30., szombat
OTP Bank Liga 18. forduló

2021. február 3., szerda
OTP Bank Liga 19. forduló

2021. február 6., szombat
OTP Bank Liga 20. forduló

2021. február 10., szerda
Magyar Kupa nyolcaddöntő (9. forduló)

2021. február 13., szombat
OTP Bank Liga 21. forduló

2021. február 20., szombat
OTP Bank Liga 22. forduló

2021. február 27., szombat
OTP Bank Liga 23. forduló

2021. március 3., szerda
Magyar Kupa negyeddöntő (10. forduló)

2021. március 6., szombat

OTP Bank Liga 24. forduló

2021. március 13., szombat
OTP Bank Liga 25. forduló

2021. március 20., szombat
OTP Bank Liga 26. forduló

2021. április 3., szombat
OTP Bank Liga 27. forduló

2021. április 10., szombat
OTP Bank Liga 28. forduló

2021. április 17., szombat
OTP Bank Liga 29. forduló

2021. április 21., szerda
Magyar Kupa elődöntő (11. forduló)

2021. április 24., szombat
OTP Bank Liga 30. forduló

2021. május 1., szombat
OTP Bank Liga 31. forduló

2021. május 8., szombat
OTP Bank Liga 32. forduló

2021. május 15., szombat
OTP Bank Liga 33. forduló

2021. május 19., szerda (Budapest, Puskás Aréna)
Magyar Kupa-döntő

A versenynaptár letölthető innen PDF formátumban