Jegyárak

Leisztinger Tamás döntése alapján a Honvéd elleni találkozót követő első öt mérkőzésre a klub a belépőjegyek árait 30 százalékkal lecsökkenti. Amennyiben - az első három hazai találkozó átlagnézőszámához képest - ezen az öt meccsen átlagban 2000 fővel emelkedik a nézőszám, akkor a belépőjegyek árai a folytatásban is így maradnak. A szurkolók közül a döntés következtében senkit sem érhet hátrány, ezért a bérleteseket a klub külön kompenzálni fogja.

Büfé

A DVTK többségi tulajdonosa ígéretet tett arra, hogy a büféket üzemeltető céggel közösen változtatni fog a büfében kapható termékek árazásán.

Ultra szektor

A szervezett szurkolói csoportok kérésének eleget téve hamarosan új nevet kap az ultra szektor. Az új nevet a klub és az ultrák közösen jelentik majd be. A DVTK saját költségén vállalja az új - a szervezett szurkoláshoz elengedhetetlen - capo állás megépítését az szurkolóktól kapott tervek alapján, valamint az ultra szektorhoz vezető lépcsők melletti falak festését, szintén a szurkolók tervei alapján.

Az egyeztetések természetesen a jövőben is folytatódnak.

Együtt vagyunk, győzni fogunk! Hajrá, Diósgyőr!