Összefoglaló 2020. december 5., szombat

DVTK - FTC 1-3 (1-2)

Az OTP Bank Liga 13. fordulójában gyorsan hátrányba került a DVTK az FTC ellen, azonban az első félidő első harmadának végén sikerült egyenlíteni Rui Pedro büntetőből szerzett góljával. A vendégeket ez nem zavarta meg, perceken belül visszavették a vezetést. A DVTK egyre többet támadott, de gólt nem tudott szerezni. A fordulás után a vendégek kontrákra játszottak, Antal Botond többször is bravúrral védett, egyszer viszont ő is tehetetlennek bizonyult. A Gheorghe Grozav még kialakított, és kihagyott egy ziccert, ezzel gyakorlatilag véget ért a mérkőzés érdemi része, a hátra lévő percek lecsorogtak.

DVTK - FTC 1-3 (1-2)


OTP Bank Liga 13. forduló

Diósgyőri VTK - Ferencvárosi TC 1-3 (1-2)

Miskolc, DVTK Stadion, zárt kapuk mögött. Játékvezető: Andó-Szabó Sándor (Szalai Balázs, Farkas Balázs; Pillók Ádám, Ducsai József).
DVTK: Antal - Shestakov, Polgár, Karan, Hegedűs J., Memolla - Márkvárt, Max, Rui Pedro - Hasani, Grozav. Vezetőedző: Feczkó Tamás.
FTC: Dibusz - Lovrencsics, Frimpong, Kovačević, Heister - Mak, Laïdouni, Kharatin, Zubkov - Baturina, Boli. Vezetőedző: Sergiy Rebrov.

Csere: Kharatin helyett Somalia és Zubkov helyett Uzuni a 64., Laïdouni helyett Vécsei és Heister helyett Botka a 70., Rui Pedro helyett Szűcs K. és Shestakov helyett Vági a 73., Grozav helyett Makrai a 80., Baturina helyett Škvarka a 82., Hegedűs J. helyet Orosz D. a 90+2. percben.
Sárga lap: Kharatin a 25., Rui Pedro a 31., Hasani a 43., Shestakov a 47., Lovrencsics G. az 53., Grozav az 54., Hegedűs J. az 57., Frimpong a 64., Uzuni a 87. percben.
Gólszerző: Baturina (0-1) a 6., Rui Pedro (1-1, 11-esből) a 15., Zubkov (1-2) a 19., Uzuni (1-3) a 66. percben.


Kulcspillanatok

6. perc: Mak jobb oldlai centerezését Roko Baturina közelről a kapuba fejelte, 0-1

15. perc: Rui Pedro értékesítette az ellene elkövetett szabálytalanság miatt megítélt büntetőt, 1-1  

19. perc:  A középpályán elpasszolt labdát Mak szerezte meg, majd a bal oldalon kilépő Oleksandr Zubkov elé tálalt, aki 7 méterről átemelte a kapus fölött, 1-2

66. perc: Gyors ellentámadás végén Myrto Uzuni értékesítette Laïdouni a védelem mögé belöbbölt labdája után előtte adódó ziccert, 1-3

Edzői értékelések

Feczkó Tamás: -  Sokkal jobb csapat az FTC, sokkal több helyzetet alakítottak ki. Nekünk, azzal a kevés lehetőséggel, amit kialakítottunk, élni kellett volna, mert szorosabb meccset szerettünk volna játszani. 
A második gól előtti hiba nagyban befolyásolta a játékot. Ezt követően az első félidő második felében megfelelően játszottunk, sok labdát birtokoltunk az ellenfél térfelén, de ebből nem tudtunk igazán nagy gólhelyzeteket kialakítani, csak átlövésekkel zártuk a támadásokat. Amennyiben Gheorghe Grozav értékesíti a ziccerét, amikor Dibuszra vezette a labdát, akkor szorosabb lett volna a végjáték.
Sergiy Rebrov: -  Nagyon nehéz mérkőzést játszottunk, ahol az ellenfél mellett a pálya is nehezítette a dolgunkat. Az eredménnyel elégedett vagyok, örülök, hogy nem történt sérülés, annak viszont nem, hogy az ellenfélnek több helyzetet is engedtünk. A védekezésen még tovább kell dolgoznunk.
Tisztában vagyok azzal, hogy nehéz úgy játszani, ha állandóan cserélődik a csapat, de jól kezdtük a mérkőzést, majd az első húsz percet követően többek kellett védekezni. A második félidő jobban tetszett, örülök, hogy a kétcsatáros rendszerben jól játszottunk, alapvetően elégedett vagyok a mai teljesítményekkel.