Összefoglaló 2020. december 9., szerda

Aluinvent DVTK - TFSE-MTK 87-79

A Női Kosárlabda NB I. A-csoport 9. fordulójában a TFSE-MTK csapatát fogadta az Aluinvent DVTK. A végig nagyszerű küzdelmet hozó, izgalmas összecsapáson végül a piros-fehérek kerekedtek felül ellenfelükön, és 87-79 arányú megérdemelt győzelmet arattak.

Aluinvent DVTK - TFSE-MTK 87-79


Az egy hete igazolt Keyona Hayes adta meg a találkozó alaphangját egy tökéletes hármassal, majd Kiss Angi ért el egymás után két klasszikus centergólt, tehát remekül elkapta a rajtot Földi Attila együttese. Bernáth hármasával aztán éledezni kezdett a TFSE-MTK, hogy aztán C. Jenkins pontjaival ki is egyenlítsen. Ezután újra a fehér mezesek domináltak és kovácsoltak magunknak néhány pontos előnyt (12-7). A következő percekben Mokango jelezte két duplával, hogy ő is pályán van, míg a másik oldalon A. Jenkins aktivizálta magát. Nem lehet azt állítani, hogy a védekezés került előtérbe, így igazán élvezetes volt a mérkőzés (16-14).  Két cserejátékosa, Pusztai és Kányási remek megmozdulásait, valamint Kiss újabb közelijét követően egyre magabiztosabbá vált a DVTK vezetése, majd Pusztai sarokból elengedett hárompontosával „közte tíz” lett, így rögtön csendesebbé vált az addig felettébb aktív vendég kispad (25-15). Másfél perc volt hátra a negyedből, egy-egy büntetőt tettek hozzá a csapatok az addigi teljesítményükhöz (26-16).


A második etap elején fej-fej mellett haladtak a csapatok, hiszen az Aluinvent DVTK részéről Kányási Veronika és Aho Nina, a kékektől Bernáth szórt egy-egy hármast, míg Marković egy 2+1-es akcióval jelentkezett (32-22). A helyzet nem sokat változott a folytatásban sem, a különbség leginkább a dobószázalékok közti eltérésből fakadt. A diósgyőri lányok 58%-os hatékonysággal céloztak, a fővárosiak ezen mutatója viszont mindössze 30%-os volt a második negyed feléhez közeledve (37-26). A következő percekben a diósgyőrieknél Hayes bizonyította klasszisát és Tóth Franka is feliratkozott a pontszerzők közé, a TFSE csapatában viszont Bernáth kapta el nagyon a fonalat, és nyolc pontjával időkérésre késztette a hazaiak edzőjét (43-37). Sajnos ez sem segített, mert a szünetig hátralévő két és fél perc egyértelműen a budapestieknek sikerült jobban, akik két pontra zárkóztak fel ellenfelükhöz, így nem akármilyen izgalmakra volt kilátás a második félidőben (46-44).


Úgy kezdte a Diósgyőr a harmadik negyedet, ahogy az első kettőt, Hayes volt az újabb elkövető. Medgyessy közelről, Pusztai középtávolról célzott pontosan, de a TFSE-MTK tapadt ellenfelére (53-50). A következő periódusban ritmust váltott a DVTK, és Hayes vezérletével nyolc pontra ugrott meg, C. Jenkis hármasa hűtötte a hazaiak kedélyeit (58-53). Kár, hogy nem láthatták többen ezt a találkozót, mert bizony nagyszerű dolgokat mutattak be a játékosok, Pusztai elugrásos tempója után Bernáth varázsolt a túloldalon. Óriási küzdelem folyt a pályán, a játékosok nem ismertek elveszett labdát (65-57). Magyar Bianka időkérése után A. Jenkins és Hayes ziccerezett egy-egy labdaszerzést követően, a negyed eredményét Marković alakította ki szintén egy könnyű kosárral, amit így is négy ponttal a hazai csapat nyert meg (67-61).

A palánkot segítségül hívva Pusztai nyitotta meg a pontgyártást a záró felvonásban, C. Jenkins válaszolt. A 32. percben azért állt a játék, mert a játékvezetők döntései miatt túl vehemensen reklamáló Sterbenz Tamást, a TF rektorhelyettesét kellett egy rendezőnek kikísérni a lelátóról. Ez a közjáték csak rövid időre zavarta meg a csapatokat, és egy góltalan perc után újfent termelték a pontokat. Hiába játszotta csak második meccsét a DVTK-ban, a piros-fehéreknél egyértelműen Keyona Hayes volt a vezér, az ő négy pontja verte vissza a felzárkózó TFSE lelkesedését (73-66). A kékek időkérése után Marković négy és Bernáth két pontjával újra nekidurálta magát a vendégcsapat, nagyon kellettek Aho és Hayes duplái (77-72). A. Jenkins és Hayes gólváltását követően mindkét gárda megtorpant egy picit, és erről a holtpontról egy újabb Pusztai Petra-féle palánkos kosár lendítette tovább a hazaiakat (81-74). Kettő perc volt már csak hátra a találkozóból, amelyből az első nem hozott újabb találatot, a második elején viszont Bernáth Réka bevágta az ötödik tripláját a mérkőzésen, így újra egy csapásra nyílttá vált a küzdelem (81-77). A DVTK időt kért, és ez jól sikerült, mert Pusztai Petra a sarokból elengedett hármasával és Medgyessy 2+1-esével eldőlt az összecsapás, Katona két büntetővel kozmetikázta a végeredményt (87-79).


Tippmix Női Kosárlabda NB I. A-csoport, 9. forduló

Aluinvent DVTK - TFSE-MTK 87-79 (26-16, 20-28, 21-17, 20-18)

Miskolc, Generali Aréna, zárt kapuk mögött. Játékvezetők: Pozsonyi László, Minár László, Fodor Attila.
DVTK: Medgyessy 7, Aho 8/3, Hayes 30/6, Kiss A. 12, Mokango 4. Csere: Kányási 5/3, Pusztai 17/6, Vukov, Tóth F. 4. Vezetőedző: Földi Attila.
TFSE: C. Jenkins 13/3, Boros, Bernáth 25/15, Marković 17, A. Jenkins 17. Csere: Németh A., Katona 5, Tóth, Boros, Herman 2. Vezetőedző: Magyar Bianka. 

Edzői értékelés

Földi Attila: - Voltak hullámhegyek és -völgyek egyaránt. Úgy gondolom, ha kicsit okosabbak vagyunk, akkor már az első félidő is könnyebb lehetett volna számunkra. Hiába készültünk rá, a legtöbb gondot Bernáth Réka okozta a hárompontosaival. A támadásaink azonban ezúttal olajozottabban működtek, Keyona extrát teljesített. Tud utolsó pontot dobni és védekezésben is kimagaslót nyújtott, de hát ezért is választottuk őt. Pusztai Pepe is hiányzott, ma megmutatta mennyire. Hozta azt a pluszt, ami kell tőle. Tóth Franka teljesítményét is ki kell emelnem, ő a cserepadról hozott nagyszerű energiákat a pályára, rá is joggal lehetünk büszkék. Szépen lassan megindulunk felfelé, és partiban tudunk lenni mindenkivel. Szombaton szeretnénk visszavágni a győrieknek. 

Magyar Bianka: - Büszke vagyok a csapatomra és gratulálok a játékosaimnak, mert úgy gondolom, hogy egy nagyon nehéz időszak van mögöttünk. Az volt a célunk, hogy a szombati meccshez képest előrelépjünk, és a két nap alatt megpróbáljunk a kicsi dolgokon javítani. Úgy jöttünk ide, hogy az eredménytől függetlenül emelt fejjel tudjunk távozni. Végig küzdöttek a játékosaim, soha nem adták fel a mérkőzést egy percre sem, és láttam javulást azokban az elemekben, amelyeket gyakoroltunk. Elégedettek nem lehetünk, de talán kezdjük megtalálni azt az utat, ami eddig jellemző volt ránk.