Beharangozó 2020. december 17., csütörtök

A 25. DVTK - ZTE mérkőzés következik

A Zalaegerszeg ellen 15 győzelem, 6 döntetlen és 3 vereség a diósgyőri örökmérleg. Az előző bajnokságban egyszer győzött, egyszer pedig döntetlent játszott hazai pályán a DVTK a ZTE ellen. Bemutatjuk az ellenfelet, és felidézzük a két csapat közös történelmét.

A 25. DVTK - ZTE mérkőzés következik


Egymás ellen

Első alkalommal 1972. november 6-án játszott a DVTK a ZTE ellen az élvonalban.A 4000 néző előtt rendezett mérkőzésen 1-0-ra győzött Kiss Ferenc góljával a Diósgyőr. Preiner Kálmán vezetőedző a Veréb - Kolláth, Salamon J., Kendi, Hajdú, Tamás I. (Hajas), Váradi, Udvarev (Görgei), Kiss T., Fekete F., Sikora összetételű csapatot küldte a pályára.

Legközelebb, 1974 őszén Horváth András és Görgei János találatával 2-0-ra győzött a DVTK. Az ekkor már Szabó Géza által irányított csapat a Veréb - Kovács, Salamon J., Hajas, Kutasi, Oláh F., Horváth A., Görgei, Horváth E. (Egri), Káplár, Koleszárik összeállításban arartott sikert.

Egy döntetlent követően újabb öt alkalommal győzőtt zsinórban a DVTK. 

Az 1976/1977-es és az 1977/1978-as kiírásban egyaránt 3-0-ra nyert a DVTK. Első alklommal  Oláh Ferenc duplázott, a harmadik gólt pedig Görgei János szerezte. Szabó Géza nyerő csapat így állt össze: Veréb - Szántó G., Salamon J., Váradi, Kutasi, Oláh F., Hajas, Tatár (Fükő), Borostyán, Fekete F. (Koleszárik), Görgei. Egy évvel később Tatár György lőtt két gólt, és ismét beköszönt Oláh Ferenc. Ezúttal a Veréb - Szántó G., Salamon J., Váradi, Kutasi, Oláh, Tatár, Görgei, Borostyán, Fükő (Kerekes), Fekete L. (Szalai I.) csapat fogadta a meccs után a gratulációkat.

Egy évvel később még egy lapáttal rátett a diósgyőri aranycsapat, és 4-0-val küldték haza Zalaegerszegre az ellenfelet. A gólokon testvériesen megosztozott Teodoru Borisz és Teodoru Vaszilisz, valamint Tatár György és Borostyán Mihály. A DVTK a Szabó L. - Szántó G., Salamon, Teodoru B., Kutasi, Oláh F., Fükő, Tatár, Borostyán (Szalai I.), Grolmusz (Teodoru V.), Fekete L. összeállítsban játszott.

1979 nyarának végén ismét beköszönt a zalaegerszegieknek Teodoru Vaszlisz, és ugyan ezúttal nem akadtak társai, mégis győzött a DVTK 1-0-ra. Szabó Géza vezetőedző a Szabó L. - Szántó G., Salamon J., Váradi (Görgei), Kutasi, Oláh F., Fükő, Tatár, Borostyán, Teodoru V., (Magyar B.), Fekete L. összállítást adta meg.

Az 1980/1981-es idényben öt gól esett Diósgyőrben, és Fükő Sándor, Fekete László és Szemere Zoltán révén ismét a DVTK lőtt többet. Szabó Géza választása ezúttal a Veréb - Szegő, Néder, Szántó G., Teodoru B., Oláh F., Tatár, Görgei (Magyar B.), Borostyán (Szemere), Fükő, Fekete L. csapatra esett.

1981-ben tudott először győzni a vendégcsapat, utána azonban ismét diósgyőri siker következett. Dr. Puskás Lajos Gulyás I. - Szlovák, Salamon J., Teodoru B., Görgei, Oláh F., Tatár, Kerekes, Feledi., Teodoru V., (Lippai S.), Borostyán összeállítású csapata Borostyán Mihály, Feledi László és Lippai Sándor góljával 3-1-re győzött.

Hétéves másodosztályú szereplést követően tért vissza az élvonalba a DVTK az 1991/1992-es idényben. A ZTE elleni hazai találkozón Bém Gábor utolsó perces hatalmas bombagóljával szerzett pontot az ekkor már Tornyi Barnabás által irányított Knotz - Leskó Dancs, Budai T., Bém,  Molnár I., Petcu, Farkas J. (Váczi), Szabó Zs., Szvisztun, Kiser összetételű alakulat. 

A következő találkozóig 1997-ig kellett várni. Az ismét Tornyi Barnabás által irányított csapat Kulcsár Sándor duplájával, Kákóczki István találatával és Csóka öngóljával 4-0-ra győzött. A nyertes csapat így állt fel: Rácz R. - Földvári T., Téger, Farkas J., Kovács T., Ternován F. (Farkas A.), Kiser (Buzás), Buliga, Kákóczki, Jakab, Kulcsár S.

Az 1999/2000-es idényben is sikerült itthon tartani a pontokat Vladan Filipović és Danut Frunza góljaival. Temesvári Miklós utolsó hazai találkozóján a Nagy Z. - Pozder, Szakos (Takács V.), Hompoth, Harnócz, V. Filipović, Lipták L., Buliga (Konyha), Kákóczki (Lippai Á.), Komi, Frunza csapatot küldte pályára.

A 2004/2005-ös bajnokságban már annak is örülhettek a szurkolók, hogy egyáltalán élvonalbeli mérkőzésen szurkolhattak. Először az alsóbb osztályokat megjárva alulról verekedte vissza magát a DVTK az NB I.-be, másodszor a DVTK - ZTE találkozó eredeti időpontja előtt megvonták a diósgyőri licencet, és el kellett halasztani a találkozót. Amikor rendeződtek a papírok, Gálhidi György Kövesfalvi - Mogyorósi, Horváth T., Máté P., Hornyák, Katona A., Vitelki, Belényesi, Tisza (Hompoth), Virág A. (Krjancz), Polyák (Pap G.) összeállítású csapata Tisza Tibor duplájával győzött.

A következő bajnokságban még magabiztosabban 3-0-ra győzött a DVTK Vitelki Zoltán, Sipeki István és Horváth Ferenc góljával. Pajkos János vezetőedző győztes csapata így került be a jegyzőkönyvbe: Kövesfalvi - Farkas N., Katona A., Gáspár J., Farkas V., Vámosi, Halgas (Binder), Pintér Z. (Lipusz), Vitelki, Sipeki, Horváth F. (Siminic).

A következő győzelemre 2008 őszéig kellett várni, akkor Đorđe Kamber és Kazuo Homma találatával 2-1-re győzött a DVTK. Vágó Attila vezetőedző csapata a Köteles - Búrány, Sebők, Kamber, Miličić, Stanić, Pelecaci (Ahodikpe), Pintér Z., Homma (Lipusz), Tóth M., Szabó V. (Szélpál) összeállításban játszott.

A 2009/2010-es idényben az első negyedórát követően előnybe kerültek a vendégek, amit Ivancsics Gellért büntetőből egyenlített ki. Egy kiállítást követően a 40. percben létszámhátrányba került a DVTK, de hősiesen sikerült kivédekezni a találkozó hátralévő részét. Aczél Zoltán a  Kovács Z. - Lakatos, Jeknić, Visković, Gohér -  Vukadinović, Búrány (Szabó V., 73.), Lippai (Huszák, 83.), Lipusz - Apostu (Miličić, 43.), Ivancsics csapatot küldte a pályára. 

A 2011/2012-es idény első fordulójában súlyos vereséget szenvedett a ZTE Miskolcon. Benczés Miklós vezetőedző a Radoš - Vadász, Gal, Budovinszky, Gohér - Gallardo (Dobos, 74.), Abdouraman, Lippai, Luque  - Menougong (Carreño, 81.), Seydi (Pál Sz., 60.) csapatot küldte pályára, és az ezen a mérkőzésen debütáló l'Imam Seydi duplájával, valamint José Luque és Gohér Gergő góljával a DVTK 4-1-re győzött.

A ZTE másodosztályú szereplése miatt hosszú szünet telt el a következő egymás elleni meccsig Diósgyőrben. Az OTP Bank Liga előző kiírásában a 6. fordulóban egy szöglet után szerzett Dušan Brković-góllal szerzett vezetést a DVTK az első félidőben. A szünet után is rengeteg helyzetet alakított ki a DVTK, de vagy nem céloztak pontosan, vagy a ZTE védői szabálytalankodtak sárga lapot érően, ami miatt két vendégnek is villant a piros lap.

Diósgyőri VTK - ZTE FC 1-0 (1-0)

DVTK: Danilović -  Polgár, Brković, Karan, Tamás M. - Iszlai, Márkvárt - Prosser (Shestakov, 79.), Rui Pedro (Szabó B., 75.), Korbély (Bacsa, 82.) - Hasani. Vezetőedző: Feczkó Tamás.
ZTE: Demjén - Bolla, Lesjak, Devecseri, Tamás K. - Kocsis G., Bedi - Stieber (Bobál D., 67.), Mitrović (Bobál G., 46.), Barczi (Hudák M., 69.) - Radó.  Vezetőedző: dr. Dobos Barnabás.

Piros lap: Devecseri a 65., Kocsis a 89. percben.
Gólszerző: Brković (1-0) a 38. percben.

A 28. fordulóban játszott ismét a DVTK hazai pályán a ZTE ellen. Az első félidőben a DVTK nem talált fogást az öt védővel felálló vendégek ellen. A szünet után a DVTK szerzett vezetést egy szöglet után, és le is zárhatta volna a mérkőzést, majd a vendégek egyenlítettek. A hajrában mindkét kapu előtt több helyzetet láthattunk, de újabb gól már nem esett.

Diósgyőri VTK - Zalaegerszegi TE 1-1 (0-0)

DVTK: Danilović - Shestakov (Vági, 79.), Polgár, Brković, Memolla, - Adukor (Márkvárt, 60.), Iszlai - Hasani (Korbély, 60.), Molnár G., Kiss T. (Cortés, 82.) - Ivanovski (Tabaković, 60.). Vezetőedző: Feczkó Tamás.
ZTE: Demjén - Kocsis G., Szépe, Katanec, Bobál D., Tamás K. (Mitrović, 71.) - Babati (Bobál G., 71.), Lesjak (Bolla, 59.), Bedi, Oštrek (Bőle, 59.) - Ikoba (Radó, 59.). Vezetőedző: Márton Gábor.

Gólszerző: Szépe (1-0, öngól) a 67., Bolla (1-1) a 80. percben.

Az OTP Bank Liga idei kiírásának 5. fordulójában találkozott legutóbb a két csapat. Korán vezetést szereztek a zalaegerszegiek, amit egy megkérdőjelezhető büntetőből megdupláztak. A szünet előtt Hegedűs János fejesével szépített a DVTK. A fordulás után a DVTK támadott, de nem bírt az egyre jobban betömörülő ellenféllel, akik ráadásul értékesítették az egyik kontratámadásuk végén megítélt újabb büntetőt.

Zalaegerszegi TE FC  - Diósgyőri VTK 3-1 (2-1)

ZTE: Demjén - Tanasin, Lesjak, Bobál D., Gergényi - Favorov (Koszta M., 60.), Sanković, Bedi - Könyves (Zimonyi, 88.), Babati B., Vass P. (Szánthó R., 75.). Vezetőedző: Boér Gábor.
DVTK: Antal - Shestakov, Szűcs K., Hegedűs J., Memolla - Rui Pedro (Márkvárt, 69.), Iszlai - Hasani (Korbély, 83.), Molnár G., Ivanovski - Dražić. Vezetőedző: Feczkó Tamás.

Gólszerző: Könyves (1-0) a 8., Könyves (2-0, 11-esből) a 31., Hegedűs J. (3-0) a 45., Koszta M. (3-1, 11-esből) a 77 percben.

Az eddig lejátszott DVTK - ZTE bajnoki mérkőzések

  1. 1972/1973
    Diósgyőri VTK - Zalaegerszegi TE 1-0 G.: Fekete F.
  2. 1974/1975
    Diósgyőri VTK - Zalaegerszegi TE 2-0 G.: Horváth A., Görgei
  3. 1975/1976
    Diósgyőri VTK - Zalaegerszegi TE 2-2 G.: Fükő, Kiss T.,
  4. 1976/1977 
    Diósgyőri VTK - Zalaegerszegi TE 3-0 G.: Oláh F. (2), Görgei
  5. 1977/1978
    Diósgyőri VTK - Zalaegerszegi TE 3-0 G.: Tatár (2), Oláh F.
  6. 1978/1979
    Diósgyőri VTK - Zalaegerszegi TE 4-0 G.: Teodoru B., Teodoru V., Tatár, Borostyán
  7. 1979/1980
    Diósgyőri VTK - Zalaegerszegi TE 1-0 G.: Teodoru V.
  8. 1980/1981
    Diósgyőri VTK - Zalaegerszegi TE 3-2 G.: Fükő, Fekete, Szemere
  9. 1981/1982
    Diósgyőri VTK - Zalaegerszegi TE 0-1
  10. 1982/1983
    Diósgyőri VTK - Zalaegerszegi TE 3-1 G.: Borostyán, Feledi, Lippai S.
  11. 1983/1984
    Diósgyőri VTK - Zalaegerszegi TE 1-2 G.: Lippai S.
  12. 1991/1992
    Diósgyőri FC - Zalaegerszegi TE 1-1 G.: Bém G.
  13. 1997/1998
    Diósgyőri FC - ZTE FC 4-0 G.: Kulcsár S. (2)., Kákóczki, Csóka (ög.)
  14. 1998/1999
    Diósgyőri FC - ZTE FC 1-1 G.: Egressy
  15. 1999/2000
    Diósgyőri FC - ZTE FC 2-1 G.: V. Filipović, Frunza
  16. 2004/2005
    Diósgyőri VTK - ZTE FC 2-1 G.: Tisza (2)
  17. 2005/2006
    Diósgyőri VTK - ZTE FC 3-0 G.: Vitelki, Sipeki, Horváth F.
  18. 2006/2007
    Diósgyőri VTK - ZTE FC 1-4 G.: Csóka (ög.)
  19. 2007/2008
    Diósgyőri VTK - ZTE FC 1-1 G.: Sebők V.
  20. 2008/2009
    Diósgyőri VTK - ZTE FC 2-1 G.: Kamber, Homma
  21. 2009/2010
    Diósgyőri VTK - ZTE FC 1-1 G.: Ivancsics
  22. 2011/2012
    Diósgyőri VTK - ZTE FC 4-1 G.: Seydi (2), Luque, Gohér
  23. 2019/2020 (1. kör)
    Diósgyőri VTK - ZTE FC 1-0 G.: Brković
  24. 2019/2020 (3. kör)
    Diósgyőri VTK - ZTE FC 1-1 G.: Szépe (öngól)

Örökmérleg a DVTK pályaválasztása mellett: 24 mérkőzés, 15 győzelem, 6 döntetlen, 3 vereség, 47 lőtt és 21 kapott gól.

Zalaegerszegi TE

Alapítva: 1920
Első év az NB I.-ben: 1972
Legjobb helyezés: 1. hely (2001/2002)
Élvonalbeli évek: 38 év
Folyamatosan az NB I.-ben: 2019 óta

A Zalaegerszegi Torna Egylet 1920-ban alakult, azazidén 100 éves a klub. 1972 óta néhány év kihagyással a labdarúgó NB I.-ben szerepelnek, az éppen most lezárul hétéves szünet volt a leghosszabb. Legnagyobb sikerük a 2001/2002-es idényben nyert bajnoki cím. 

Az előző bajnokságban újoncként a 7. helyen végeztek, legeredményesebb gólszerzőjük az azóta a Vasasba igazoló Radó András volt 13 találattal.

OTP Bank Liga 2020/2021

7. helyezett (14 5 2 7 23-24 -1) 17 pont (A teljes tabella)

Idegenben

10. helyezett (6 2 1 3 7-9 -2) 7 pont (Idegenbeli tabella)

Forma 

Utolsó 5 mérkőzés
7. helyezett (5 2 0 3 6-6 0) 6 pont

Utolsó 10 mérkőzés
7. helyezett (10 4 0 6 15-18 -3) 12 pont

Házi góllövőlista

4 gólos
Könyves Norbert
Szánthó Regő

3 gólos
Babati Benjámin
Koszta Márk

2 gólos
Szépe János
Zimonyi Dávid

1 gólos
Bedi Bence
Artem Favorov

Házi gólpasszlista

7 gólpassz
Gergényi Bence

2 gólpassz
Szánthó Regő
Könyves Norbert
Koszta Márk
Zoran Lesjak

Eredmények

  1. forduló: ZTE - Fehérvár 3-3
  2. forduló: Mezőkövesd - ZTE 1-1
  3. forduló: ZTE - FTC 1-2
  4. forduló: MTK - ZTE 0-3
  5. forduló: ZTE - DVTK 3-1
  6. forduló: ZTE - Honvéd 2-4
  7. forduló: Paks - ZTE 3-1
  8. forduló: ZTE - BMTE 1-3
  9. forduló: PAFC - ZTE 1-2
  10. forduló: ZTE - Kisvárda 1-2
  11. forduló: Újpest - ZTE elhalasztva (12. 23.)
  12. forduló: Fehérvár - ZTE 2-0
  13. forduló: ZTE - Mezőkövesd 3-0
  14. forduló: FTC - ZTE 2-0
  15. forduló: ZTE - MTK 2-0

A legutóbbi mérkőzésen a Demjén - Szépe, Lesjak, Bobál D. - Szánthó (Vass P., 68.), Favorov, Sanković, Tajti (Gergényi, 73.), Bedi - Koszta M. (Szalai, 87.), Zimonyi (Babati, 68.) összeállításban játszottak.

Nyári játékosmozgás

Érkezett

Dragóner Filip (Mezőkövesd)
Gyurján Márton (Haladás)
Könyves Norbert (Paks)
Kun Bertalan (ETO FC Győr)
Koszta Márk (Újpest)
Kovács Barnabás (Dunaújváros)
Molnár Dominik (Paks)
Szabó Bence (DVSC)
Szalai Dániel (Békéscsaba)
Bojan Sanković (montenegrói, Irtis Pavlodar)
Sandro Semedo (Bissau-guineai, Ethnikos Assias)
Tajti Mátyás (Zagłębie Lubin)
Aleksandar Tanasin (szerb, Proleter)
Vass Patrik (MTK)
Zimonyi Dávid (Lipót)
Szánthó Regő (FTC - kölcsönbe)
Artem Favorov (ukrán, PAFC - kölcsönbe)
Žiga Živko (szlovén, NK Nafta Lendava - kölcsönbe)
Gergényi Bence (NK Nafta Lendava - kölcsönből vissza)
Ubochioma Meshack  (nigériai, NK Nafta Lendava - kölcsönből vissza)
Sebestyén Lóránt (Hévíz - kölcsönből vissza)
Szökrönyös Dániel (Hévíz - kölcsönből vissza)

Távozott
Barczi Dávid (Mezőkövesd)
Bobál Gergely (CD Nacional)
Eduvie Ikoba (amerikai-nigériai, AS Trenčín)
Kocsis Gergő (TS Podbeskidzie Bielsko-Biała)
Eric McWoods (amerikai, Balzan FC)
Nikola Mitrović (szerb, Újpest)
Radó András (Vasas)
Stieber Zoltán (Újpest)
Szemerédi Norbert (szabadon igazolható)
Bolla Bendegúz (Fehérvár - kölcsönből vissza)
Bőle Lukács (FTC - kölcsönből vissza)
Matija Katanec (horvát, Mezőkövesd - kölcsönből vissza)
Fanos Katelaris (ciprusi, Omonia Nicosia - kölcsönből vissza)
Szabó Bence (FK Nafta - kölcsönbe)
Stjepan Ostrek (horvát, NK Nafta Lendava - kölcsönből vissza)
Tamás Krisztián (Fehérvár - kölcsönből vissza)

A ZTE kerete

Kapusok
1 Demjén Patrik (HUN) 1998.03.22.
95 Gyurján Márton (HUN) 1995.05.01.
46 Köcse Bence (HUN) 2002.02.25.

Mezőnyjátékosok
10 Babati Benjamin (HUN) 1995.11.29.
27 Bedi Bence (HUN) 1996.11.14.
5 Bobál Dávid (HUN) 1995.08.31.
71 Dragóner Filip (HUN) 1998.03.12.
25 Artem Favorov (UKR) 1994.03.19.
44 Gergényi Bence (HUN) 1998.03.16.
50 Hegedűs Olivér (HUN) 2001.02.12.
9 Koszta Márk (HUN) 1996.09.26.
20 Kovács Barnabás (HUN) 2002.11.14.
42 Könyves Norbert (HUN, SRB) 1989.06.10.
21 Kun Bertalan (HUN) 1999.05.06.
4 Zoran Lesjak (CRO) 1988.02.01.
3 Németh Erik (HUN) 2000.06.01.
24 Papp László (HUN) 2001.01.09.
18 Bojan Sanković (MNO, CRO) 1993.11.21.
11 Szánthó Regő (HUN) 2000.11.22.
6 Szalai Dániel (HUN) 1996.09.05.
17 Sandro Semedo (GBS, POR) 1996.12.03.
19 Szépe János (SVK) 1996.03.15.
8 Tajti Mátyás (HUN) 1998.06.02.
22 Aleksandar Tanasin (SRB) 1991.11.15.
7 Vass Patrik (HUN) 1993.01.17.
16 Zimonyi Dávid (HUN) 1997.12.24.
36 Žiga Živko (SLO) 1995.07.21.

A vezetőedző

Az idei bajnokságban Boér Gábor ül a zalaegerszegi kispadon. Labdarúgóként mindössze három élvonalbeli mérkőzést játszott az Újpest színeiben, pályafutása nagy részét alacsonyabb osztályú csapatoknál töltötte, egy évig Ausztriában is légióskodott. Mindössze 35 évesen nevezték ki az NB II.-es Békéscsaba vezetőedzőjének, majd a győri csapatot irányította egy fél éven keresztül. A nyári felkészülés során a Kazincbarcikát edzette, azonban a ZTE kivásárolta szerződéséből, és az új idényt már a kék-fehérek kispadján kezdte.

Ismerősök a másik oldalon

Tajti Mátyás 2018-ban és 2019-ben 33 bajnoki mérkőzésen viselte a DVTK mezét, és 7 gólt szerzett. Tavaly ősz elején a lengyel Zagłębie Lubin vásárolta meg a játékjogát, idén nyáron Zalaegerszegre igazolt.

Sallói István zalaegerszegi sportigazgató 2005 és 2007 között a DVTK klubvezetőjeként dolgozott.