Beharangozó 2021. január 29., péntek

A DVTK először fogadja az élvonalban Budafokot

A DVTK először fogadja az élvonalban Budafokot, de a másodosztályban többször is játszott Miskolcon egymás ellen a két csapat. Bemtutatjuk az ellenfelet, és felidézzük a két csapat közös történelmét.

A DVTK először fogadja az élvonalban Budafokot


Egymás ellen

Élvonal

A DVTK még sosem fogadta az élvonalban Budafokot, hiszen a Promontor utcaiak idén nyárig egyetlen NB I.-es évében, a 1945/1946 évi bajnokság első szakaszában a Diósgyőr a Keleti-csoportban, a BMTE a Nyugati-csoportban szerepelt. A második felvonásban pedig a DVTK a "Második tízben" játszott, míg a piros-feketék nem szereztek jogot a folytatásra.

Másodosztály

A másodosztályban viszont több mérkőzést is játszott Budafokon és a DVTK.

1965. június 20-án meglepetésre egy 2. percben szerzett góllal nyerni tudott 5000 néző előtt Diósgyőrben a BMTE. A DVTK-t a Tamás - Werner, Gál, Szigeti - Szucsányi, Nyíri - Kovács II, Vári, Kiss, Sikora Vass összeállításban küldte pályára Nagy György vezetőedző. A bajnokság bégén a DVTK az NB I/B 2. helyén végzett, és feljutott az élvonalba.

Legközelebb 1974. április 28-én találkozott a két csapat Miskolcon az NB I/B-ben, és 4-0-ra győzött a DVTK. Szabó Géza vezetőedző a Veréb - Kovács, Hajas, Hajdu, Gál, Váradi (Oláh, 75.) Udvarev, Salamon, Horváth, Földesi (Egri, 46.) Görgei csapatnak szavazott bizalmat. Horváth András duplázott, majd Váradi Ottó és Görgei János is betalált. Az idény végén a DVTK megnyerte az NB I/B-t, és visszajutott az NB I.-be, míg a hazaiak kiestek az NB II.-be.

Bajnoki mérkőzésen legutóbb 1987. június 14-én ját egymással a két csapat Diósgyőrben. Száger György vezetőedző a Veréb - Huszák, Leskó, Mika, Szemere - Oláh, Balogh, Fükő, Molnár - Farkas, Thury összeállítású csapata Szemere Zoltán 87. percben szerzett góljával győzött. A budafokiak ebben az évben sem tudták kivívni a bennmaradást.

Élvonal

Az NB I.-ben először Budafokon találkozott a két csapat tavaly ősszel. A 7. fordulóban lejátszott mérőzés első félidejében a hazaiak szereztek vezetést, majd a második játékrészben előnyüket egy gyors ellentámadást követően megduplázták, miután Póser kapus több esetben is ziccert védett. Ivanovski beadása után Stefan Dražić tartotta életben a reményeket, a végén már Szűcs Kornél is előrehúzódott a támadósorba, azonban nem sikerült egyenlíteni.

Budafoki MTE - Diósgyőri VTK 2-1 (1-0)

BMTE: Póser - Margitics, Vaszicsku, M. Nikolić, Medgyes - Micsinai, Oláh B. - Ihrig-Farkas, Kulcsár K. (Lőrinczy, 74.), Szabó M. (Fekete M., 80.) - Kovács D. (Mervó, 88.) Vezetőedző: Csizmadia Csaba.
DVTK: Danilović - Polgár, Szűcs K., Hegedűs J., Memolla - Márkvárt, Iszlai (Max, 86.) - Hasani (Korbély, 73.), Grozav, Dražić - Ivanovski. Vezetőedző: Feczkó Tamás.

Gólszerző: Oláh B. (1-0) a 17., Ihrig-Farkas (2-0) a 62., Dražić (2-1) a 71. percben.

Budafoki MTE

Alapítva: 1912
Színe: piros-fekete
Első év az NB I.-ben: 1945
Legjobb helyezés: 13. hely (1945/1946)
Élvonalbeli évek: 2 év
Folyamatosan az NB I.-ben: újoncok

1912-ben Világosság Football Csapat néven alapították a Budafoki MTE-t, egy évvel később vette fel az akkor még önálló település nevét. Az 1945/1946-os idényben szerepelt először az élvonalban, és az 1. fordulóban a 14 csapatos Nyugati-csoport mezőnyében a 13. helyen végeztek, így kiestek. Később többnyire a másodosztályban szerepeltek, de 2013-ban egészen BLASZ I.-be estek vissza. Onnan kapaszkodtak fel, és amikor 2020 tavaszán az MLSZ berekesztette az NB II.-t, akkor a második helyen állva 74 év után ismét jogot szereztek az élvonalbeli szereplésre.

OTP Bank Liga 2020/2021

11. helyezett (17 4 4 9 19-29 -10) 16 pont (teljes tabella)

Idegenben
8. helyezett (8 2 2 4 8-13 -5) 8 pont (teljes idegenbeli tabella)

Formatabella

A legutóbbi 5 mérkőzés alapján
12. helyezett (5 0 1 4 4-10 -6) 1pont (teljes formatabella)

A legutóbbi 10 mérkőzés alapján
12. helyezett (10 0 3 7 8-21 -13) 3pont (teljes formatabella)

A legutóbbi 15 mérkőzés alapján
11. helyezett (15 3 3 9 16-29 -13) 12 pont (teljes formatabella)

Eredmények

  1. forduló: BMTE - Kisvárda 2-1
  2. forduló: Újpest - BMTE 1-1
  3. forduló: BMTE - Fehérvár 1-4
  4. forduló: Mezőkövesd - BMTE 1-0
  5. forduló: BMTE - FTC 0-3
  6. forduló: MTK - BMTE 1-2
  7. forduló: BMTE - DVTK 2-1
  8. forduló: ZTE - BMTE 1-3
  9. forduló: BMTE - Paks 2-3
  10. forduló: BMTE - Honvéd 1-2
  11. forduló: PAFC - BMTE 3-0
  12. forduló: Kisvárda - BMTE 0-0
  13. forduló: BMTE - Újpest 1-1
  14. forduló: Fehérvár - BMTE 4-1
  15. forduló: BMTE - Mezőkövesd 0-1
  16. forduló: FTC - BMTE  2-1
  17. forduló: Budafok - MTK 2-2

Legutóbb a Póser - Huszti A., Romić, Oláh B., Zeke - Csonka, Filkor (Micsinai, 75.) - Skribek (Takács R., 63.), Lőrinczy (Kulcsár K., 63.), Szabó M. (Ihrig-Farkas, 75.) - Zsóri (Kovács D., 82.) összeállításban léptek pályára.

Házi góllövőlista

5 gólos
Kovács Dávid
Skribek Alen

3 gólos
Ihrig-Farkas Sebestyén

2 gólos
Zsóri Dániel

Házi gólpasszlista

3 gólpassz
Kovács Dávid
Kulcsár Kornél

2 gólpassz
Lőrinczy Attila
Medgyes Sinan
Zsóri Dániel

Piros lapok

1 piros lap
Huszti András (eltiltását letöltötte, játszhat a DVTK ellen)
Zsóri Dániel (eltiltását letöltötte, játszhat a DVTK ellen)
Marko Nikolić (eltiltását letöltötte, játszhat a DVTK ellen)

Sárga lapok

5 sárga lap
Danijel Romić (eltiltását letöltötte, játszhat a DVTK ellen)

4 sárga lap
Oláh Bálint
Filkor Attila

3 sárga lap
Huszti András
Szabó Máté
Takács Ronald
Vaszicsku Gergő

Téli játékosmozgás

Érkezett
Csonka András (FTC - kölcsönbe)
Zeke Márió (Fehérvár - kölcsönbe)
Jagodics Márk (Mezőkövesd)

Távozott
Kirják Henrik (Gyirmót)
Mervó Bence (Szentlőrinc - kölcsönben)

A Budafoki MTE kerete

Kapusok
42 Bese Balázs (HUN) 1999.01.22. 
29 Kovács Zoltán (HUN) 1984.10.29. 
30 Olasz Bálint (HUN) 2001.09.13.
1 Póser Dániel (HUN) 1990.01.12.  

Mezőnyjátékosok
21 Csonka András (HUN) 2000.05.01.
8 Fekete Máté (HUN) 1995.08.22. 
16 Filkor Attila (HUN) 1988.07.12. 
27 Harsányi Dániel (HUN) 2001.03.30. 
18 Huszti András (HUN) 2001.01.29. 
33 Marko Iharos (CRO) 1996.06.23. 
9 Ihrig-Farkas Sebestyén (HUN) 1994.01.28.
?? Jagodics Márk (HUN) 1992.04.10.
22 Khiesz Kornél (HUN) 1992.10.19.  
10 Kovács Dávid (HUN) 1991.06.18.
20 Kulcsár Kornél (HUN) 1991.11.11.
88 Lőrinczy Attila (HUN) 1994.04.08. 
3 Margitics Andor (HUN) 1991.01.03. 
23 Medgyes Sinan (SVK) 1993.06.30. 
11 Micsinai Miklós (HUN) 1998.01.11. 
4 Marko Nikolić (SRB) 1998.03.31. 
5 Oláh Bálint (HUN) 1994.12.02. 
19 Danijel Romić (CRO, HUN) 1993.03.19.
77 Skribek Alen (HUN) 2001.04.11.
24 Soltész István (HUN) 2000.11.29. 
99 Szabó Máté (HUN) 1999.01.26. 
17 Takács Ronald (HUN, UKR) 1998.01.26.
91 Vaszicsku Gergő (HUN) 1991.06.30.
7 Zeke Márió (HUN) 2000.09.01.
72 Zsóri Dániel (HUN, ROU) 2000.10.14.

Ismerős a másik oldalon

A DVTK saját nvelésű játékosa, Oláh Bálint 2017 végéig 13 élvonalbeli mérkőzésen viselte a DVTK mezét, ezen kívül a DVTK tartalékban is játszott 38 bajnokit, ahol szokszor a kapitányi szalagot is viselte. Mezőkövesd érintésével érkezett Budafokra.

Kovács Zoltán a 2009/2010-es idényben 9 bajnokin védte a DVTK kapuját. Azóta megjárta Ciprust és Romániát, védett Kaposvárott, Zalaegerszegen, a Vasasnál, 2019 óta a Budafok kapusa.

A vezetőedző

A marosvásárhelyi születésű, egykori 12-szeres magyar válogatott Czizmadia Csaba 2018-ban még aktív játékosként vette át a Budafok irányítását. A 35 éves vezetőedző jutatta az élvonalba a piros-feketéket, és jelenleg is ő irányítja a csapatot.