- Zoran Zekić vezetőedző kérésére az átigazolási időszak végén még szerettük volna megerősíteni a csapat támadó szekcióját is - nyilatkozta Benczés Miklós, a DVTK sportigazgatója. - Odise Roshi gyors és kiváló fizikai adottságokkal rendelkező, minőségi labdarúgó, aki több poszton is bevethető, de elsősorban a pálya jobb oldalán lesz erőssége a csapatnak. Az előző év végén ugyan sérülés miatt több mérkőzést is kihagyott, de már teljesen egészséges. A biztonság kedvéért csak akkor lép életbe a szerződése, ha a DVTK Medical szakemberei is megbizonyosodnak erről. Ezzel egyelőre befejeződött a játékoskeretünk átalakítása.

Odise Roshi az albán tengerparttól mintegy 20 kilométerre található Fier városában született, ott kezdte a pályafutását, és 16 évesen a helyi Apolonia csapatban debütált az élvonalban. Nem meglepő módon folyamatosan hívták az albán korosztályos válogatottakba is.

2009 nyarán a Flamurtari Vlorë játékosa lett, és az Európa Liga selejtezőjében mutatkozott be új csapatában. Hazai pályán legyőzték a skót Motherwellt, és ugyan idegenben vereséget szenvedtek, de Odise Roshi gólt lőtt. Végül két év alatt 51 bajnokin 8 gólt szerzett, és az 1. FC Köln szerezte meg a játékjogát. A Bundesligában 20 találkozón vetették be, egyetlen gólját a Kaiserslautern ellen szerezte. A német élvonalból hívták először az albán nemzeti csapatba, és összesen 59 alkalommal viselhette a címeres mezt. A válogatottból jól ismeri Hysen Memollát, akivel most már Diósgyőrben is együtt játszhat.

A Bundesliga 2-ben szereplő FSV Frankfurt labdarúgójaként folytatta előbb kölcsön, majd végleg, három idény töltött a Majna partján, és 83 bajnokin lépett pályára. Lejáró szerződését nem hosszabbította meg, hanem Horvátországba igazolt, ahol a HNK Rijeka csapatával bajnoki címet nyert. A 2016-os franciaországi Eb-n Albánia mindhárom meccsén pályára lépett felkeltve ezzel a grozniji csapat érdeklődését. Végül rábólintott a Csecsenföldről érkező ajánlatra, és egészen mostanáig a közvetlenül a topligák mögé rangsorolt (UEFA koefficiens szerint 7.) orosz élvonalban játszott. A Premjer-Ligában 84 mérkőzésen 11 gól és 10 gólpassz fűződik a nevéhez.

Csütörtökön az Akhmat Grozny törökországi felkészülési mérkőzésén még pályára lépett a Tom Tomsk ellen. A tervek szerint kedden érkezik Miskolcra, és a DVTK Medicalban rögtön elvégezik az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokat. Az eredmények kiértékelése után pedig életbe lép a vasárnap aláírt szerződése.

Névjegy

Vezetéknév: Roshi
Keresztnév: Odise
Születési idő: 1991. május 22.
Születési hely: Fier, Albánia
Állampolgárság: albán
Magasság: 187 centiméter
Poszt: szélső

Sikerei
Albán válogatott (59/5)
Horvát bajnok (2016/2017, HNK Rijeka)

Pályafutás
2020/2021 tavasz Diósgyőri VTK (kölcsönben, NB I.)
2020/2021 Akhmat Grozny (Oroszország, 1. osztály) 6/2
2019/2020 Akhmat Grozny (Oroszország, 1. osztály) 26/7
2018/2019 Akhmat Grozny (Oroszország, 1. osztály) 13/0
2017/2018 Akhmat Grozny (Oroszország, 1. osztály) 20/1
2016/2017 Terek Grozny (Oroszország, 1. osztály) 19/1
2016/2017 nyár HNK Rijeka (Horvátország, 1. osztály) 1/0
2015/2016 HNK Rijeka  (Horvátország, 1. osztály) 20/1
2014/2015 FSV Frankfurt (Németország, 2. osztály) 21/3
2013/2014 FSV Frankfurt (Németország, 2. osztály) 23/1
2012/2013 FSV Frankfurt (kölcsönben, Németország, 2. osztály) 30/2
2011/2012 1. FC Köln (Németország, 1. osztály) 20/1
2010/2011 Flamurtari FC (Albánia, 1. osztály) 22/5
2009/2010 Flamurtari FC (Albánia, 1. osztály)  29/3
2008/2009 FK Apolonia Fier (Albánia, 1. osztály) 17/0
2007/2008 FK Apolonia Fier (Albánia, 2. osztály)
2006/2007 FK Apolonia Fier (Albánia, 1. osztály) 4/0
2001-2006 FK Apolonia Fier utánpótlás

A DVTK téli igazolásai 2020/2021