Összefoglaló 2021. február 17., szerda

Csata - Aluinvent DVTK 85-84

A Női Kosárlabda NB I. A-csoportjának 12. fordulójában a Csata gárdájához látogatott az Aluinvent DVTK együttese. A hullámzó találkozó végig rendkívül nagy küzdelmet hozott, egyik csapat sem tudott jelentősebb előnyt kiharcolni magának. Az utolsó pillanatokban egy a hazai csapatnak kedvező erősen véleményes játékvezetői ítélettel éltek a vendéglátók, így ők örülhetnek a 85-84-es győzelmüknek.

Csata - Aluinvent DVTK 85-84


Mányoky két elhibázott hárompontos kísérlete után, Hayes büntetett kétszer, majd Kiss Angi is betalált, jól kezdte tehát a találkozót a Diósgyőr. Ami nem ment Mányokynak, sikerült Leliknek, így a házigazda csapat is megkezdte a pontgyártást a 2. perc végén, sőt, kisvártatva a vezetést is átvette (8-6). Kiss és Kányási góljaival újra a vendégeknél volt az előny, amely után a Csata csinált egy 10-0-ás szériát, nem csoda, ha Földi Attila kérte ki a találkozó első idejét (18-10). Ez jó döntésnek bizonyult, és Hayes vezérletével megkezdte a felzárkózást a piros mezes csapat, és a csereként beálló Aho is egy szép palánk alóli dobást mutatott be (20-18). Sajnos ezen a ponton megtorpant a DVTK, és a negyedből hátra lévő szűk két percben már csak a hazai játékosok találtak a gyűrűbe (25-18).

A második negyed első percében Pusztai és James kosárváltását jegyezhettük fel, majd Medgyessy két duplája közt újfent James volt eredményes (29-25).  A következő percekben is folytatták a felzárkózásukat a vendégek, és Pusztai találatával előbb két pontra megközelítették  ellenfelüket, majd Megyó közelről ki is egyenlített (31-31). Hiába kért időt Tursics edző, Pusztai újabb középtávolját követően újra a vendégek vezettek, igaz, nem sokáig, mert Zempare két duplájával fordított a Csata. Böröndy hármasára Kányási válaszolt hasonlóval, két újabb James-dupla után jött a második diósgyőri timeout (42-36). Ez jól sült el, mert Hayes bezúdította az első tripláját, aztán aho Nina is megvillant. Hiába kértek időt gyorsan a hazaiak is, az első félidő hajrája egyértelműen a piros-fehéreké volt, és Kányási közelijének köszönhetően ők vonulhattak minimális előnnyel az öltözőbe (42-43).

A fordulás után egy bátor egyéni akcióból Horváth Betti kezdte a pontgyártást. Pusztai válaszolt, majd négy hazai egység után Kiss középtávoli dobása szédült be (48-47). Az amerikai centerek akcióztak mindkét oldalon, aztán Pusztai duplájával és Kányási 2+1-es akciójával ismét vendég előnyt mutatott az eredményjelző (52-54). Hullámzott a mérkőzés, egyik csapat sem tudott jelentősebb előnyre szert tenni. Majdnem két percre befagyott az állás, sportszerűtlen hiba után Keyona büntetői törték meg a jeget, a másik oldalon viszont Horváthot hagyták távolról szabadon dobni a vendégek, aki ezt ki is használta. Két Zempare-dupla között Mokango tette a dolgát a palánk alatt (59-58). A játékrész hajrájából egy hajszállal a vendég együttes jött ki jobban, de a negyed így is egál lett (63-64).

Hayes és Mányoky dobópárbaját hozta a záró felvonás első két perce, amibe aztán a következő minutában Kányási és Lelik avatkozott bele (71-70). Rendkívül kiélezett volt az összecsapás, amely 35. perc elején még mindig eldöntetlenre állt (76-76). Három diósgyőri büntető és Horváth hármasa után ugyanez volt a helyzet, majd ismét Hayes bizonyult hidegvérűnek a büntetővonalon (79-81). Zempare egalizált és már csak három perc volt hátra a mérkőzésből. Keyona egy, Lelik két büntetőt értékesített, majd Megyó kínálta meg nagyszerű assziszttal az amerikait (83-84). Egypontos vezetéssel fordultak a csapatok az utolsó játékpercre. Megyóra fújtak faultot a Csata palánkja alatt, Böröndy csak az egyik büntetőjét értékesítette, időt kért a DVTK. 36 másodperc volt már csak vissza, a piros mezesek támadtak, sajnos Hayes eladta a labdát, a Csatánál volt a labda, és bár a diósgyőri játékosok kifejezetten vigyáztak arra, hogy ne szabálytalankodjanak, az egyik játékvezető mégis faultot látott Mokangonál. Lelik az első büntetőjét bedobta és ezzel a hazai együttes nyerte az összecsapást (85-84).

Női Kosárlabda NB I. A-csoport, 14. forduló

Ludovika-FCSM Csata - Aluinvent DVTK 85-84 (25-18, 17-25, 21-21, 22-20)

Budapest, Ludovika Aréna, zárt kapuk mögött. Játékvezetők: Cziffra Csaba, Nagy Viktor, Németh Patrik.
Csata: Horváth B. 8/6, Mányoky R. 8/6, Lelik 22/6, Hegedűs, Zempare 26/6. Csere: Böröndy V. 9/3, James 12, Angyal. Vezetőedző: Tursics Krisztián.
DVTK: Medgyessy 10/3, Pusztai 12, Kányási 12/3, Hayes 33, Kiss A. 6. Csere: Aho 4, Tóth F. 2, Frindt, Mokango 4, Vukov 1. Vezetőedző: Földi Attila.

Edzői értékelés

Földi Attila: - Csalódottak vagyunk, mert ha valamivel koncentráltabban játszunk támadásban és védekezésben is, akkor már korábban a magunk javára dönthettük volna el ezt a meccset, és nem kényszerültünk volna ebbe a végjátékba. Szombaton javítani kívánunk Cegléden.