Beharangozó 2021. március 4., csütörtök

Iványi Zoltán vezeti a DVTK - MTK meccset

Az OTP Bank Liga 25. fordulójában Iványi Zoltán vezeti a DVTK - MTK mérkőzést. Segítői az oldalvonal mellett Buzás Balázs és Csatári Tibor, az alapvonal mögött pedig Vad II István és Urbán Eszter lesznek. A tartalék játékvezetői feladatokat Medovarszki János látja el.

Iványi Zoltán vezeti a DVTK - MTK meccset


Iványi Zoltán 1975. december 3-án született, Békéscsabán. A játékvezetői vizsgát 2001-ben tette le, ezt követően megyéjében különböző labdarúgó osztályokban szerezte meg a szükséges tapasztalatokat. Egy Vác - Paks (0-2) bajnoki mérkőzésen debütált az NB I.-ben.

A futsalban is NB I.-es minősítésű. 2007-ben és 2009-ben a szakvezetők véleménye alapján az Év futsal Játékvezetője címet érdemelte ki.

2010-ben az Év Játékvezetője elismerésben részesült. 

A 2017/2018-as bajnokság végén az MLSZ Rangadó Díjátadón az év NB I-es játékvezetője díjjal jutalmazták.

Pályafutása során a focibiro.hu statisztikája szerint 256 élvonalbeli mérkőzésen működött közre játékvezetőként, ezeken 1165 sárga és 71 piros lapot osztott ki.

Iványi Zoltán ebben a bajnokságban két mérkőzést vezetett a DVTK-nak, a Budafok - DVTK és a Mezőkövesd - DVTK találkozón fújta a sípot. 

Az OTP Bank Ligában a mérkőzéseken a játékvezetőn kívül két asszisztens, két alapvonali asszisztens és egy tartalék-játékvezető is közreműködik. Iványi Zoltán segítői az oldalvonal mellett Buzás Balázs és Csatári Tibor, az alapvonal mögött pedig Vad II István Urbán Eszter lesznek. A tartalék játékvezetői feladatokat Medovarszki János látja el.

Iványi Zoltán az alábbi mérkőzéseinket vezette

2020/2021
2020. november 29. Mezőkövesd - DVTK 2-1
2020. október 17. Budafok - DVTK 2-1

2019/2020
2020. május 30. DVTK - Mezőkövesd 1-0
2020. február 8. DVTK - DVSC 1-2
2019. december 7. Mezőkövesd - DVTK 0-1
2019. szeptember 14. DVTK - ZTE 1-0

2018/2019
2019. május 19. DVTK - Újpest 3-0
2019. április 20. DVTK - Paks 1-0
2018. november 10. DVTK - DVSC 1-0

2017/2018
2018. június 2. DVTK - Videoton FC 2-1
2018. április 28. Újpest - DVTK 1-0
2017. augusztus 12. DVTK - PAFC 2-2

2016/2017
2017. május 13. DVTK - Mezőkövesd 2-2
2016. augusztus 17. Paks - DVTK 2-1

2015/2016
2016. április 20. DVTK - Honvéd 1-2
2015. november 21. DVSC - DVTK 1-0
2015. október 3. DVTK - Haladás 1-1
2015. július 30. DVTK - Videoton 1-2

2014/2015
2015. április 19. DVTK - Videoton 1-2
2015. április 4. DVTK - Paks 1-2
2014. október 4. DVTK - FTC 2-1

2012/2013 
2012. november 16. Pápa - DVTK 2-2

2011/2012
2011. október 2. DVSC-TEVA - DVTK 5-0

2010/2011
2010. augusztus 15. REAC - DVTK 2-2 (NB II.)

2009/2010
2009. augusztus 9. DVTK - Újpest 1-2

2008/2009
2009. április 18. DVTK - Győr 2-3
2009. március 15. MTK - DVTK 2-0
2008. szeptember 27. DVTK - Videoton 0-1

2007/2008
2007. augusztus 24. DVTK - Honvéd 2-2
2007. július 22. DVTK - DVSC 1-2

2006/2007
2006. november 3. Videoton - DVTK 2-0
2006. október 20. DVTK - DVSC 1-1

Játékvezetők a DVTK mérkőzésein (2020/2021)

  játékvezető

 
asszisztens

 
asszisztens

 
alapvonali
játékvezető

 
alapvonali
játékvezető

 
tartalék
játékvezető

 
1.
 
Berke Balázs
 
Albert István Medovarszki János Bogár Gergő Németh Ádám Csatári Tibor
2.
 
Pintér Csaba
 
Szert Balázs Huszár Balázs Karakó Ferenc Erdős József Bornemissza Norbert
3.
 
Berke Balázs
 
Szalai Balázs Horváth Róbert Takács János Szilágyi Sándor Aradi József
4.
 
Bognár Tamás
 
Kóbor Péter Szert Balázs Antal Péter Németh Ádám Csatári Tibor
5.
 
Antal Péter
 
Tóth II Vencel Horváth Zoltán Farkas Ádám Káprály Mihály Szécsényi István
6. 
 
Bogár Gergő
 
Medovarszki János Horváth Róbert Pintér Csaba Szilágyi Sándor Farkas Balázs
7. 
 
Iványi Zoltán
 
Szert Balázs Bornemissza Norbert Farkas Ádám Hanyecz Bence Csatári Tibor 
8.
 
Andó-Szabó Sándor Garai Péter Horváth Róbert Pillók Ádám Németh Ádám Tóth II Vencel
9.
 
Bogár Gergő
 
Buzás Balázs Horváth Róbert Iványi Zoltán Csonka Bence Horváth Zoltán
11.
 
Bognár Tamás
 
Buzás Balázs Szécsényi István Iványi Zoltán Takács János Vígh-Tarsonyi Gergő
12.
 
Iványi Zoltán
 
Tóth II Vencel Medovarszki János Káprály Mihály Kulcsár Katalin Horváth Zoltán
13.
 
Andó-Szabó Sándor Szalai Balázs Farkas Balázs Pillók Ádám Ducsai József Csatári Tibor
14.
 
Bogár Gergő
 
Tóth II Vencel Albert István Németh Ádám Szilasi Szabolcs Aradi József
15.
 
Pintér Csaba
 
Georgiou Theodoros Bornemissza Norbert Csonka Bence Lovas László Csatári Tibor
16.
 
Bogár Gergő
 
Garai Péter Medovarszki János Németh Ádám Pillók Ádám Horváth Róbert
17. Karakó Ferenc Albert István Horváth Róbert Iványi Zoltán Zierkelbach Péter Medovarszki János
18. Bognár Tamás Buzás Balázs Szalai Balázs Antal Péter Lovas László Szécsényi István
19. Zierkelbach Péter Georgiou Theodoros Kóbor Péter Berke Balázs Szilasi Szabolcs Király Krisztián
20.  Andó-Szabó Sándor Tóth II Vencel Szert Balázs Erdős József  Vad II István Aradi József
21. Bogár Gergő Szalai Balázs Huszár Balázs Németh Ádám Farkas Ádám Garai Péter
22.  Erdős József Georgiou Theodoros Medovarszki János Szilasi Szabolcs Takács János Csatári Tibor
23. Pintér Csaba Szalai Balázs Király Krisztián Solymosi Péter Ducsai József Csatári Tibor
24. Berke Balázs Georgiou Theodoros Horváth Róbert Solymosi Péter Csonka Bence Huszár Balázs
25.  Iványi Zoltán Buzás Balázs Csatári Tibor Vad II István Urbán Eszter Medovarszki János