Beharangozó 2021. március 22., hétfő

Elmarad a negyeddöntő első mérkőzése

A koronavírus járvány újra elérte PEAC együttesét, amely így nem tud elutazni holnap az Aluinvent DVTK elleni negyeddöntő keddre kiírt első összecsapására. A találkozó így elmarad, és a párharc folytatása is kétségessé vált.

Elmarad a negyeddöntő első mérkőzése


Női Kosárlabda NB I. A-csoport, negyeddöntő

2021. március 23., kedd
18:00 Aluinvent DVTK - PEAC-Pécs (elmarad)

A PEAC-Pécs tájékoztatása szerint az egyik sportolójuk már a március 10-11-én lejátszott két utolsó alapszakasz meccsük után megfertőződött Covid-19-cel. Ő akkor karanténba került, a többieknek nem adta át a vírust, esetükben a tesztelés negatív eredményeket hozott. Szombatra azonban egy másik csapattagjuk is tüneteket érzett, akinek a vasárnapi tesztje fertőzöttséget mutatott.
   
A mai, hétfő reggeli gyorsteszt még egy pozitív eredményt hozott, ami kapcsán a PEAC junior játékosai is kontakt személyekké váltak. Ebben a helyzetben a pécsiek úgy döntöttek, hogy játékosaik, sporttásaik, ellenfeleik egészségének megóvása érdekében minden stábtagjuk önkéntes karanténba vonul. Ebből a helyzetből két, 48 óra különbséggel elvégzett negatív PCR-teszt jelenthetne számukra kiutat, amelyet kedden és csütörtökön tudnak elvégezni. Ellenfelünknek pillanatnyilag csupán három olyan játékosa maradt, akik bevethetők lennének kedden.
   
A magyar bajnokság abban a szakaszában jár, amikor a negyeddöntők során halasztásra nincs idő és lehetőség (jövő szerdán már indulnia kell az elődöntőnek), ezért a PEAC vezetősége úgy határozott, hogy csapatuk a keddi meccsre nem utazik el. Ez azt jelenti, hogy a negyeddöntő első mérkőzését játék nélkül az Aluinvent DVTK javára igazolja a szövetség. A tervek szerint pénteken az egészséges játékosaival a PEAC kiáll a második mérkőzésre.

Jobbulást és gyors felépülést kívánunk az érintetteknek!