Beharangozó 2021. március 31., szerda

"Ezúttal is a magyar játékosokra építünk"

A hétvégén Magyar Kupa négyes döntőben vesz részt a DVTK Jegesmedvék csapata. A debreceni esemény elődöntőjében a Hydro Fehérvár AV19 lesz az ellenfele a fiatal magyar kerettel kiálló piros-fehéreknek. A kupahétvége előtt a csapat vezetőedzőjével, Tokaji Viktorral beszélgettünk a felkészülésről, a fiatal játékosok szerepéről és a párosításokról.

"Ezúttal is a magyar játékosokra építünk"


- A csapat számára már 10 napja befejeződött a bajnokság. Hogyan alakult a program az utolsó bajnoki meccs után?
- A bajnoki szezon végeztével összeállított edzésprogramunkon változtatni kellett, mivel sajnálatos módon magyar csapat nem jutott az Erste Liga döntőjébe, így a Magyar Kupa időpontja is korábbra került. A változtatásokhoz alkalmazkodtunk és azt gondolom, hogy péntekre készen leszünk azzal a munkával, amit el akartunk végezni a kupahétvége előtt.

- Mennyire nehéz a bajnokság végén egy mini alapozást megcsinálni és egy feszített szezon után felkészülni 2 meccsre?
- Egy hektikus szezon után, amikor az ember már kissé kiereszti a gőzt, akkor természetesen nem egyszerű feladat újra felvenni a meccsritmust és a tempót. De a motivációs tényezők nem csak minket érintenek, mert talán az összes csapatról elmondható, hogy valamelyest csalódott a bajnoki befejezés miatt.

- Várhatóak-e hiányzók a hétvégén, illetve a friss bajnok junior csapatból szerepet kaphatnak-e a fiatal játékosok?
- Hiányzók abból a szempontból nem lesznek, hogy a felállásunk teljes, de az összeállításunk nagymértékben változni fog. Vannak sérültjeink és a légiós játékosok közül vannak, akik sérülés és egyéb okok miatt már hazautaztak. Ahogy a szezon során végig, úgy ezúttal is a magyar játékosokra építünk, de közülük is többen sérüléssel bajlódnak. Azt a fontos célt tartottuk és tartjuk szem előtt, hogy a bajnoki címet szerző U21-es játékosoknak lehetőséget adunk és örülünk, hogy egy ilyen rangos eseményen is megmutathatják magukat a tehetséges fiataljaink. Valószínűleg nagyobb feladatot is rájuk fogunk bízni a hétvégén és kíváncsian várjuk, hogy miként élnek majd ezzel a lehetőséggel.

- Hogyan fogadtad azt a hírt, hogy a sorsolásnak köszönhetően a Hydro Fehérvár AV19 csapata lesz az ellenfél az elődöntőben?
- Én örülök, hogy a székesfehérvári csapattal fogunk játszani. Az minket külön motivál, hogy Magyarország egyik, ha nem a legjobb klubcsapatával találkozunk egy elődöntőben. Annak ellenére, hogy ők az esélyesek, ha valakit választhattam volna az ellenfelek közül, akkor az a Fehérvár lett volna, mégpedig az óriási kihívás miatt. Négy csapat három ligából érkezik, így érdekes lesz látni, hogy hol tartanak a csapatok és mire lesznek képesek a felek. Érdeklődve várom az összes mérkőzést.

- Milyen típusú játék lehet eredményes a Fehérvár ellen?
- A hazai DEAC-ot leszámítva mindegyik csapatnak nehézséget tud okozni a játéktér mérete. Aki hamarabb tudja adoptálni a pályaméretet a játékrendszeréhez, az lesz eredményes csapat. Ezen felül mi saját magunkkal, a saját játékunkkal foglalkozunk. Ha ez eredményességgel fog párosulni, akkor nagyon fogunk örülni, de azt talán mindenki tudja, hogy a Fehérvár milyen játékerőt képvisel és ők várhatják favoritként a hétvégét. Azonban egy mérkőzésen bármi megtörténhet és a saját játékunkból nem szeretnénk semmit feladni. Ezzel a felfogással fogunk jégre lépni Debrecenben.

- Nyolc évet töltöttél Székesfehérváron, érzelmileg különleges lesz számodra ellenük irányítani a csapatodat?
- Valóban hosszú éveket töltöttem Székesfehérváron játékosként és tudom, hogy mindig különleges légkör övezi ezt a klubot. Akár játékosként, akár vezetőedzőként egy nagyon jó kihívás ellenük készülni és meccselni. Még a mostani csapatban is vannak olyan játékosok, akikkel együtt játszottam, így biztos, hogy meg lesz a pikantériája a találkozónak, amit már nagyon várunk.