Beharangozó 2021. április 8., csütörtök

Az SBTC-t fogadja a DVTK tartalék

A szerdai hazai győzelem után ismét vendéglátóként lép pályára a DVTK tartalék csapata. Az NB III-as bajnokság 28. fordulójában a piros-fehérek a Salgótarjáni BTC-vel csapnak össze az edzőközpontban. A mérkőzés továbbra is zárt kapus, amely vasárnap 16:30-tól kezdődik.

Az SBTC-t fogadja a DVTK tartalék


NB III. Keleti csoport, 28. forduló

2021. április 11., vasárnap
16:30 DVTK tartalék – Salgótarjáni BTC

Zsivoczky Gyula: - Szerdán jól dolgoztak a játékosok, legyőztük a Balassagyarmatot, innentől kezdve viszont már a Salgótarján elleni mérkőzést helyeztük a fókuszba. A videóelemzőnk nagyszerűen felmérte az ellenfelet, amely ugyan partnercsapatunknak, ugyanakkor mumusunknak is számít. Ősszel csúnyán megtréfáltak minket, a 4-1-es vereségért hazai környezetben szeretnénk visszavágni. A stílusunkat, a csapat és az akadémia elveit továbbra sem fogjuk feladni, a lehető legtöbb fiatalnak játéklehetőséget kívánunk biztosítani. Egyelőre nem foglalkozunk az elmúlt időszak sikereivel, hiszen nagyon sok feladat vár ránk, ebben a hárompontos rendszerben csak a győzelmek jelentenek valódi előrelépést. Sűrű a program, továbbra is fontos, hogy jól forgassuk a keretet, ezáltal fenntartsuk a játékosok fizikális és mentális frissességét. 

Helyszín: Miskolc, DVTK Edzőközpont


Az NB III Keleti csoport 27. fordulójának programja

16:30 Jászberényi FC – Mezőkövesd Zsóry FC II
16:30 DVTK tartalék – Salgótarjáni BTC
16:30 Debreceni VSC II – Tiszafüredi VSE
16:30 Termálfürdő FC Tiszaújváros – Balassagyarmati VSE
16:30 Sajóbábony VSE – Tiszakécskei LC
16:30 Kisvárda Master Good II. – Ceglédi VSE
16:30 FC Hatvan – Putnok FC
16:30 Füzesgyarmati SK – Sényő-Carnifex FC 
16:30 Gyöngyösi AK-Mátra-Beton – BVSC-Zugló
16:30 Tállya KSE – Eger SE