A diósgyőri judos a 70 kilósok versenyében nem kapott jó sorsolást. Az első mérkőzésén az olimpiai kvalifikációs helyen álló görög Teltsidou volt az ellenfél, akit Szabina 2 wazari értékű dobással győzött le. A nyolcaddöntőben a hazai pályán induló vb ezüstérmes, Timo Barbarával találkozott. Kiegyenlített mérkőzésen a portugál indított egy leléptetés gyanús akciót, de erre nem kapta meg a várt büntetést. Nem sokkal a dudaszó előtt egy vitatható wazarival szerzett előnyt Timo, amit megtartott a mérkőzés végéig, így kiejtve Szabinát.  

Gercsák Szabina 112 ponttal gyarapodott, amihez a hátralévő két versenyen mindenképpen érmet kell szereznie, hogy kijusson az olimpiára.

A miskolci sportoló legközelebb a kazanyi Grand Slamen versenyez majd Oroszországban, május legelső hetében.