DVTK tartalék - BVSC    1-0 (1-0)

Zsinórban az ötödik győzelmét szerezte meg az NB III-as labdarúgó bajnokságban a DVTK tartalék együttese. A piros-fehérek hazai körülmények között a táblázat második helyén álló BVSC-Zugló csapatát győzték le. A mindent eldöntő találatot Schildkraut Krisztián szerezte tizenegyesből, a mérkőzés 13. percben.

U17: FTC - DVTK 1-3 (1-3)

Már az első negyvenöt perc során kialakult a végeredmény a DVTK U17-es találkozóján, amelyet a Ferencváros vendégeként játszottak le Bém Gábor fiai. A zöld-fehérek ugyan a tizedik percben előnyhöz jutottak, de ezután előbb Fercsák Róbert egyenlített, majd Balázs Patrik duplájának köszönhetően a Diósgyőr magabiztosan nyerte meg a mérkőzést. Az U17-es csapat zsinórban a harmadik összecsapását nyerte meg.

U15: DVTK - Paks 3-1 (1-0)

Remek ritmusban és elszántan futballozott a DVTK U15-ös csapata a Paks elleni, szombati bajnoki mérkőzésen. Kovács Ádám együttese a szünetre egygólos előnyt szerzett, de Homenszki Ronáldó találata után a második félidőben Sáreczki Szabolcs is betalált, valamint Homenszki meglőtte a másodikat is. A Paks ezután ugyan szépített, de a DVTK U15 győzelmét így sem fenyegette veszély.

U14: DVTK - Paks 4-3 (2-1)

Négy gólt lőtt, mégis szoros csatában tudta megszerezni a három bajnoki pontot a DVTK U14-es csapata. A piros-fehérek hazai környezetben hátrányba kerültek, de aztán fordítottak a Paksi FC ellen. A vendégek azonban szívósan küzdöttek, ezért teljesen megnyugodni csak a lefújás pillanatában lehetett.

LU19: Kisvárda - DVTK 6-2 (4-0)

Az első félidőben eldőlt a bajnoki pontok sorsa Kisvárdán, ahol a DVTK LU19-es csapata szerepelt bajnoki találkozón. A szabolcsiak ugyanis ekkor négygólos  előnyt szereztek, a fordulás után azonban a piros-fehérek már felvették a játék ritmusát. A meccs második felében már egyenrangú partnerei voltak a hazaiaknak, így a különbségen is sikerült csökkenteni.

LU16: Szolnok - DVTK 6-0  (2-0)

A DVTK U16-os leány csapata nem járt sikerrel a szolnoki bajnoki mérkőzésen. A keleti csoport 16. fordulójában a vendéglátók a szünetre kétgólos előnyt szereztek, amit a fordulás után tovább tudtak növelni. A piros-fehérek ezen a délutánon nem tudtak betalálni az ellenfél hálójába.