NB III: Sényő - DVTK tartalék 2-0 (1-0)

Hiába dominálta a játékot a DVTK tartalék csapata a sényői bajnoki mérkőzésen, a gólokat a hazaiak szerezték. Mindkét félidőben egyet-egyet, így a szabolcsi csapat otthon tartotta a pontokat. A piros-fehérek öt győzelem után maradtak alul az NB III-as bajnokságban, de szerdán ismét lehetőség van a javításra.

U19: DVTK - ÚFC 0-0

Nem született gól az U19-es bajnokság B csoportjának rangadóján, ahol az első két helyen található együttes mérte össze a tudását. A DVTK a második félidő többségét emberelőnyben játszotta le, kimaradt egy tizenegyes, és több helyzet is. Igaz, az újpestiek is megnyerhették volna a mérkőzést. A csapatok azonban megosztoztak a pontokon.

U17: DVTK - Fehérvár 2-2 (1-0)

Ismét döntetlent és újfent 2-2-t játszott egymással az U17-es bajnokság A csoportjában a DVTK és a MOL Fehérvár korosztályos csapata. Az első játékrészében a piros-fehérek szereztek vezetést, de a vendégek kétszer is egyenlíteni tudtak. A felek őrült hajrába mentek bele, mindkét oldalon több helyzet adódott, a fehérváriak a kapufát is eltalálták, de a győzelmet egyik fél sem tudta megszerezni.

U16: Gyirmót - DVTK 0-1 (0-0)

Fontos győzelmet szerzett idegenben a DVTK U16-os csapata. Miskei Attila együttese a B csoport 9. fordulójában Gyirmóton vendégszerepelt, ahol a mindent eldöntő találat a mérkőzés 72. percében született. A DVTK három pontot érő gólját Balázsi Levente szerezte a gyirmótiak otthonában.

U15: KTE - DVTK 0-0

Egy ponttal gazdagabban tért haza kecskeméti túrájáról a DVTK U15-ös csapata. A bajnokság 25. fordulójában a piros-fehérek nagy fölényben futballoztak, a játék minden elemében felülmúlták a hazaiakat. Csupán egy mutatóban, a gólban nem sikerült feléljük kerekedni ezen a napon.

U14: KTE - DVTK 1-0 (0-0)

Hiába játszott jelentős mezőnyfölényben Kecskeméten a DVTK U14-es csapata, ezúttal ez nem párosult eredménnyel. A hazaiak ugyan szervezetten védekeztek, ám ezzel kimerült a teljesítményük. Egy öngóllal azonban vezetést szereztek, s mint később kiderült: ezzel meg is szerezték a találkozó három pontját.

U13: DVTK - SBTC 7-0 (6-0)

Továbbra is őrzi vezető helyét az U13-as bajnokságban a DVTK együttese. Az Északkeleti csoportban ebben a szezonban utoljára lépett pályára hazai körülmények között Sipos Gergő csapata, méghozzá a Salgótarján ellen. A pontok sorsa már az első félidőben eldőlt, a bajnoki cím viszont majd csak az utolsó fordulóban fog.

U12: DVTK - SBTC 30-0 (11-0)

Gólzáporos győzelemmel biztosította be bajnoki címét a DVTK U12-es csapata. Kiser László és Szakál Csaba együttese hazai körülmények között győzte le a Salgótarjáni BTC csapatát, ezzel matematikailag is behozhatatlan előnyt szerzett az Északkeleti csoportban. Az U12-es korosztály az eddigi tizenhét mérkőzéséből tizenötöt megnyert, s csupán kétszer maradt alul aktuális ellenfelével szemben.

LU19: DVTK - Balmazújváros 0-3 (0-1)

A hajdúsági városban korábban lejátszott találkozóhoz képest jóval nagyobb ellenállásra késztette Balmazújváros együttesét a DVTK LU19-es csapata. A piros-fehérek előtt több lehetőség is adódott, de ezeket nem sikerült kihasználni. A vendégek viszont háromszor betaláltak, így megérdemelten szerezték meg a három bajnoki pontot.

LU16: DVTK - Békéscsaba 3-2 (2-0)

Nagy Enikő tripjánának és a remek csapatmunkának köszönhetően a DVTK LU16-os csapata a második félidő elejére háromgólos előnyt szerzett a Békéscsabával szemben. A hazai bajnoki hajrában azonban a vendégek közelebb tudtak zárkózni, ám a piros-fehér hölgyek rendkívül elszántan, nagy akarattal játszottak ezen a délutánon, ami sikerre vezetett, hiszen szoros csatában sikerült megszerezni a győzelmet.