Kondás Elemér legnagyobb sikereit Debrecenben érte el, azonban borsodi srácként harminc éves koráig kizárólag Borsod-Abaúj-Zemplén megyében futballozott, középiskolába is Miskolcon járt, a II. Számú Ipari Szakközépiskola (a mai Kandó Kálmán) tanulója volt. Pályafutásának részletei lejjebb görgetve olvashatók.

- Nagyon örülök, hogy a DVTK edzője lehetek, hiszen korábban voltam egy évig a klub labdarúgója, borsodi vagyok, harminc évig éltem a megyében, Miskolc mellett, Szirmabesenyőben nőttem fel, Miskolcon jártam középiskolába is, így egyáltalán nem ismeretlen számomra a város és a közeg - nyilatkozta Kondás Elemér, a DVTK vezetőedzője. - Egyszer már volt megkeresésem a klub részéről, akkor nem jött össze, de örülök, hogy most rám esett a választás. Ugyanakkor nagyon sajnálom, hogy a csapat kiesett az NB I.-ből, mert tudom, hogy milyen fontos a DVTK az itt élő embereknek és a klub szurkolóinak. Ezt annak idején játékosként és ellenfélként is volt szerencsém megtapasztalni. Ez egy óriási feladat és egy hatalmas kihívás, aminek szeretnénk megfelelni. Szeretném, ha a csapat visszajutna oda, ahol a helye van. Ezért kell nekünk a kollégákkal és a játékosokkal nagyon sokat dolgozni, hogy ez sikerüljön. Tudom, hogy mit éreznek a szurkolók, én is át tudom érezni, hiszen mi is kiestünk a Debrecennel. Nehéz volt, de fel kell állni, mert az is fontos, hogy egy kudarc után valaki milyen gyorsan és hogyan tud felállni. Ehhez nagyon nagy szükségünk lesz a szurkolók támogatására is, mert én azt vallom, hogy egy csapat akkor tud eredményes lenni, ha a klubban dolgozó minden ember és a szurkolók is a csapat mellé állnak. A szurkolók az egyik legfontosabb részei a labdarúgásnak, és ez Diósgyőrben különösen is igaz, mert páratlan szurkolótáborral rendelkezik ez a klub. Igyekezni fogunk, hogy megháláljuk a segítségüket!

- Kondás Elemér személyében a klubhoz és a megyéhez kötődő szakember veszi át a csapatot - tette hozzá Benczés Miklós sportigazgató. - Korábbi eredményes edzői pályafutását nem kell bemutatni, ezúttal csak annyit emelek ki, hogy a DVSC idei feljutásában kimagasló szerepet vállalt, korábban a klubtörténetben először vitte fel a Kisvárdát az NB I.-be, és ne feledkezzünk el a DVSC-vel nyert két bajnoki aranyérméről sem. Az eredményesség mellett munkássága másik jellemzője, hogy sikeresen építi be a fiatalokat, ugyanakkor jól kezeli a rutinos labdarúgókat is. Hiszek benne, hogy vezetésével azonnal visszajut a DVTK az élvonalba!

A DVTK új vezetőedzője csütörtökön sajtótájékoztatón mutatkozik be a média munkatársainak. 

Labdarúgóként

1975-ben a Szirmabesenyő együttesénél kezdett serdülőként futballozni, majd a sajószentpéteri Borsodi Bányászhoz vezetett az útja, itt lett felnőtt labdarúgó. Katona évei alatt a miskolci Honvéd Papp Lajos SE-nél játszott, ahonnan 1985-ben az akkor a másodosztályban szereplő DVTK-hoz igazolt. Diósgyőrben tíz mérkőzésen lépett pályára és két gólt szerzett, így együtt rúghatta a labdát a DVTK aranycsapatának több neves játékosával, többek között Oláh Ferenccel, Veréb Györggyel és Teodoru Borisszal is.

Egy év után, 1986-ban következett a harmadosztályú Kazincbarcikai Vegyész, amely még abban az évben feljutott a második vonalba. A korabeli beszámolók szerint „a társai által tudása és emberi tulajdonságai miatt tisztelt és csapatkapitánynak megválasztott Kondás Elemér ettől kezdve a borsodi iparváros együttesében kergette a labdát számos felejthetetlen élményt szerezve magának és a szurkolóknak”. Tagja volt a város sikercsapatának is, amely 1990-ben kis híján feljutott az élvonalba a Honvéd ellen vívott osztályozókon és a Vác ellen kupaelődöntőt játszhatott. Összesen hét esztendőt töltött a fennállásának egyik legszebb időszakát élő klubban. .

A barcikai évek után 1993-ban nagy lehetőség adódott előtte, hiszen pályafutása során első alkalommal a frissen feljutott - Garamvölgyi Lajos által irányított - DVSC hívásának engedve kipróbálhatta magát az élvonalban is, de egy jól sikerült esztendő után egy makacs sérülés miatt a második évben már nem játszott. 1994-től kettős játékengedéllyel a Hajdúszoboszló játékosa lett, ez az időszak egy békéscsabai kölcsönadást leszámítva 1998-ig tartott, ezt követően saját elmondása szerint már a levezetés időszaka jött, alacsonyabb osztályokban.

Edzői pályafutás

Kondás Elemér tudatosan készült a tréneri munkára, hiszen aktív játékos korában már elvégezte a TF középfokú edzői tanfolyamát. Először 1998 októberében megbízott edzőként irányította a Püspökladányt, majd a Kaba Meteorit együttesénél lett játékos-edző. 2001-ben visszatért Debrecenbe, a DVSC junior csapatát irányította. 2002 és 2004 között Szentes Lázár mellett pályaedzőként tevékenykedett a DVSC első csapatánál, majd három évig irányította a Létavértest és ugyancsak három évig az akkor a DVSC második csapatának számító DVSC-DEAC-ot, utóbbival kétszer is ezüstérmet nyert az NB II. Keleti-csoportjában.

2011-től 2016-ig öt éven át volt a Debreceni VSC vezetőedzője. Irányítása alatt két bajnoki címet (a 2011/2012-es kiírásban veretlenül), egy bronzérmet és két Magyar Kupát nyertek a debreceniek. Összesen 162 bajnoki találkozón vezette a csapatot, ami a legtöbb a DVSC történetében. 2016 júliusában lemondott a posztjáról.

2017 nyarától a másodosztályú Kisvárda trénere lett, és a bajnokság végén a szabolcsiakkal a másodosztály második helyén zárta a bajnokságot, így kiharcolta a jogot, hogy ismét az élvonalban vezethessen csapatot. Az NB I.-et is vele kezdte a várdai csapat, de a türelem nem tartott sokáig, hiszen két forduló után menesztették a kispadról.

A 2019/2020-as szezonban először a harmadosztályú Debreceni EAC szakmai igazgatója és vezetőedzője lett, majd a másodosztályban szereplő ETO FC Győr élére nevezték ki, végül négy év szünet után 2020 júniusában ismét az idény végén az NB I.-től búcsúzó DVSC vezetőedzője lett. Bár a mögöttünk hagyott bajnokságban csapatával magabiztosan vezették az NB II.-es tabellát, a biztos feljutó helyen álló debreceniek 2021. februárjában úgy döntöttek, hogy másképpen képzelik el a szakmai munkát, ezért a 24. forduló után felmentették a munkavégzés alól.

Névjegy

Név: Kondás Elemér
Születési hely: Szikszó
Születési idő: 1963. szeptember 11.

Sikerei edzőként

Magyar bajnok (2011/2012, DVSC; 2013/2014, DVSC)
Magyar Kupa-győztes (2011/2012, DVSC; 2012/2013, DVSC)
Hajdú-Bihar megyei I. osztály bajnoka (1998/1999, Kaba)
NB II. ezüstérmes (2008/2009 DVSC-DEAC, 2009/2010 DVSC-DEAC. 2017/2018, Kisvárda)
NB I. bronzérmes (2003/2004, DVSC)
NB III. bronzérmes (2004/2005, Létavértes; 2005/2006, Létavértes)

2014-ben hosszabb időn át végzett kiemelkedő edzői tevékenysége elismeréseként Bay Béla-díjat vehetett át.

Sikerei labdarúgóként

NB I. bronzérmes (1994/1995, DVSC)
NB II. ezüstérmes (1989/1990, KBSC; 1995/1996, Hajdúszoboszló)
NB III. bajnok (1986/1987, KBSC)
NB I.-es labdarúgó (25/4, DVSC, Békéscsaba)
A DVTK egykori játékosa (10/2, NB II.)

Edzői végzettség

UEFA Pro-licenc

Edzői pályafutás

2021/2022 vezetőedző Diósgyőri VTK (NB II.)
2020/2021 február 15-ig Debreceni VSC (NB II.) 24 mérkőzés
2019/2020 június 7-től Debreceni VSC (NB I.) 6 mérkőzés
2019/2020 december 3.-március 29. vezetőedző, Győri ETO (NB II.) 9 mérkőzés
2019/2020 ősz szakmai igazgató, vezetőedző, Debreceni EAC (NB III.)
2018/2019 július 30-ig vezetőedző, Kisvárda FC (NB I.) 2 mérkőzés
2017/2018 vezetőedző, Kisvárda FC (NB II.) 38 mérkőzés
2016/2017 tavasz vezetőedző, DVSC-DLA U16 11 mérkőzés
2016/2017 július 25-ig vezetőedző, Debreceni VSC (NB I.) 2 mérkőzés
2015/2016 vezetőedző, Debreceni VSC (NB I.) 33 mérkőzés
2014/2015 vezetőedző, Debreceni VSC (NB I.) 30 mérkőzés
2013/2014 vezetőedző, Debreceni VSC (NB I.) 30 mérkőzés
2012/2013 vezetőedző, Debreceni VSC (NB I.) 30 mérkőzés
2011/2012 vezetőedző, Debreceni VSC (NB I.) 30 mérkőzés
2010/2011 április 20-tól vezetőedző, Debreceni VSC (NB I.) 7 mérkőzés
2010/2011 április 20-ig vezetőedző, DVSC-DEAC (NB II.) 22 mérkőzés
2009/2010 vezetőedző, DVSC-DEAC (NB II.)
2008/2009 vezetőedző, DVSC-DEAC (NB II.)
2007/2008 vezetőedző, DVSC-DEAC (NB III.)
2006/2007 vezetőedző, Létavértes (NB III.)
2005/2006 vezetőedző, Létavértes (NB III.)
2004/2005 vezetőedző, Létavértes (NB III.)
2003/2004 másodedző, Debreceni VSC (NB I.)
2002/2003 másodedző, Debreceni VSC (NB I.)
2001/2002 vezetőedző, DVSC junior
1998/1999 vezetőedző, Kabai Meteorit (H.-B. megyei I. osztály)
1998/1999 megbízott vezetőedző, Püspökladány

Labdarúgó pályafutás

2001 Hajdúdorog
2000-2001 Rakamaz   
1999 Kabai Meteorit
1998/1999 Püspökladányi FC (NB II.)
1997/1998 tavasz Tiszafüred   
1997/1998 ősz Kabai Cukor FC-Hajdúszoboszló (NB I/B)
1996/1997 Békéscsaba (kölcsönben - NB I.)
1996/1997 Kabai Cukor FC-Hajdúszoboszló (NB II.)
1995/1996 Kabai Cukor FC-Hajdúszoboszló (NB II.)
1994/1995 Kabai Cukor FC (NB II. - kettős játékengedéllyel)
1994/1995 Debreceni VSC (NB I.)
1993/1994 Debreceni VSC (NB I.) 24/4
1992/1993 Kazincbarcikai SC (NB II.)
1991/1992 Kazincbarcikai SC (NB II.)
1990/1991 Kazincbarcikai SC (NB II.)
1989/1990 Kazincbarcikai SC (NB II.)
1988/1989 Kazincbarcikai SC (NB II.)
1987/1988 Kazincbarcikai SC (NB II.)
1986/1987 Kazincbarcikai SC (Területi bajnokság)
1985/1986 Diósgyőri VTK (NB II.) 10/2
1985/1986 Honvéd Papp József SE (Területi bajnokság)
1984/1985 Honvéd Papp József SE (Területi bajnokság)
1983/1984 Borsodi Bányász (Területi bajnokság)
1982/1983 Borsodi Bányász (Területi bajnokság)
1981/1982 Borsodi Bányász (Területi bajnokság)
1980/1981 Borsodi Bányász (B.-A.-Z. megyei I. osztály)
1975-1980 Szirmabesenyő utánpótlás