Jónyer István 1950. augusztus 4-én született Miskolcon. Az 1970-es években, sportágában a világ legeredményesebb játékosai közé tartozott. Az általa kitalált és tökéletesített "kiflipörgetés" azóta is legendásnak számít az asztalitenisz világában.

Pályafutását tizenhárom évesen a Diósgyőri VTK játékosaként kezdte. 1970-ben a Budapest Spartacushoz igazolt, és a klub színeiben versenyzett egészen 1984-es visszavonulásáig. Férfi párosban kétszer lett világbajnok, 1971-ben Klampár Tiborral, illetve 1975-ben Gergely Gáborral. Ugyancsak 1975-ben, egyesben is világbajnoki címet nyert, miután a calcuttai döntőben felejthetetlen meccsen győzte le a jugoszláv Anton Sztipancsicsot. Négy évvel később 1979-ben az „aranycsapat” tagjaként szerezte negyedik világbajnoki első helyét; ugyanott Klampár Tibor oldalán ezüstérmes lett párosban. Európa-bajnokságokon kétszer férfi párosban, kétszer pedig csapatban győzött. 1967–1982 között 33 alkalommal nyert magyar bajnokságot. Az 1980-as évek elején rövid ideig Olaszországban játszott. Nemzetközi karrierjét 1984-ben fejezte be 328-szoros válogatottként. 1984-ben, a válogatottságtól való visszavonulása után profi játékosként folytatta pályafutását: az osztrák Stockerau csapatához igazolt. 2006-tól az SV Salamander Kornwestheim együttesében játszik a német körzeti ligában. 1996-tól, majd 2011 és 2013 között a Magyar Asztalitenisz Szövetség alelnöke volt, 1997-től rövid ideig a magyar válogatott szövetségi kapitányaként tevékenykedett.

- Mi volt az, ami elsőnek eszébe jutott, amikor megtudta, hogy a Nemzet Sportolója lett?
- A diósgyőri kezdetek jutottak eszembe először, és azok a játékosok futottak át az agyamon, akikkel anno gyerekkoromban játszottam.

- Tizenhárom éves koráig több sportágat is űzött, végül milyen impulzus miatt döntött az asztalitenisz mellett?
- Dankovics József fedezett fel, amikor egy iskolai bajnokságot megnyertem egy kezdetleges ütővel és úgy érezték, hogy elég jó a labdaérzékem. Hangsúlyozom, egy nagyon kezdetleges ütővel kezdtem, édesapám asztalos volt, ő faragta nekem, hungarocell volt ráragasztva. Kopogós volt nagyon, de megvertem vele az igazolt versenyzőket.

- Hogyan nézett ki a tizenéves Jónyer István egy átlagos napja, miután elkezdett a Diósgyőrben játszani?
- Volt egy olyan nyaram, hogy három hónapig reggeltől estig játszottam egy barátomnál, aki adott 16 fórt körülbelül és három hónap után már én adtam neki ötöt. Az egyesülettől kölcsönkértünk egy asztalt, azt levittük hozzá és azon játszottunk, aztán mire szeptemberre visszatértem én lettem az egyik legjobb. Láttam, hogy nagyon jó játékosok vannak az egyesületben és hát mondom ez így nem mehet tovább, hogy engem hülyére verjenek, akkor mindent beleadtam, hogy fölzárkózzak hozzájuk, de hát ez annál jobban sikerült.

- Jól tudom, hogy több éven keresztül is járt vonattal Budapestre edzésekre?
- Legalább négy éven keresztül így volt. Iskola után délben vonat, négyre fölértem, négytől nyolcig edzés, így éjfélre értem haza. Ez így ment minden nap. Hétvégén, szombaton és vasárnap pedig verseny volt valamelyik nagyvárosban.

- Ha meghallja azt az egy szót, hogy Kalkutta mi az, ami elsőnek az eszébe jut?
- Az, hogy nagyon készültem. 1972-ben Balczó Andrást választottam példaképemnek, amikor Münchenben olimpiai aranyérmes lett és akkor én is ilyen magasságokban gondolkodtam. Olyan nagy sportoló akartam lenni, mint ő. 1975-ben mindent erre tettem föl, még éjszaka is edzettem. Általában kerékpároztam egy 10-12 órás edzés után. Még ezt is bevállaltam, mert ilyen egyszerű vidéki fejjel azt mondtam, ha az ellenfeleim már rég alszanak és én még mindig edzek, akkor csak én nyerhetek. Aztán olyan önbizalommal álltam asztalhoz, hogy akármennyire vezettek, azt mondtam, hogy csak én nyerhetem meg a mérkőzést.

- Az 1979-es világbajnokságon a szinte verhetetlennek hitt Kínát győzték le kétszer is csapatban, ráadásul Ázsiában, mi volt a siker kulcsa?
- Akkor mi nagyon jó formában voltunk Gergely Gabival és bár mindig hiányzott az eltiltott Klampár Tibor, végül ő is jöhetett Észak-Koreába. Már 1975-ben is megnyertük volna a világbajnokságot, de 1979 volt az, amikor mind a hárman olyan klasszul, annyira együtt voltunk és annyira akartuk a győzelmet. Miután az első meccset aránylag simán megnyertük Kína ellen, már akkor úgy éreztük, hogy itt lehet sanszunk a döntőben is, ami elég sima lett végül. Én vesztettem ugyan egyet, de nekem is meccslabdám volt a legjobb kínai ellen, egy szett 20:19-nél elütöttem egy ziccert. Aztán a döntő szettben csaltak egyet, 10:6-om volt és akkor csaltak egy oldalcsuszát, beszámolták a kínainak és akkor először én is egy kicsit ideges lettem és ez rányomta a bélyeget a játékomra. Végül 25:19 re vesztettem a döntő szettben, de a csapatgyőzelem abszolút sima volt.

- Végezetül, milyen érzésekkel gondol vissza a Miskolcon és a DVTK-ban eltöltött évekre?
- Az volt az igazi, és azok a játékosok, akikkel akkor kezdtem. Öt napig voltam Borsodban élménybeszámolón, és most szervezek a még életben lévő játékosoknak egy köszöntőt, hogy megköszönjem nekik is, hogy ilyen magasságokba emeltek és segítettek fiatalkoromban. Klampár Tibornak és Gergely Gábornak már megköszöntem, de a borsodi fiúknak még nem, és nagyon-nagyon várom már. Izgalmas érzéseim vannak, hogy újra együtt legyek velük, akikkel kezdtem. 

A sporttörvény alapján a Nemzet Sportolói tesznek javaslatot az új tagra, akit a sportért felelős államtitkár terjeszt fel, majd a jelöltről a kormány dönt.

A testület tagja az lehet, aki a 60. életévét betöltötte, sportolóként kimagasló eredményt ért el, és versenyzői pályafutása után is fontos szerepet játszott a hazai sportéletben.

A Nemzet Sportolói

Balczó András (öttusa) 2004–
Hammerl László (sportlövészet) 2004–
Ivánkay Mária (parasport, asztalitenisz) 2004–
Keleti Ágnes (torna) 2004–
Portisch Lajos (sakk) 2004–
Rejtő Ildikó (vívás) 2007–
Schmitt Pál (vívás) 2014–
Magyar Zoltán (torna) 2015–
Kamuti Jenő (vívás) 2017–
Varga János (birkózás) 2018–
Faragó Tamás (vízilabda) 2020–
Jónyer István (asztaliteniszező) 2021–