A DVTK versenyzőjének súlycsoportjában erős mezőny gyűlt össze, ahová 42 nevezés érkezett. Szabinának, ennek és az elmúlt hetekben, a tatai edzőtáborban szenvedett lábujjtörése ellenére is megvolt az esélye egy jó szereplésre, de sajnos végül nem jött össze a legjobb nyolcba kerülés. 

Az első fordulóban a szlovén Anka Pogacnik várt a miskolci judosra a legjobb 32 közé kerülésért, aki egy korai waza-arival hamar előnybe került. Szabina ezt követően végig irányított és kitudott egyenlíteni szintén egy egypontos akcióval. Így következhetett az aranypont, ahol egy szépen kidolgozott támadás után ipponnal megnyerte a mérkőzést a diósgyőri judos és továbbjutott a következő körbe.

A második fordulóban a világranglista 41. helyezettje, a kameruni Arrey Sophina következhetett, akit Szabina pályafutása során másodjára is le tudott győzni egy korai ipponnal és bejutott a nyolcaddöntőbe.

A negyeddöntőbe kerülésért a kétszeres Európa-bajnok, Sanne Van Dijke ellen lépett tatamira a miskolci judos, aki egy jó fogás után meglepte a magyar versenyzőt és egy ipponnal hamar eldöntötte a mérkőzést. 

Gercsák Szabina, így kiesett a 2021-es judo világbajnokságról és szinte biztossá vált, hogy nem jut ki az idei tokiói olimpiára. 

Fotó: IJF