- Nekem nem csak azért különleges ez a szerződés, mert miskolci  vagyok, hanem azért is, mert gyermekkorom óta rajongok a DVTK-ért - mondta Bánhegyi Bogdán. - Amikor csak lehetett, a lelátón szurkoltam a csapatnak, sőt még idegenbe is eljártam. A Diósgyőr nagyon sokat jelent számomra, ezért is fantasztikus ez a pillanat. Már akkor is boldog voltam, amikor az U19-es csapat mellett felkerültem a tartalékcsapatba. Amikor csak pályára léptem igyekeztem a tudásom legjavát  nyújtani. Mostantól azért fogok kőkeményen dolgozni, hogy fiatal korom ellenére felnőljek az első csapat szintjéhez, és hozzásegítsem a DVTK ahhoz, hogy egy év alatt visszajusson az NB I-be. 

-  Bánhegyi Bogdán 6 éves kora óta a DVTK labdarúgója, ami azt is igazolja, hogy kellő alázattal, kitartással, szorgalmas munkával végig haladva a korosztályos ranglétrán bárki számára elérhető a professzionális szint - nyilatkozta Fogarasi Zoltán, a DVTK Labdarúgó Sportakadémia igazgatója. - Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy Bogdán számára ez a szerződés egy megelőlegezett bizalom, amire viszont az eddig teljesítményével teljes mértékben rászolgált. Rövid idő alatt nagyot fordult vele a világ, hiszen egy évvel ezelőtt nagyon komoly sérülést szenvedett. Ezután a rehabilitációs protokollt betartva, és végigjárva először a saját korosztályában (U17), majd a tehetségét igazolva az U19-ben, később pedig bedobva őt a mélyvízbe 8 mérkőzés erejéig már az NB III-.ban is védhetett, ahol jól megállta a helyét. Büszkék vagyunk rá, hogy a következő idénytől kezdve az első csapat keretéhez tartozik. Egy ilyen fiatal játékos esetében fontos mérföldkő a felnőtt világba történő belépés, de azt sem szabad elfelejteni, hogy számára a rendszeres játéklehetőség biztosítása az elsődleges. Erre a következő évi NB III.-as bajnokságban folyamatosan lesz lehetősége, ahol felnőtt szinten még több rutint, tapasztalatot szerezhet. Ezáltal könnyebben ugorhatja majd meg a következő szintet is, ami akár az NB II.-ben történő debütáláshoz is vezethet. Ehhez minden képessége adott Bogdánnak, melynek továbbfejlesztésében Tuska János kapusedző segíthet, akinek személyében kiváló szakember került az első csapat szakmai stábjába.

Névjegy

Név: Bánhegyi Bogdán
Születési idő: 2004. február 20.
Születési hely: Miskolc
Poszt: kapus

Pályafutás

2021/2022 Diósgyőri VTK (NB II.)
2021/2022 DVTK tartalék (NB III.)
2020/2021 DVTK tartalék (NB III.) 8/0
2020/2021 DVTK U17, U19 
2019/2020 DVTK U16
2018/2019 DVTK U15, U16
2017/2018 DVTK U14
2016/2017 DVTK U13
2015/2016 DVTK U12, U13
2014/2015 DVTK U11, U12
2013/2014 DVTK U10, U11
2012/2013 DVTK U9, U10
2011/2012 DVTK U8, U9
2010/2011 DVTK U7, U8