- Nagyon sok a változás a női labdarúgás terén - kezdte Benczés Miklós. - Hogy melyik a legnagyobb, azt nehéz megmondani. Változik a női labdarúgás támogatási rendszere, a fiú akadémia sikereinek köszönhetően elnyertük a női akadémiai címet is, ez jelentős előnyökkel jár, ahogy az is az, hogy a felnőtt női csapatunknál új vezetőedző és szakmai stáb veszi át az irányítást, akiknek új elképzeléseik vannak. Talán a struktúra átalakítása jelenti a női szakágban a legnagyobb különbséget. Korábban Fórizs Sándor vezetése alatt a női labdarúgás teljesen önállóan működött, egybefolyt a felnőtt és az utánpótlás szakmai munka, Sándor pedig a vezetőedzői feladatai mellett, mindent egy kézben tartott, így gyakorlatilag betöltötte a szertárosi és minden egyéb pozíciót is, ami csak elképzelhető. A női akadémiának külön vezetője lett, már élesen elválik a felnőtt és a női utánpótlás labdarúgás.A jelenlegi szakmai stáb  úgy működik, mint ahogy egy profi szakmai stábnak működnie kell. Hozzáteszem, hogy erre korábban is lett volna lehetőség, de a korábbi vezetőedzőnk ezt nem igényelte.Örülök, hogy Gábor nyitott a csapatmunkára. Egyetlen komoly célt határoztunk meg, hogy próbáljuk tartani az előző évi pozíciót és a következő évben is a középmezőny elejéhez szeretnénk tartozni a magyar játékosok magasabb számú szerepvállalása mellett.


- Mindenekelőtt nagyon köszönöm a felkérést - tette hozzá Bém Gábor. - Kicsit furcsa volt ennyi férfi labdarúgásban eltöltött év után áttérni egy teljesen más vonalra, de ez is egy új kihívás számomra. Örülök annak, hogy vannak mellettem szakemberek, akik a munkámat segítik. Korábban is belekóstoltam már ebbe az akadémián. Ahogy Miklós is mondta, nagy átalakuláson megy át a női labdarúgó csapat, megtartottuk azokat, akik potenciálisan tudnak nekünk segíteni és melléjük hosszú távon - célként is ezt határoztuk meg - fiatal saját nevelésű játékosokat fogunk beépíteni. Kicsit szeretnénk diósgyőriesíteni a női futballt is. Ez a hét a rávezető hetünk, nekem is meg kell ismernem a lányokat. A jövő héttől napi két edzéssel készülünk majd, utána pedig következnek a felkészülési mérkőzések.

A médiaeseményen Bém Gábor megnevezte segítőit, azaz bejelentette a csapat új szakmai stábját. Roza László aszisztens edzőként, Vadon Lajos kapusedzőként, míg Thür Antal erőnléti edzőként segíti majd a vezetőedző munkáját. A videoelemző feladatait a DVTK korábbi labdarúgója, Tucsa Róbert látja el. Masszőrként Kiss Laura, csapatmenedzserként pedig Hajdu Petra erősíti a stábot.

Természetesen szóba kerültek a keretben bekövetkezett változások is. Amint arról már beszámoltunk, a közelmúltban Katherine Byrne, Samantha De Pinho, Heidi Giles, Siobhan Higgins, Clair Stackel, Sabrina Williamson távozott a csapattól. Rajtuk kívül Vachter Fanni, Branyiczki Maja és Kerékgyártó Janka is máshol folytatja a pályafutását. Mindannyiuknak sok sikert kívánunk!

A hétfőn edzésen részt vevők közül Stumpf Zsófia a DVTK U17-es csapatából került fel a felnőttekhez. André Antónia két esztendő, Balázs Csilla és Boros Kinga pedig fél év után tér vissza Diósgyőrbe, André Antónia a DEAC, Boros Kinga a St. Mihály csapatában szerepelt legutóbb, Balázs Csilla pedig kupagyőztes lett a horvát Hajduk Split csapatával. Bokros Veronika Győrből, Lovász Emma a Puskás Akadémiából, Sain Anna pedig az MTK Hungáriából érkezett.

Ádám Anna, Hanna Barker, Biljana Bradić, Nagy Melinda, Bianca Sandu és Schildkraut Fruzsina a szakmai stáb engedélyével egy héttel később csatlakozik a kerethez.

Bém Gábor elmondása szerint várható még néhány érkező, így a tervek szerint a következő napokban további játékosokkal erősödhet a DVTK női csapata. 

A DVTK női labdarúgó csapatának szakmai stábja

Bém Gábor, vezetőedző
Roza László, asszisztens edző
Vadon Lajos, kapusedző
Thür Antal, erőnléti edző
Tucsa Róbert, videoelemző
Kiss Laura, masszőr
Hajdu Petra, csapatmenedzser

Az első edzésen részt vettek:

Kapus:

Bokros Veronika

Mezőnyjátékosok:

André Antónia
Balázs Csilla
Boros Kinga
Horváth Lili
Kóka Jázmin
Lovász Emma
Palama, Maria
Sain Anna
Stumpf Zsófia
Voila, Chrysanthi
Vig Klaudia

A felkészülés programja

2021. július 2., péntek (DVTK Medical)
Orvosi vizsgálatok és fizikai állapotfelmérés

2021., július 5., hétfő (DVTK Edzőközpont)
9:30 A felkészülés kezdete

2021. július 17., szombat (Kazincbarcika)
17:00 Kazincbarcika (NB II. Keleti-csoport) - DVTK

2021. július 21., szerda (Ausztria)
19:00 Südburgenland - DVTK (Ausztria, 1. osztály)

2021. július 24., szombat (Sopron)
10:00 DVTK - Neulengbach (Ausztria, 1. osztály)

2021. augusztus 1., vasárnap (Szabadka)
10:00 Spartak Subotica (Szerbia, 1. osztály) - DVTK

2021. augusztus 7., szombat (DVTK Edzőközpont)
16:00 DVTK - Fehérvár FC (NB II. Nyugati-csoport)

Simple Női Liga

2021. augusztus 14/15.
A Simple Női Liga 1. fordulója (sorsolás később)