- Mindig nagyon nagy örömmel érkezem Önökhöz, hiszen mindig valamilyen jelentős infrastruktúra vagy sportprogram fejlesztésről beszélhetünk, amelyekben ténylegesen napról napra látszik a klub fejlődése - nyilatkozta dr. Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára. - Nem véletlenül hozta a magyar kormány is azt a döntést az elmúlt napokban, hogy kiemelt támogatásban részesíti többek között a DVTK-t is. Az elmúlt időszakban a kormány előtt volt egy nagyon fontos előterjesztés, amellyel a kiemelt vidéki sportegyesületeket tudjuk támogatni, 17 ilyen sportszervezetről van szó. Ennek köszönhetően kap kiemelt, 300 millió forintos éves támogatást a DVTK 2021-től 2026-ig. Ezáltal tudjuk segíteni az utánpótlás nevelési programokat, az élsportot, létesítményfejlesztést vagy akár eszközfejlesztéseket is, hiszen a felhasználási lehetőségeket tágan határoztuk meg. Ebbe a versenyeztetés, edzőtáboroztatás, a szakemberek képzése és támogatása, bérjellegű kiadások és minden olyan kiadás is bele tartozik, amely segíti a fiatalokat és az élsportolókat. Ahhoz, hogy létrejöhessen ez a támogatás struktúra természetesen nemcsak a sportolói létszámok kellettek, azaz, hogy az utánpótlás korosztály vagy a leigazolt sportolók száma magas legyen, hanem az eddigi eredményesség, tradíciók és hagyományok is nagyon szükségesek voltak. Ezúton is szeretnék gratulálni elnök úrnak és a sportszakmának is. Ténylegesen azt lehet mondani, hogy példaértékű munkát láthatunk a DVTK-n belül. Ez a munka meghozta az eddigi sikereteket és ez a mostani támogatás hozzájárul ahhoz, hogy hosszú távon garantált legyen az eredményesség, valamint, hogy még tovább fejlődjön a klub.

- A DVTK sportegyesület a következő öt évben sokkal kiszámíthatóbb körülmények közt tud dolgozni és építkezni, köszönhetően a magyar kormány által nyújtott támogatásnak, amely a kiemelt vidéki sportegyesületeknek szól - fűzte hozzá Sántha Gergely, a DVTK elnöke. - Négy éve dolgozunk együtt az Emberi Erőforrások Minisztériumával, államtitkár asszonnyal, valamint képviselőasszonnyal, hogy ez a program megvalósuljon, és hosszú távon biztosítsa a működéshez szükséges feltételeket. Úgy gondolom, hogy ez az ötéves időintervallum valóban egy olyan időperiódus, ami alapján komoly építkezés tud elindulni a DVTK egyesületnél, amely egyesület alapvetően az észak-magyarországi régió egyéni sportolóit foglalja magába, beleértve az utánpótlás-, amatőr- és versenysportolókat is. Az ő versenyeztetésük lesz sokkal kiszámíthatóbb a következő években, illetve azon dolgozunk, hogy ne csak a mindennapi operáció minősége, hanem az infrastrukturális körülmények is javuljanak. Amit nagyon fontos megjegyezni ennél a támogatási rendszernél, hogy ez egy plusz támogatás, nem a jelenlegi önkormányzati és egyéb támogatások kiváltását szolgálja, hanem az egyéni sportolók további fejlődését. Ezért mi mindenképpen számítunk arra, hogy az összes többi támogatónk, aki eddig a DVTK mellett állt, a továbbiakban is hasonló nagyságrendben tudja majd támogatni a sportot, hiszen ez egy kiemelten fontos terület. Biztos vagyok benne, hogy a sportszakembereinkkel együtt be tudjuk bizonyítani, hogy méltóak vagyunk a kiemelt nagyegyesületi státuszra.


- Ha egy szót keresnék, ami köré fűzni akarom, amit ma gondolok, az az lenne, hogy stratégia - osztotta meg gondolatait dr. Kiss János miniszterelnöki biztos. - Sokszor halljuk, hogy a magyar kormány, a nemzeti kormány a sportot stratégiai ágazatnak tekinti, amit nagyon jól tesz. Ha belegondolunk a sport az, ami a testi és lelki egészségünket is biztosítani tudja. Márpedig az egyén szempontjából vizsgálva a legfontosabb az egészség, sport nélkül pedig nincs egészség.  Ha azt mondjuk, hogy stratégiai ágazat a sport, akkor azt is mellé kell tennünk, hogy stratégiai ágazatot, stratégiai megállapodásokkal lehet igazán megtámogatni és megalapozni. Volt a magyar sportnak több olyan keserű éve, amikor hiányzott a sportirányításból a stratégiai gondolkodás és megalapozottság. Szerencsére most nem ilyen időket élünk. Olyan időket élünk, amikor nem csak gondolati szinten, hanem hozzá kapcsolódóan a megvalósítás szintjén is megjelenik a stratégia. Ha a jövőbe vetjük a tekintetünket, akkor mindképpen egy biztató jövőt látunk magunk előtt, és az aranykor visszatérését, amikor nagyon sok szakosztályban nagyon sokan sportoltak és nagyon sok sikert hoztak Miskolcnak.

- Nagy örömömre szolgál és büszkeséggel tölt el, hogy a DVTK nem csak bekerült a kormány által kijelölt 17 vidéki sportszervezet közé, akiknek fejlesztéseit támogatják, de ezen belül is az első kategóriában kap helyet, vagyis a legnagyobb mértékű támogatásban részesül - zárta Csöbör Katalin országgyűlési képviselő, a DVTK társadalmi elnöke. - Egy 111 éves egyesületről beszélünk, ami rengeteg szakosztállyal, óriási utánpótlás-rendszerrel és hosszú távú sportfejlesztési stratégiával rendelkezik, sőt a tulajdonosi kör ma már a kassai futballcsapat és annak rövidesen megépülő stadionjának működtetésében is részt vállal. Itt jegyzem meg halkan, hogy az ősszel átadásra kerülő Miskolc-Kassa autópálya úgy a sportban, mint az élet minden más területén látványos fellendülést fog okozni. Visszatérve a DVTK-ra, ne felejtsük el, hogy alig néhány hónapja, tavasszal részesült a klub 2,3 milliárd forintos kormányzati támogatásban infrastrukturális és működési célra a látványcsapat sportágak vonatkozásában. A múltkori és a mostani támogatás jól jelzi a kormány elkötelezettségét Miskolc és az Észak-magyarországi régió támogatása mellett. Bízom abban, hogy a támogatással hozzájárulunk a DVTK valamennyi szakosztálya sikerességéhez, hiszen a Diósgyőr sportsikerei nagyban befolyásolják az itt élők közérzetét, hangulatát, valamint segít majd abban is, hogy minél több sikeres és tehetséges fiatalt neveljenek ki az utánpótlásból. Sok sikert kívánok! Csak a Diósgyőr!

 

Magyarország Kormánya korábban már döntött hat, nagy hagyományokkal rendelkező, sikeres fővárosi sportegyesület sportfejlesztési stratégiái megvalósításának elősegítéséről. Annak érdekében, hogy ne csak a fővárosi, hanem a vidéki, szintén nagy hagyományokkal rendelkező sportszervezetek is felzárkózhassanak a kiemelt budapesti sportegyesületek mellé, a kormány határozott a kiemelt vidéki sportszervezetek 2021-2026. évre vonatkozó sportfejlesztési programjai megvalósításának támogatásáról is.

Sportszakmai szempontrendszer alapján a sportszervezetek három kategóriába kerültek besorolásra. A DVTK öt másik egyesület vagy konzorcium mellett (Debreceni EAC - Debreceni Sportcentrum, Nyíregyházi Sportcentrum, Pécsi EAC - Pécsi VSC, Tatabányai SC, VSE Dunakeszi) a legmagasabb kategóriába került, így öt éven keresztül évi 300 millió forint támogatásra jogosult.

A DVTK sportágai jelenleg

  • Asztalitenisz
  • Atlétika
  • Autósport
  • Birkózás
  • Darts
  • E-sport
  • Erőemelés
  • Jégkorong - női, férfi
  • Judo
  • Kajak-Kenu
  • Kerékpár
  • Kosárlabda - női, kerekesszékes
  • Labdarúgás - női, férfi
  • Lovassport
  • Muaythai
  • Műkorcsolya
  • Ritmikus gimnasztika
  • Röplabda - női
  • Sakk
  • Short track
  • Tájfutás
  • Triatlon