Beharangozó 2021. augusztus 6., péntek

Hétfőn a Vasas ellen játszik a DVTK

A DVTK hazai pályán 47 bajnokit játszott az élvonalban a Vasas ellen, legutóbb 2017-ben 5-0-ra nyert a Diósgyőr. A másodosztályban azonban csak egyszer találkoztak a csapatok, 2004-ben 4-2-es piros-fehér siker született. Bemutatjuk az ellenfelet, és felidézzük a két csapat közös történelmét.

Hétfőn a Vasas ellen játszik a DVTK


Egymás ellen

Először 1942. november 29-én jött Miskolcra a Vasas és rögtön az első látogatásakor egy jókora pofonba szaladt bele. A DiMÁVAG-ot irányító Wetzer Rezső a Károlyi - Soós, Felföldi, Bohus, Turán Barta, Penderi, Kertész, Klimek, Fazekas, Ijász összeállítású csapatot küldte pályára.
"A Vasas a mezőnyben semmivel nem volt rosszabb, mint a vasgyári csapat. többet támadott, azonban a szerencse végre, annyi idő után megint a DiMÁVAG-hoz pártolt, míg a Vasast teljesen cserben hagyta." - tudósított a mérkőzésről a korabeli sajtó. A mieink Klimek és Ijász 2-2 góljával valamint Felföldi találatával 5-2-re győzték le a budapesti gárdát.

A legjobb eredményeket a 70-es és 80-as években értük el a Vasas ellen, több nagyszerű győzelmet is arattunk ebben az időben. 1974-től 1980-ig zsinórban 6 mérkőzést játszottunk, amikor nem tudtak győztesen távozni a Vasgyárból, a 4 győzelem mellett csupán két döntetlent engedélyeztek a miskolci legények. A legendás Diósgyőri Aranycsapat gólvágója, Tatár György például igazi Vasas-specialista volt: 4 mérkőzésen 6 gólt lőtt az angyalföldiek hálójába. A győzelmek közül kiemelkedik az 1979. szeptember 5-én lejátszott találkozó, ahol Tatár György mesterhármasával 4-0-ra diadalmaskodott Szabó Géza Veréb - Szántó, Salamon, Teodoru I, Kutasi, Tatár, Oláh, Görgei (Teodoru II), Borostyán, Magyar (Váradi), Fekete összetételű csapata.

Ha ehhez hozzávesszük, hogy az 1977-es Magyar Kupa-döntőben is az ő góljával múltuk felül (Hatvanban) a Vasast, elmondható, hogy nem szívesen játszottak ellene (és ellenünk) akkoriban a fővárosi piros-kékek.

A '90-es években először 1993. március 21-én sikerült legyőzni a Vasast a Haladás jelenlegi ügyvezetője, Tóth Miklós góljával. Sándor István vezetőedző a Dohot - Budai, Csizi, Szabó, Farkas, Kiser (Szilágyi), Tóth M., Dancs, Bordás (Vitelki), Adzsojev, Szvisztun csapatnak gratulálhatott a találkozó után.

Emlékezetes sikert aratott a Tornyi-féle DFC is a Vasas ellen az 1998-as "nagy őszön". A Nota - Földvári, Smiljanic, Kuttor, Kovács T. - Turóczi (Babos), Téger, Kiser, Buzás (Varga) - Kulcsár (Szabados), Egressy összeállításban játszó csapatunk lendületes, jó mérkőzésen, kreatív támadójátékot bemutatva Egressy Gábor és Buzás Attila duplájával 4-2-re múltuk felül a fővárosiakat.

A győzelmet 2009. március 22-én is a DVTK húzta be, amikor 3500 néző volt kíváncsi a Vasas vendégjátékára, és a Gálhidi György edzette DVTK-ra. A Köteles - Lakatos, Bogunović, Višković, Gohér - Kamber, Takács P., - Simić, (Ahodikpe), Lippai (Stanić), Homma - Tóth M. (Szabó V.) összeállítású csapatunk Homma Kazuo találatával tartotta itthon mindhárom pontot.

Ezt követően a kieséssel végződő 2009/2010-es bajnokságban 1-0-ra győztek a vendégek, a visszajutást követő első bajnoki találkozónkon 2012. május 26-án viszont Bacsa Patrik duplájával - ez volt a saját nevelésű támadó első kettő élvonalbeli gólja - és Tisza Tibor találatával 3-2-re győzött a DVTK. Szentes Lázár szakmai igazgató a Rakaczki - Takács P., Vadász, Nagy T., Frizoni - Abdouraman, Sekour - Gallardo (Seydi, 46.), Tisza, Luque - Bacsa (Dobos, 62.) csapatot küldte pályára.

Az OTP Bank Liga 2015/2016 évi kiírásában háromszor találkoztak a csapatok, ebből egyszer Miskolcon, kétszer Budapesten. Az idénynyitón a DVTK az Antal - Okuka, Lipták, Kovács G., Husić - Egerszegi - Bacsa (Takács T., 72.), Nikházi, Koman, Kitl (Boros, 46.) - Grumić (Barczi, 89.) összeállításban játszott, a kispadon Visinka Ede ült Bekő Balázs eltiltása miatt. A vendégek szereztek vezetést, azonban szűk negyedórán belül egyenlített Miroslav Grumić egy szöglet után, majd még az első félidőben sikerült megszerezni a vezetést is Grúz öngólját követően. A második félidőben már nem változott az eredmény, 2-1 ide.

Az OTP Bank Liga 2016/2017 évi kiírásában is háromszor játszottak egymás ellen a csapatok, ebből kétszer a DVTK volt a pályaválasztó. Első alkalommal augusztus 21-én találkozott a két csapat Miskolcon. Az első félidőben Bacsa Patrik nagyszerű szóló végén vezetést szerzett a Radoš - Lázár, Lipták, Tamás, Nemes (Kitl, 76.) - Dausvili - Vela (Griffiths, 83.), Bognár I., Elek - Bacsa, Makrai (Oláh B., 68.) összeállítású DVTK-nak, amit Ádám Martin egy távoli bombával egyenlített ki. A második játékrészben nem változott az eredmény.

Az OTP Bank Liga 29. fordulójában Szarka Ákos góljával korán vezetést szerzett a DVTK Mezőkövesden a Vasas ellen, amit a második félidőben a vendégek kiegyenlítettek. Lipták kiállításával nehéz helyzetbe került a Diósgyőr, azonban Makrai Gábor kiváló egyéni alakítás után létszámhátrányban is megszerezte a győztes gólt a hajrában. Bódog Tamás az Antal - Eperjesi, Lipták, Karan, Tamás - Vela (Tucsa, 87.), Mevoungou, Busai, Ugrai (Fülöp, 72.) - Novothny, Szarka (Makrai, 64.) csapatot küldte pályára.

Legutóbb a 2017/2018-as bajnokság 2. körében játszott egymás ellen tétmérkőzést a két csapat, amikor nem csak győzött, hanem gólkülönbséget is javított a DVTK Debrecenben. A találkozó elején Nono góljával a hazai csapat szerzett vezetést, amit Ugrai Roland két góllal megtriplázott. Amikor Diego Vela is betalált, eldőlt a mérkőzés, Nikolaos Ioannidis gólja már csak a ráadást jelentette.

Diósgyőri VTK - Vasas FC 5-0 (1-0)

DVTK: Antal - Eperjesi, Lipták, Karan, Forgács - Vela, Busai, Nono (Kocsis G., 54.), Ugrai (Óvári, 73.) - Szarka (Makrai, 78.), Ioannidis.  Szakmai igazgató: Bódog Tamás.
Vasas: Kamenár - Szivacski, Beneš, James (Vaskó, 67.), Ristevski - Burmeister, Berecz (Vogyicska, 65.), Hangya - Kulcsár, Gaál, Remili (Vergos, 57.). Vezetőedző: Michael Oenning.

Gólszerző: Nono (1-0) a 14., Ugrai (2-0) a 48., Ugrai (3-0) az 58., Vela (4-0) a 71., Ioannidis (5-0) a 77.  percben.

 

A 47 élvonalbeli találkozó mellett mindössze egyszer utazott a Vasas Diósgyőrbe a másodosztályban. A 2004. áprilisában lejátszott találkozón az Őze Tibor által irányított DVTK 4-2-re győzött. Tóth András öngóljával és Ciprian Binder 12 méterről leadott lövésből esett góljával a döntetlenre állt a hajrá előtt, de akkor érkezett a végig jól játszó Halgas Tibor és Fabian Fabian, és eldöntötték a három pont sorsát. A DVTK a Nagy Z. - Tejnóra, Gáspár, Horváth T., Crnomarković - Halgas, Szögedi, Kenesei Z. (Fabian, 71.), Vitelki (Hompoth, 63.) - Kovacsics (Kasza, 46.), Binder. 

Egy évvel korábban a budapesti mérkőzést még lejátszották a csapatok, de tavasszal az anyagi gondokkal küzdő Vasas már nem lépett pályára, addigi eredményeit pedig törölték.

A másodosztályban (NB II., NB I/B) lejátszott Diósgyőr - Vasas mérkőzések

  1. 2003/2004
    DVTK - Vasas 4-2 G.: Tóth A. (ög.), Binder, Halgas, Fabian

Az NB I-ben lejátszott Diósgyőr - Vasas mérkőzések

  1. 1942/1943
    DiMÁVAG - Vasas 5-2 G.: Klimek (2), Ijász (2), Felföldi
  2. 1943/1944
    DiMÁVAG - Vasas 2-3 G.: Csepregi (2)
  3. 1945/1946
    DVTK - Vasas 3-2 G.: Rózsavölgyi, Pesti, Dobai
  4. 1951
    DVTK - Vasas 2-1 G.: Salamon, Vékony
  5. 1952
    DiVasas - Vasas 1-5 G.: Várnai
  6. 1954
    DiVasas - Vasas 2-2 G.: Dobó, Pocsai
  7. 1955
    DiVasas - Vasas 1-2 G.: Tiba
  8. 1957/1958
    DVTK - Vasas 3-1 G.: Papp (2) , Matisz
  9. 1958/1959
    DVTK - Vasas 0-1
  10. 1959/1960
    DVTK - Vasas 0-0
  11. 1960/1961
    DVTK - Vasas 1-4 G.: Török
  12. 1963
    DVTK - Vasas 3-2 G.: Nyíri, Ráczi, Cserjés
  13. 1964
    DVTK - Vasas 0-1
  14. 1966
    DVTK - Vasas 0-1
  15. 1967
    DVTK - Vasas 2-4 G.: Ruttkai, Szurgent
  16. 1968
    DVTK - Vasas 2-2 G.: Horváth, Bolemányi (öngól)
  17. 1969
    DVTK - Vasas 0-3
  18. 1970
    DVTK - Vasas 0-0
  19. 1970/1971
    DVTK - Vasas 0-1
  20. 1971/1972
    DVTK - Vasas 1-3 G.: Földesi
  21. 1972/1973
    DVTK - Vasas 0-1
  22. 1974/1975
    DVTK - Vasas 3-1 G.: Oláh F. (2), Fábián (öngól)
  23. 1975/1976
    DVTK - Vasas 1-0 G.: Kiss
  24. 1976/1977
    DVTK - Vasas 2-2  G.: Görgei, Fükő
  25. 1977/1978
    DVTK - Vasas 0-0
  26. 1978/1979
    DVTK - Vasas 3-0 G.: Oláh F., Tatár, Somogyi
  27. 1979/1980
    DVTK - Vasas 4-0 G.: Tatár (3), Borostyán
  28. 1980/1981
    DVTK - Vasas 0-2
  29. 1981/1982
    DVTK - Vasas 3-5 G.: Oláh F., Tatár, Komjáti (öngól)
  30. 1982/1983
    DVTK - Vasas 3-2 G.: Oláh F., Tatár, Borostyán
  31. 1983/1984
    DVTK - Vasas 2-1 G.: Borostyán, Csík (öngól)
  32. 1991/1992
    DVTK - Vasas 1-2 G.: Molnár I.
  33. 1992/1993
    DFC - Vasas 1-0 G.: Tóth Gy.
  34. 1997/1998
    DFC - Vasas 1-1 G.: Kulcsár S.
  35. 1998/1999
    DFC - Vasas 4-2 G.: Egressy (2), Buzás (2)
  36. 1999/2000
    DFC - Vasas 1-1 G.: Frunza
  37. 2004/2005
    DVTK - Vasas 0-0
  38. 2005/2006
    DVTK - Vasas 0-2
  39. 2006/2007
    DVTK - Vasas 1-2 G.: Szögedi
  40. 2007/2008
    DVTK - Vasas 4-5 G.: Elek N., Lipusz, Simon, Homma
  41. 2008/2009
    DVTK - Vasas 1-0 G.: Homma
  42. 2009/2010
    DVTK - Vasas 0-1
  43. 2011/2012
    DVTK - Vasas 3-2 G.: Bacsa (2), Tisza
  44. 2015/2016 (1. kör)
    DVTK - Vasas 2-1 G.: Grumić, Grúz (öngól)
  45. 2016/2017 (1. kör)
    DVTK - Vasas 1-1 G.: Bacsa
  46. 2016/2017 (2. kör, Mezőkövesd)
    DVTK - Vasas 2-1 G.: Szarka, Makrai
  47. 2017/2018 
    DVTK - Vasas 5-0 G.: Ugrai (2), Nono, Vela, Ioannidis

Hazai mérlegünk: 47 mérkőzés, 18 győzelem, 10 döntetlen, 19 vereség, 76 rúgott és 74 kapott gól

Vasas FC

Alapítva: 1911
Klubszín: piros-kék
Élvonalbeli idények: 87
Másodosztályú idények: 24
Legjobb eredmény: magyar bajnok 6x (1956/1957, 1960/1961, 1961/1962, 1965, 1966, 1976/1977)
Először az NB II.-ben: 1915 tavasz
Folyamatosan az NB II.-ben: 2018 óta

1911. március 16-án alakult meg a Vas- és Fémmunkások Sport Clubja, a mai Vasas elődje. A labdarúgók az 1916/1917-es idényben mutatkoztak be az élvonalban, ahol a 6. helyen végeztek. Történetük során 6 bajnoki címet szereztek, és 4 Magyar (Népköztársasági) Kupát (1955, 1973, 1981, 1986) nyertek.

A XXI. században igencsak hányattatott sorsú klub (a 2002/2003-as idényt be sem fejezték) 2011-ben búcsúzott az NB I.-től, és 2015-ben jutottak vissza, majd három élvonalbeli idényt követően ismét kiestek. Azóta minden új bajnokságnak a feljutás vágyával vágnak neki. Az előző bajnokságban az utolsó előtti fordulóig feljutó helyen álltak, ám akkor a Gyirmót megelőzte őket, és sorozatban harmadszor sem sikerült az osztályváltás. Idén is az esélyesek közé sorolja őket a közvélemény.

Merkatnil Bank Liga 2021/2022

  1. forduló: Vasas - Ajka 2-0

Az idénynyitó mérkőzésen a következő összeállításban játszottak: Jova - Szivacski, Szilágyi Z., Otigba, Silye - Márkvárt, Berecz Zs., Sztojka (Szilágyi Sz., 60.) - Hinora (Pekár, 60.), Balajti (Bobál G., 73.), Radó (Rétyi, 88.).

Nyári játékosmozgás

Érkezett
Bobál Gergely (CD Nacional)
Bonifert Máté (Kubala Akadémia)
Szalai József (Kubala Akadémia)
Csató Martin (Csákvár, kölcsönből vissza)
Iyinbor Patrick (FTC, kölcsönbe)
Márkvárt Dávid (DVTK)
Uram János (Békéscsaba)
Varga Donát (Heerenveen)

Távozott
Bánfalvi Dániel (SBTC)
Farkas Gábor (Siófok, kölcsönbe)
Józsa Marcell (Dorog, kölcsönbe)
Kilyén Szabolcs (?)
Kiss-Szemán Péter (Szentlőrinc, kölcsönbe)
Kleisz Márk (?)
Kovács Milán (Szeged-Csanád GA, kölcsönbe)
Köböl Krisztián (?)
Murka Benedek (Ajka, kölcsönbe)
Ivan Radoš (FK Radnički 1923 Kragujevac)
Vernes Richárd (?)

A Vasas játékoskerete

Kapusok
?? Horváth Kornél (HUN) 2003.01.10. 
26 Uram János (HUN) 2001.02.09.
55 Jova Levente (HUN) 1992.01.30.

Mezőnyjátékosok
33 Balajti Ádám (HUN) 1991.03.07.
13 Berecz Zsombor (HUN) 1995.12.13.
6 Birtalan Botond (HUN) 1989.04.08.
71 Bobál Gergely (HUN) 1995.08.31.
47 Bonifert Máté (HUN) 2002.07.23.
32 Farkas Botond (HUN) 2003.03.05.
9 Feczesin Róbert (HUN) 1986.02.22.
15 Hidi M. Sándor (HUN, UKR) 2001.02.20.
17 Hinora Kristóf (HUN) 1998.02.05.
57 Iyinbor Patrick (HUN) 2002.01.07.
3 Kalmár Olivér (HUN) 2001.12.20.
19 Kapornai Bertalan (HUN) 2002.08.06.
5 Litauszki Róbert (HUN) 1990.03.15.
14 Márkvárt Dávid (HUN, NGR) 1994.09.20.
34 Otigba Kenneth (HUN) 1992.08.29.
21 Pátkai Máté (HUN) 1988.03.06.
77 Pekár László (HUN) 1993.01.20.
70 Radó András (HUN) 1993.09.09.
24 Rétyi Róbert (HUN) 2001.02.01.
58 Silye Erik (HUN) 1996.06.12.
99 Szalai József (HUN) 2002.11.11.
10 Szatmári Lóránd (HUN) 1988.10.03.
30 Szilágyi Szabolcs (HUN, ROU) 2003.09.09.
4 Szilágyi Zoltán (HUN) 1998.01.04.
2 Szivacski Donát (HUN) 1997.01.18.
66 Sztojka Dominik (HUN) 2003.12.23.
29 Terbe Botond (HUN) 2000.04.19.
18 Varga Donát (HUN) 2003.07.12.
25 Viczián Ádám (HUN) 1994.11.24.

A vezetőedző

A Vasas kispadján Schindler Szabolcs helyét Kuttor Attila vette át idény nyáron. Az 51 éves miskolci születésű szakember labdarúgóként Diósgyőrben nevelkedett, majd 1998-ban visszatért egy sikeres őszi szezonra. Összesen 560 élvonalbeli találkozón játszott. Szombathelyen kezdett edzősködni, beugró edzőként kétszer az első csapat kispadjára is leült. A Videoton utánpótlása után 2017 és 2020 ősze között dolgozott Mezőkövesden, idén pedig a Vasast irányítja.

A stábtagok közül Tóth Mihály is viselte egykor a DVTK mezét, a 2008/2009-es idényben 36 bajnokin 14 gólt szerzett. Már Mezőkövesden is segítette Kuttor Attila munkáját, legutóbb pedig az MTK női csapatát vezette.

Ismerős arcok az ellenfélnél

A miskolci születésű, 14 éves koráig Diósgyőrben játszó egykori válogatott Berecz Zsombor tavaly tért vissza a Vasasba Mezőkövesdről.

Az U20-as világbajnoki bronzérmes Balajti Ádám Diósgyőrben mutatkozott be az élvonalban, majd játszott Debrecenben, Újpesten, az MTK-ban, Mezőkövesden, Szolnokon és Győrben is. Igazából Vácott találta meg a góllövő cipőjét, (37/14 a 2017/2018-as idényben), majd a következő évben már a Vasas labdarúgójaként szerzett 30 gólt 35 meccsen. Azóta is az angyalföldi csapatot erősíti.

Márkvárt Dávid 85 bajnoki mérkőzés után idény nyáron távozott Diósgyőrből, miután kivásárolta élő szerződéséből a Vasas.