- A DVTK és az InStat kapcsolata egy évtizedes múltra tekint vissza, ám eleinte jórészt az első csapatra korlátozódott - tájékoztatott Benczés Miklós, a DVTK sportigazgatója. - Az utóbbi időben az adatelemzés külön iparággá vált, rengeteg eszköz áll rendelkezésre, ami lehetővé teszi a tudományos megközelítést. Ennek segítségével megfelelő visszajelzést adhatunk a gyerekeknek, és pontosan tudjuk, mely területeket kell továbbfejleszteni.

- Külön öröm számomra, hogy az U16-os csapat tagjai egy olyan tornán vesznek részt, ami mérföldkő lehet a fejlődésükben, egyúttal a fiatalon elhunyt saját nevelésű kapusunkról, Rakaczki Bencéről is méltóképpen tudunk megemlékezni - folytatta a Pro licences szakember, aki először küldte Rakaczki Bencét pályára a felnőttek között a Ligakupában. - Komoly szakmai cél a fiatalokat a nemzetközi szinthez közelíteni, aminek fontos eszköze az adatelemzés. A GPS-alapú rendszerek segítségével rengeteg adattal rendelkezünk, azonban mindig jó, ha ezeket összevetjük egy másik adatsorral, nehogy téves következtetéseket vonjunk le, illetve néhány egyéni és csapat mutatót csak az InStat biztosít számunkra.

- Bízom benne, hogy a torna későbbi vonzerejét az is emeli, hogy az InStat segítségével a partnerklubok is megkapják ezt a rendkívül hasznos adathalmazt - zárta Benczés Miklós.

Több, mint 830 mutató

- Az InStat jelenlegi elsődleges célja az, hogy minél nagyobb adatbázist alakítson ki partnerei számára - kezdte az InStat vezető elemzője, Kovách István. - Ezért fontosak számunkra a nemzetközi utánpótlás tornák, ahol különböző országok legjobb csapatai mérik össze tudásukat. A horvát utánpótlás-nevelés Európa élmezőnyébe tartozik, ezért külön rangot ad, hogy az NK Osijek is a résztvevők közé tartozik.

- A DVTK felismerte, hogy mennyire fontos, hogy már ilyen fiatal korosztályban tudományos alapokra helyezze a játékosok fejlődési pályájának vizsgálatát - folytatta. - A mérkőzéseken az eredmény a legfontosabb, de az általunk mért adatok azt is megmutatják, miért nyert az egyik csapat, és veszített a másik. A DVTK Rakaczki Kupához hasonló tornák azért is jók, mert a tudományos alapú mérések nemzetközi összehasonlításban is megmutatják, hol jár egy klub adott korosztálya.

- Az I. DVTK Rakaczki Kupán azt a rendszert használjuk, amit a Real Madrid akadémiáján is - árulta el az InStat magyarországi képviselője. - Ez jóval mélyebb elemzést ad például egy NB I.-es találkozóhoz képest, hiszen fontos, hogy a fiatalokról teljes képet kapjunk. Egy-egy mérkőzésen több, mint 830 szakmai és tudományos alapú paramétert elemzünk, illetve ugyanazt a futásmennyiség-diagnosztikai technológiát alkalmazzuk, amit a világbajnok Franciaország is használ. Ezzel objektív képet tudunk adni a játékosok teljesítményéről. 

A torna eredményei

Az összes mérkőzés élőben nézhető itt, illetve a lejátszott találkozók eredményei is böngészhetők