Összefoglaló 2021. augusztus 12., csütörtök

Kondás Elemér: Lépésről lépésre kell haladni!

Kondás Elemér vezetőedzőként tért vissza Diósgyőrbe, ahol első és legfontosabb célja, hogy visszajuttassa a DVTK-t az élvonalba. (A DVTK - Vasas mérkőzésre kiadott Gólörömben megjelent interjút változtatás nélkül közöljük.)

Kondás Elemér: Lépésről lépésre kell haladni!


- Majd a vallatásnál kiderül! - válaszoltad az idénynyitó előtti sajtótájékoztatón a felkészülést firtató kérdésre. Milyen volt az első mérkőzés?
- Számomra a kezdet kezdetén az a legfontosabb, hogy eredményes legyen a csapat. Rövid távon teljesen mindegy, milyen formában játszunk, csak nyerjük a mérkőzéseket, és gyűjtögessük a pontokat.
Ezért fontos a Csákvár elleni siker, mert a győzelmek építik a csapatot, és menet közben a játék minősége is javulni fog. Már múlt vasárnap több gólt is szerezhettünk volna, megvoltak hozzá a helyzeteink. Az idő teltével a labdarúgók majd egyre jobban érzik egymás játékát, és akkor gördülékenyebbé válik a támadójátékunk. Azt is kiemelem, hogy a csapatnak már most van tartása, megtartottuk az előnyünk, és kapott gól nélkül sikerült lehozni a mérkőzést.

- Korábban azt mondtad, célul tűzted ki, hogy mérkőzésenként két gólt szerezzen a DVTK, és maximum egyet kapjon.
- Átlagban. Azt mutatja a sokéves tapasztalat, hogy amelyik csapat átlagban mérkőzésenként két gólt szerez, a kapott gólok számát pedig egy gól alatt tudja tartani, az sikeres (a számokra fordítva: 76-38 a bajnokság végén - a szerk). Egyáltalán nem keserít el, ha egy gólt lövünk, amíg cserében nem kapunk gólt. Ugyanis minél kevesebb gólt szeretnénk kapni, a másik kapu előtt, ahogy említettem, megvoltak a helyzeteink, emiatt idővel biztosan jönni fognak a
gólok is.

- Egy újabb idézet tőled, még a Diósgyőrbe érkezésedkor mondtad: nem szeretem a langyos vizet.
- Engem csak olyan feladat érdekel, ahol komoly célt tűz ki a klub. Hogy melyik osztály, az csak a második kérdés. Ezért fogadtam el a Kisvárda ajánlatát, és ezért maradtam a DVSC élén, amikor a DVTK-hoz hasonlóan a kiesést követően az azonnali visszajutás volt a feladat. Az is hozzátartozik, hogy egyre kevesebb magyar szakember kap az NB I.-ben lehetőséget, de nekem nem derogál az NB II.-ben edzősködni. Egy középcsapat irányítását viszont nem biztos, hogy elvállaltam volna.

- Amellett, hogy vezetőedzőként kétszeres magyar bajnok és kétszeres kupagyőztes vagy, a Kisvárdát a klubtörténet során első alkalommal vezetted az élvonalba, és a DVSC-t is feljutó helyen adtad át idén tavasszal az utódodnak, aki be is fejezte a megkezdett munkát. Hogyan jellemeznéd a Merkantil Bank Ligát?
- Valóban dolgoztam az NB II.-ben, elmondhatom, jól ismerem a mezőnyt. Ebben az osztályban sokkal inkább a küzdelemre helyezik a hangsúlyt a csapatok, és a játékosok is keresik a párharcokat. Ha valaki lépéselőnybe kerül, az ellenfél nem fél azonnal kontaktot keresni, ezért sokkal nehezebb támadást építeni.
Ahogy tavaly a DVSC, úgy idén a DVTK vezetőedzőjeként tapasztalom, hogy egy patinás klub ellen a soros ellenfél mindig kettőzött erővel küzd. Mindenkinek felhívtam erre a figyelmét az öltözőben, és a Csákvár elleni találkozón ízelítőt is kaptunk ebből.

- És mi a titka a feljutásnak?
- Az a két csapat fog feljutni, amelyik folyamatosan hoz egy jó szintet, és kevesebb kilengés lesz a teljesítményében. A jó játék, és a győzelem megalapozza a következő mérkőzést, az egymás után következő sikerek pedig önbizalmat adnak, ami megkönnyíti az újabb pontszerzést. Sokkal könnyebb folytatni egy jó szériát, mint újra és újra nekikezdeni. Az előző bajnokságban a Vasas beragadt a rajtnál, de már-már feljutónak látszott, amikor a hajrában elcsúszott egy banánhéjon, vagy a Pécs kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, ám egy hullámvölggyel kiszállt versenyből. A Gyirmót viszont veretlenül játszotta le a tavaszi idényt, ami végül feljutást ért.

 

- Elsősorban a rangadók megnyerésére kell koncentrálni, vagy a derékhad ellen kell begyűjteni a pontokat?
- A tapasztalat szerint tetszőleges bajnokság érmeinek a sorsát a „kisebb” csapatok ellen elért eredmények határozzák meg. A rangadók eleve mindig háromesélyesek, és arra mentálisan nem kell különösebben felkészíteni a játékosokat, úgyis felpörögnek maguktól. A kötelező győzelmeket - ahogy a neve is mutatja - a lehető legkevesebb hibával kell hozni, majd a rangadókból is csipegetni, és akkor eredményes lesz a csapat. De megint általánosságban beszéltem, mert konkrétan a Vasas elleni találkozóról szólva, jelenleg számunkra ennél nincs fontosabb meccs, most ezt szeretnénk megnyerni (Kondás Elemér mérkőzés utáni nyilatkozata itt olvasható - a szerk.).

- Ha visszalapozunk az előző évek végeredményére, akkor azt látjuk, hogy a ZTE és az MTK 82-82, a DVSC 80, a PAFC 77 ponttal nyert bajnokságot, míg a Gyirmót 78, a Kisvárda 75, a Kaposvár 74, a Balmazújváros 73 ponttal jutott még fel (nem számolva a pandémia miatt berekesztett tavalyelőtti bajnokságot).
- Kimondható, hogy 80 ponttal bajnokságot lehet nyerni, de a második hely már változó. Anno a Kisvárdával 75 pontot szerezve jutottunk fel, ám kereken tíz ponttal előztük meg a Békéscsabát, tehát nem hajszálon múlt a siker. Tavaly viszont a Vasas 78 ponttal maradt le a feljutásról, három hasonló csapat küzdött, és csak a hajrában dőlt el a legfontosabb kérdés.

- Akkor a felcsúti győzelem után már „csak” 77 pontot kell szerezni?
- Korai még erről beszélni, aki nagyon távolra néz, az könnyen megbotlik a küszöbben, ezért annak a híve vagyok, hogy lépésről lépésre kell haladni. Én különben is mindig a következő mérkőzésből akarom a legtöbbet kihozni, ha korábban bármikor egy mérkőzésnél tovább terveztem, akkor az élet mindig keresztülhúzta a számításaimat. Az egyértelmű, hogy Diósgyőrben a feljutás a cél, és mi azon leszünk, hogy a lehető legfényesebb érmet szerezzük meg. Egyelőre elég magunkra figyelni, a saját játékunkat kell csiszolni, majd a bajnoki hajrában ráérünk az ellenfelek eredményeivel foglalkozni.

- Azzal mindenki tisztában van, hogy hosszú a bajnokság, de konkrétan mi jelenti a 38 mérkőzésből álló sorozat nehézségét?
- Az NB I.-ben 33 mérkőzést játszanak a csapatok, mi öttel többször lépünk pályára. Amikor vasárnap-szerda-vasárnap ritmusban következnek a meccsek, az persze kondícionálisan is megterhelő, de sokkal nagyobb a mentális nyomás, folyamatosan koncentrálni kell, mert nem lehet hibázni. Azért vagyunk ennyien, hogy a csapatot forgatva meg tudjuk oldani ezt a feladatot is. Legutóbb játszott egy csapat, de a kispadon is olyanok ültek, akiket bármikor be lehet
küldeni. Ha valami furcsa szabály miatt sorsolással kellett volna eldönteni, ki alkotja a kezdő 11-et, akkor is nyugodt lettem volna a találkozó előtt.

- Tehát mindenkire sor kerül egyszer?
- Egyszerre csak 11 játékos lehet a pályán, de nemhogy egy teljes bajnokságot, már egy meccset is képtelenség 11 játékossal lejátszani, ezért a keret minden tagja egyformán fontos. Azt szeretem, hogy minden posztra legalább két hasonló képességű labdarúgó áll rendelkezésre, mert akkor egyrészt megvan a versenyhelyzet, másrészt sérülés, formahanyatlás esetén lehet cserélni. Az sem jó, ha túl bő a keret, mert akkor nem lehet mindenkit foglalkoztatni, és jönnek az elégedetlen hangok. Nálunk minden játékos érezheti, hogy megvan a lehetősége, amit meg fog kapni, de fontos, hogy akkor éljen is vele.

 

- Jártál-e már Szirmabesenyőben, mióta a DVTK vezetőedzője vagy?
- Természetesen, hiszen ma is ott él az édesanyám és a húgomék is, meglátogattam őket. Korábban kevesebb lehetőség nyílt erre, most kihasználom, hogy ismét közel élünk egymáshoz.

- Amikor gyerekként elkezdtél focizni, álmodtál arról, hogy valaha a DVTK játékosa, esetleg edzője leszel?
- Tizenkét évesen kezdtem focizni, és ilyesmi meg sem fordult a fejemben. A gyerekkori csapattársaim között voltak nálam tehetségesebbek, mégis én mutatkoztam be az élvonalban, és játszottam hosszú éveken keresztül a másodosztályban, mert rendelkeztem azzal az akaraterővel, amivel mások nem. Apró termetű játékosként eleinte csatárként küldtek pályára, később pedig söprögető lettem. Az egész úgy kezdődött, hogy majdnem lemaradtam a járási ifiválogatottról, mert a toborzó idején kötelező színházlátogatáson jártam Budapesten. Az edzőm, Sólyom Sanyi bácsi mégis elküldött a válogatott edzésére, ahol arra a kérdésre, hogy melyik a posztom, őszintén azt válaszoltam: játszottam már a pálya minden részén. Mert Szirmabesenyőben az volt a szokás, hogy amikor a serdülő csapat visszatért a délelőtti mérkőzésről, akkor egyből mentünk az ifihez, és kérdeztük, van-e hely a csapatban. Ha szerencsénk volt, akkor igent válaszoltak, és örültünk, ha egyáltalán pályára léphettünk, nemhogy válogattunk. Visszatérve a toborzóra, egy félidőt kaptam söprögetőként, és olyan teljesítményt nyújtottam, hogy leigazolt a Borsodi Bányász, ahol idővel a felnőttek között is lehetőséget kaptam. Ekkoriban a foci mellett részmunkaidőben dolgoztam a Herbolyai Bányaüzemben, jól tudom mit jelent a kemény kétkezi munka. Távközléstechnikai műszerészként végeztem a miskolci II. Számú Ipari Szakközépiskolában (ma MSZC Kandó Kálmán Informatikai Technikum), de egy percig nem dolgoztam ebben a szakmában. Helyette csináltunk mindent, amit kellett, kaparóláncot, görgőt, de csillét is pakoltam. Fél hétkor kezdődött a műszak, negyed ötkor keltem, hogy Szirmabesenyőből időben odaérjek. Munka után pedig irány az edzés, úgyhogy este nem okozott gondot az elalvás. Később katonaként a miskolci Honvéd Papp József SE-ben játszottam többek között Bém Gáborral, és innen hívtak Diósgyőrbe.

- Milyen csapat volt az 1985/1986-os idényben a DVTK?
- Miskolcra jártam középiskolába, amikor a DVTK bajnoki bronzérmet és két MNK-t nyert. (És sorolja az összeállítást: Veréb - Szántó, Salamon, Váradi, Kutasi - Oláh, Tatár, Fükő, Görgei - Borostyán, Fekete - a szerk.). Rendre elkéredzkedtünk az iskolából, hogy a lelátón szurkoljunk a nemzetközi mérkőzéseken, még arra is emlékszem, hogy a románok elleni olimpiai válogatott mérkőzésen az óra alatti szektorban ültem a lépcsőn. Ilyen előzmények után
egyszer csak Veréb György mellett öltöztem, Oláh Ferenccel, Görgei Jánossal és Teodoru Borisszal egy csapatban játszottam, az edzések után pedig Fükő Sándor hurcolt a Búza térre. 12 éves koromban meg sem fordult a fejemben, hogy egyszer majd ilyen kiváló labdarúgók legyenek a társaim.
De fiatalon dolgoztam Szabó Gézával, a DVTK legendás edzőjével is Sajószentpéteren. Ő kérdezte meg az egyik meccs előtt, hogy játszottam-e már centert, mert az ellenfélnek volt egy gólerős beállósa, és őt kellett fognom. És milyen az edzői szerencse, 1-1 lett a végeredmény, és az egyenlítő gólt én fejeltem. Szögletek után később is sokszor jól érkeztem a kapu elé, a DVTK-ban is fejjel szereztem a második gólom egy veszprémi bajnokin.

- Ha már erre kanyarodott a beszélgetés, vannak olyan edzők, akikről az jut mindenki eszébe elsőre, hogy unalomig gyakorolják a pontrúgásokat. Ilyen előzmények után némileg meglepő, hogy Kondás Elemér nem tartozik közéjük.
- Nekünk is vannak begyakorolt játékelemeink, de én azt tartom, jól berúgott szabadrúgás vagy szöglet az alap, utána viszont az a lényeg, hogy a kapu elé érkezők minden akaratukkal gólt akarjanak szerezni. Ez sokkal fontosabb a figuránál.

- A Csákvár - DVTK mérkőzés egyik legszebb kombinációját Könyves Norbert és Molnár Gábor mutatta be, nem sokon múlt, hogy gól szülessen előbbi oldalszabadrúgását követően.
- Megvoltak a begyakorolt figuráink, amik nem ültek a Csákvár ellen. Ezt a szabadrúgást viszont a két játékos beszélte meg egymással, mert egy szintig fel lehet építeni a játékot, az edzésen sok mindent gyakorlunk, legyen mihez nyúlni a mérkőzésen, de a döntés mindig a labdarúgók kezében van. Örülök neki, ha egy játékos gondolkodik a pályán, ők ezt a megoldást választották, sajnálom, hogy nem ment be, mert gólt érdemelt volna.

- Labdarúgóként Borsod-Abaúj-Zemplén és Hajdú-Bihar megyében játszottál, valamint egy évig Rakamazon, és edzőként is csak Hajdú-Bihar megyében dolgoztál a bő egy év Kisvárda, és egy rövid győri kitérőt nem számítva, mielőtt Diósgyőrbe érkeztél volna.
- Nem vagyok ugrálós fajta, megbecsülöm azt, amim van, mert tudom, megdolgoztam érte. Kazincbarcikán 7, Kabán 3 évet játszottam, edzőként a DVSC-nél 15+1 évet töltöttem el. Labdarúgóként is szívesen maradtam volna Diósgyőrben, de műtét után a több játéklehetőség reményében eligazoltam. Bízom benne, és mindent megteszek érte, hogy edzőként hosszabb legyen a diósgyőri időszakom.