- Jelenleg a DVTK volt a legjobb lehetőség számomra, hogy fejlődni tudjak, nagyon örülök, hogy Diósgyőrben folytathatom - nyilatkozta Kocsis Dominik. - Volt egy kisebb sérülésem, ami már a múlté. Alig várom, hogy pályán legyek, azon leszek, hogy minél többet tudjak segíteni a csapatnak. Ígérem, hogy gólokkal és gólpasszokkal fogom segíteni a Diósgyőrt!

- Mint azt mindenki tudja, a másodosztályban egy 2002-ben, vagy az után született labdarúgónak folyamatosan kötelezően a pályán kell lennie - tette hozzá Benczés Miklós, a DVTK sportigazgatója. - Ez nem egy ajánlás, ez a szabály. Az első négy fordulóban három saját nevelésű akadémistánk mutatkozhatott be, és nem terveztünk akadémián kívüli fiatal labdarúgót igazolni, viszont a szakmai stábbal egyeztetve úgy ítéltük meg, hogy kell még erősítés. A lehetőség továbbra is adott a saját utánpótlásunkban pallérozódó fiatalok számára is, van több olyan akadémistánk, aki a jövőben csatlakozhat a felnőtt csapathoz. Kocsis Dominik Jurek Gábornak lesz egy remek alternatívája. Tehetséges labdarúgó, aki az első osztályban is bemutatkozott. Elsősorban szélső támadóként vethető be, agilis, jól egy-egyezik. Az előző mérkőzéseken is látszódott, hogy szükségünk van egy olyan játékosra, aki meg tudja bontani a visszazáró védelmet is.


Kocsis Dominik Nagykanizsán született, ott is ismerkedett meg a labdarúgás alapjaival, majd 14 esztendős korában leigazolta a Honvéd utánpótlásműhelye, a Magyar Futball Akadémia. 17 esztendős volt, amikor bemutatkozhatott a kispestiek második számú csapatában, majd rá egy évre alapembere lett az NB III.-as csapatnak és tavaly már az élvonalban is letette a névjegyét. 2020. október 31-én egy Honvéd - Mezőkövesd meccsen debütált az élvonalban, amit még további 8 mérkőzés követett a szezonban.

Kocsis Dominik átesett az ilyenkor szokásos minden részletre kiterjedő orvosi vizsgálaton, aláírta szerződését és csatlakozott társaihoz.

Névjegy

Teljes név: Kocsis Dominik
Születési idő: 2002. augusztus 1.
Születési hely: Nagykanizsa
Magasság: 169 cm
Poszt: szélső középpályás
Mezszám: 11

Pályafutás

2020/2021 Budapest Honvéd (NB I.) 9/0
2020/2021 Budapest Honvéd-MFA II (NB III.) 22/5
2020/2021 Budapest Honvéd-MFA U19, U17
2019/2020 Budapest Honvéd-MFA II (NB III.) 1/0
2019/2020 Budapest Honvéd-MFA U19
2018/2019 Budapest Honvéd-MFA U17
2017/2018 Budapest Honvéd-MFA U16
2016/2017 Honvéd-MFA U15
2015/2016 Honvéd-MFA U14
2014/2015 Honvéd-MFA U14
2009-2014 UFC Nagykanizsa utánpótlás

A DVTK nyári igazolásai 2021/2022